2024. május 12. vasárnap | Pongrác
Aktuális

1,2 milliós bírságot szedett össze a Balatonnál a rettenthetetlen behúzós horgász, F. Gy.

1,2 milliós bírságot szedett össze a Balatonnál a rettenthetetlen behúzós horgász, F. Gy.

F. Gy. – ez a monogramja annak a renitens balatoni behúzós horgásznak, akit úgy tűnik, semekkora bírság sem rettent vissza attól, hogy többszörös eltiltás hatálya alatt ismét kiüljön a partra.

A balatoni halőröknek idén már többször meggyűlt a baja F. Gy. balatonfűzfői lakossal, akit a gigabírságok sem tartanak vissza a vízparttól. 

F. Gy.-t már tavaly eltiltották 9 hónapra a horgászattól, és kiszabtak vele szemben 82.500 forint halvédelmi bírságot, amiért június 2-án korábbi szabályszegése után engedély nélkül horgászott Balatonkenese térségében.

A renitens pecást ez egyáltalán nem rettentette el, és idén már többször is újra elindult horgászni. Az ismertté vált szabálysértések sorát május 16-án folytatta, amikor Balatonkenese térségében eltiltás hatálya alatt egy időben négy bottal, engedély nélkül, behúzós módszerrel horgászott.

A halőrök megtették a helyszínen a szükséges intézkedéseket a többszörös szabályszegővel szemben, majd az ügyben a Veszprém Vármegyei Halgazdálkodási Hatóság hozott elmarasztaló döntést. 

A hatáság határozatának értelmében F. Gy.-t 203.750 forint halvédelmi bírsággal, valamint 14 hónapos horgászattól való eltiltással sújtották

F. Gy. mit sem törődve a sorozatos elmarasztaló döntésekkel, június 7-én lapot kért 19-re, és nem kevesebb mint hat botot húzott be Balatonkenese térségében. Gondolta, ha lúd, akkor legyen kövér. 

Azonban ezt az elvet nemcsak ő, hanem a Veszprém Vármegyei Halgazdálkodási Hatóság is követte, amely 425.625 forinttal büntette, és további 20 hónapos eltiltást varrt F. Gy. nyakába.

Neki azonban úgy tűnik, semmi sem számít, és semmi sem tartja vissza a pecától, mert az elkövetés után 15 nappal később megint elkapták a halőrök helyileg ugyanott, Balatonkenese környékén. 

F. Gy. tehát arra sem vette a fáradságot, hogy új placcot keressen magának, visszatért a tett színhelyére. Június 22-én sem adta alább négy botnál, ismét elkapták, és a Veszprém Vármegyei Halgazdálkodási Hatóság már meg is hozta határozatát.

A végzés szerint 638.440 forint halvédelmi bírságot kell fizetnie F. Gy.-nek, akit további 30 hónapra is eltiltottak a horgászattól. 

A Pecaverzum már az ezt megelőző határozatnál is jelezte, hogy az utóbbi évek, de az is elképzelhető, hogy minden idők legnagyobb összegű bírságát tartalmazta. A mostani pedig még azon is túltesz.

Ha összeadjuk, akkor F. Gy. csak ebben az évben a háromszori elkövetésével 1.267.815 forintos fizetnivalót szedett össze, és 64 hónapra, azaz 5,33 évre eltiltották a horgászattól.

Vajon újra megpróbálja? 

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitóképünk illusztráció, forrása: pixabay.com)