2025. február 11. kedd | Bertold, Marietta
Aktuális

Elkezdődött a csukatilalom

Elkezdődött a csukatilalom

Mivel a február elseje szombat volt, így a csukatilalom csak február 3-án, hétfőn 0 órakor kezdődött el.

A tilalmi idővel védett őshonos halak közül minden évben elsőként a csukára kerül sor a hatályos szabályok szerint két hónapra.

Idén – a szombatra eső február elseje miatt – február 3-án, hétfőn 0 órakor vette kezdetét a csuka fajlagos tilalmi ideje, amely március 31-én, hétfőn 0 órakor fejeződik be.   

A halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII. 29.) VM-rendeletben foglaltak szerint ugyanis, ha a tilalmi időszak első napja szombatra vagy pihenőnapra esik, a tilalom az azt követő munkanapon lép érvénybe. Ha a tilalmi idő utolsó napja esik szombatra vagy pihenőnapra, a tilalom a közvetlenül megelőző munkanapon végződik. 

A megállapított fajlagos tilalmi idők az első nap 0 órakor kezdődnek és az utolsó nap 24. órájában végződnek.

A sebes pisztráng október elseje óta áll védelem alatt március 31-ig.

A 2025-ös Országos Horgászrend (OHR) szerint a „tilalmi idővel védett vagy jogszabály által védettnek nyilvánított, illetve nem fogható hal megtartása” miatt 1-3 évig tartó horgászattól való eltiltás szabható ki a szabálytalan horgászra. 

Érdemes horgászat előtt a helyi szabályokról tájékozódni, mert azok eltérhetnek az országostól. A Balaton például ilyen vízterület, hiszen ott egy hónappal tovább, február 1-jétől április 30-ig tart a csukatilalom. 

További tilalmi idők 2025-ben:

süllő: 03. 03.–04. 30.

kősüllő: 03. 03.–06. 30.

balin: 03. 03.–2025. 04. 30.

sügér: 03. 03.–04. 30.

márna, jászkeszeg, domolykó, paduc, garda, szilvaorrú keszeg: 04. 15–05. 30.

ponty: 05. 02.–05. 30.

harcsa: 05. 02.–06. 13. (vermelés miatti tilalom a Dunán, a Tiszán és a Tisza-tavon 02. 28-ig)

compó: 05. 02.–06. 13.

Új korszak indult a horgászatban: letölthető az elektronikus fogási napló. Részletek videókkal ITT.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: pixabay.com)