2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna
Videók

Megalakult a Kirdi Team, és rögtön komolyat alkottak

Megalakult a Kirdi Team, és rögtön komolyat alkottak

Ismeretlen helyen, új terepen próbált szerencsét négy fiatal srác, akiket megpróbáltak megvezetni a rutinos rókák. A fiúk még idejében kapcsoltak, és a peca végére úgy húzták a halakat, hogy nem tudtak bedobni egyszerre két botot. 

Van öt békés megyei srác, akik már nagyon fiatal koruk óta rendszeresen járnak pecázni, és most elhatározták, hogy megpróbálják összeegyeztetni az alkalmakat, és együtt – kvázi, mint egy  csapat – kezdik el üldözni a hatalmas pontyokat. Nevet is adtak maguknak, ők a Kirdi Team.

Így tettek a hétvégén is, amikor a mezőhegyesi Békás-tavat vették célba egy 36 órás pecatúra kedvéért. „Voltak a tavon helyi horgászok, ők mutattak egy bóját, és azt mondták, próbáljuk ott. Oda is etettünk jó sok bojlit meg kukoricát. Jött ugyan onnan három ponty, de az első éjszakát csippanás nélkül úsztuk meg, még el is aludtunk. Azért szerencsére azt észrevettük éjszaka, hogy másfelé fordulgatnak a halak” – nyilatkozta a Pecaverzumnak Kovács Máté. 

Na, több se kellett a fiúknak, már vitték is át a cájgokat, és láss csodát, beindultak a bajszosok! Úgy tűnik, a helyi öregek csak be akarták őket húzni a csőbe, de szerencsére még idejében kapcsoltak Mátéék.   

„Utána nem tudtunk bedobni két botot, úgy húztuk a halakat. Az utolsó hat órában, vasárnap déltől indultak be igazán” – mesélte. 

A túrától egy remek videó is készült, amelyet Kiss Gábor vágott.

A bojlikat ki kellett könnyíteni, mert a talaj eléggé iszapos volt, többtíz centiméter mély. A fiúk azért kerestek és találtak is olyan mederviszonyokat, ahol kevesebb volt az iszap, és onnan is tudtak fogni. Körülbelül 65-70 méteren pecáztak dobós készséggel. 

Végül sok szép halat sikerült partra terelniük: a legnagyobb egy 12 kilós volt, de a többi is inkább a tíz kilót közelítette, mint az ötöt. 

És akkor ismerjétek meg a frissen alakult Kirdi Team tagjait, akikről az az érzésünk, hogy fogunk még hallani!

Az alapítók Petri Barnabás (képünkön) és Stók Zsolt (ő most sajnos tudott részt venni a pecán):

Csák Albert: 

Kovács Máté:

 

Simon László:

A kvartett összességében elégedett volt a helyszínnel, és a fiúk már azt tervezik, mikor térhetnek vissza a Békás-tóra. 

Még több érdekes sztori a Nagy fogások rovatunkban! Videókat néznél? Kattints IDE!

(fotó: Tisza-tavi Sporthorgász FB-oldala)

Küldj sztorit Te is!

Elindult a Pecaverzum multimédiás beküldő szolgáltatása: egy gombnyomással tudsz küldeni nekünk fotót és szöveget! Kattintsd IDE, és már küldheted is a sztoridat!

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!