Egyre intenzívebb viták övezik a vízügyi tervezésben felbukkanó információt, miszerint a szakágazat újra elővette a csongrádi vízlépcső terveit – ráadásul immár egy új helyszínen, Szeged alatt vizsgálják egy lehetséges duzzasztómű megépítésének lehetőségét. A vízügy hivatalos álláspontot még nem közölt, ám a felvetés felkorbácsolta a kedélyeket. A kérdés súlyát jelzi, hogy november 17-én teltházas kerekasztal-beszélgetést szervezett a Nem víznek való vidék csapata a szegedi TIK-ben.
A vita tétje óriási volt: hogyan kezelhető az Alföld egyre súlyosbodó vízhiánya, és milyen módon lehet visszaemelni a Tisza vízszintjét a bevágódott mederben? A válaszok erősen megosztották a szakembereket.
A meghívottak között ott ült Balogh Péter gazdálkodó geográfus (Vízválasztó); Kiss Tímea független kutató, az MTA doktora; Kozák Péter, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Ativizig) igazgatója; valamint Réder Ferenc, a Víz Keretirányelv egyik legismertebb hazai szaktanácsadója. A moderátor a csatorna szerkesztője, Csala Dániel volt.
Balogh Péter szerint az Alföld kiszáradása nem „természeti adottság”, hanem rendszerszintű következmény.
„A duzzasztó vízszintet csinál, vízhozamot nem. A jelenlegi rendszer okozta a kiszáradást a vízlépcsőivel együtt” – érvelt a kisvízi mederküszöbök mellett.
A geográfus szerint Magyarország a 150 éves folyamszabályozás során olyan csatorna- és töltésrendszert épített ki, amely elvezeti a vizet ahelyett, hogy megtartaná. Ezért a Tisza medre folyamatosan mélyül, a környező talajvíz pedig zuhan.
Balogh úgy vélte, a vízlépcsőépítés zsákutca, mert kizárólag ideiglenesen emeli meg a vízszintet, miközben rögzíti a víz távozását, és tovább erősíti a bevágódás hosszú távú trendjét.
Megoldásként a kisvízi mederküszöbök rendszerét javasolta. Ezek kis esésű, lépcsőzetes művek, nem akadályozzák az árvizek levonulását, nem duzzasztanak több tíz kilométer hosszan, de helyben megakasztják a víz mélyülését és visszaduzzasztják a kisvizet.
Balogh szerint ezekkel helyreállítható a talajvíz és a meder kapcsolata, és megteremthető a Tisza „egészségesebb” esésviszonya.
Kiss Tímea árnyaltabb álláspontot képviselt: szerinte a duzzasztó nem vízhozamot növel, de tárolóként funkcionálhat.
„Nem azért kell a duzzasztó, mert többletvízhozamot hoz, hanem azért, mert valahol meg kell tartani azt a nyavalyás vizet. És a vizet hol tartsuk meg, ha nem a mederben?” – tette fel a kérdést.
A kutató úgy látja, hogy a Tisza menti vízhiányt többféle beavatkozás kombinációja enyhíthetné – és a duzzasztás ezek egyike lehet.
Arra figyelmeztetett, hogy Magyarország kritikus késésben mozog, és közben más országok új mocsarakat, tározókat, ártéri rendszereket hoznak létre, hogy pufferelni tudják a szélsőséges vízjárást.
Kiss szerint a döntések előtt tudományos alapú területi vizsgálatokra és folyamatos monitoringra van szükség, mert ma még nem áll rendelkezésre elég adat arról, mely területek alkalmasak valódi vízvisszatartásra.
Az Ativizig igazgatója döbbenetes adatot osztott meg: „Az elmúlt 15 évből 39 százalékban a Tisza vízszintje talajvízszint alatt volt.”
Ez azt jelenti, hogy a Tisza sokszor egyszerűen elszívja a környező talajvízből a nedvességet, így a meder mélyülése közvetlenül rontja a mezőgazdasági és ökológiai állapotokat.
Kozák Péter szerint a kérdés nem ideológiai, hanem térségi adottság kérdése: mást jelent a vízvisszatartás a Maros hordalékkúpján, mást a Homokhátságon és mást Szentes–Csongrád térségében.
Úgy véli, csak komplex földrajzi-hidrogeológiai vizsgálatok alapján lehet kijelölni, hogy hol érdemes tározni, elönteni vagy visszaduzzasztani.
„A folyó minősíti a beavatkozásokat. Ha valami nem olyan, ami neki tetszik, nem fogja megtartani” – hangsúlyozta a mérnöki alázatot.
Réder Ferenc a vízügyi múlt nemzetközi tanulságaira figyelmeztetett.
„Ahol kiszáradtak a tájak, félelmetes, hogy ugyanazokat a mintázatokat követi mindenütt. Irán, Aral-tó, Arizona, Spanyolország. Vízlépcsők, szabályozatlan vízkivételek, öntözés mindenhol. A vége a vízbázisok összeomlása lett” – mondta.
Réder a szabályozási reformokat helyezte az első helyre. Kis léptékű beavatkozásokkal, átlátható vízjogi rendszerrel, területhasználati korrekciókkal szerinte már rövid távon is sokat lehetne javítani.
A szakértő a magyar térinformatikai infrastruktúra hiányosságait is élesen kritizálta. Példaként hozta, hogy más országokban percek alatt elérhető a domborzat, vízjárás, történeti elöntések, villámárvizek adatsora, nálunk viszont alig férhető hozzá.
A beszélgetés egyik kulcsmomentuma az volt, amikor kiderült: a magyar vízügy alig gazdálkodik saját területtel, így a víz visszatartása nagyrészt a földtulajdonosok jóindulatán múlik.
A szakértők egyetértettek abban, hogy a gazdákat nem kérni, hanem szakmai alapon tájhoz kötve kell meggyőzni; a vízjárás és a domborzat előbb szabály, és csak utána jöhet érdekeltség; a rendszerben jelenleg nincs valódi pufferkapacitás szélsőséges csapadékok kezelésére.
A közönségkérdések során több konkrét ügy is előkerült.
Kéktó – hol működik a helyi együttműködés?
Kozák Péter elmondta, a gazdák képesek összefogni, ha világos a haszon. Kéktó térségében tizen gazdálkodó egyezett meg abban, hogy időszakos elöntést vállalnak. Más helyeken 80 földtulajdonos összehangolása vár megoldásra.
Párolgás és csapadékképződés
Felmerült, hogy a táj vizesítése helyben növelheti-e a csapadékot.
A válasz: a folyamat nagyon összetett, a kutatók is vitatkoznak róla, de a vizesebb táj jellemzően hűt és pufferel, ami a szárazodó Alföldön kulcsszerepű.
Víz Keretirányelv és vízdiplomácia
A Tisza összesen öt országot érint. Réder szerint az EU-vízkeretirányelv adja a legerősebb jogi keretet arra, hogy Magyarország követelje a jó állapotú folyóhoz való jogát, és fellépjen az illegális mederkotrások vagy túlzott vízkivételek ellen.
A beszélgetés végére sok nyitott kérdés maradt: Mit akarunk hosszú távon látni a Kárpát-medencében? Vízlépcsőt? Mederküszöböket? Új ártéri tájgazdálkodást? Tározókat? Vagy mindezek kombinációját?
Abban minden megszólaló egyetértett, hogy Magyarország a huszonnegyedik órában jár, és 150 év hibáit nem lehet néhány év alatt jóvátenni. De a döntést nem lehet sokáig halogatni.
Az esemény végül Csala Dániel szavaival zárult: „Szeressük a vizet minden állapotában.”
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitóképünk illusztráció, forrása: Wikipedia)
