
Egy rendkívül furcsa kinézetű balin akadt horogra július elsején, kedden a Pécsi-tónál.
Az eldeformálódott fejű balin kiváltképp meglepetést okozott, ugyanis Szűcs Tibor bojlival fogta.
A növényevővé avanzsált ragadozóról készült fényképeket Tóth László, a Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetségének (Hebmesz) halőre tette közzé a Pécsi-tó Facebook-csoportjában.
„A fiatal őn talán fejlődési rendellenesség, talán ivadékkori sérülés miatt extravagáns fejformájú” – találgatott Tóth László.
„Ilyen balinnal – szerintem pergetőhorgászaink nevében is mondhatom, hogy szerencsére – nem szokás találkozni a tavon” – tette hozzá.
„Delfin akart lenni” – ezt pedig egy kommentelő írta.
Tavaly a Dunán fogtak egy kacsacsőrű balint.
Akkor Joacim Näslund és Laith A. Jawad 2021-es tanulmányára hivatkozva azt írtuk, hogy a halak fejdeformációi, köztük a kacsacsőrűség (angolul pugheadedness) ritka, de látványos anatómiai rendellenessége.
Ezek közé tartozik az orr és az állkapocs aránytalan fejlődése, amely rövidebb, szélesebb fejformát eredményez.
A deformációk főként genetikai rendellenességek, környezeti hatások vagy az ivadék korban elszenvedett sérülések következményei lehetnek – olvasható a tanulmányban.
A kacsacsőrűség több halfaj esetében előfordulhat, beleértve az édesvízi és tengeri halakat is, mint például a balin.
A halak életére gyakorolt hatások változóak. Bár egyes egyedek normálisan képesek élni ilyen deformációval, másoknál előfordulhat, hogy a táplálkozás vagy a mozgás nehezebbé válik.
A tanulmány szerint a deformitás nem minden esetben befolyásolja jelentősen a hal túlélési esélyeit, azonban bizonyos funkcióik csökkenhetnek.
A pontos okok nem mindig egyértelműek, de a vízminőség, a fertőzések és a mechanikai sérülések mind hozzájárulhatnak a fejlődési rendellenességekhez.
Az ilyen esetek ugyan esztétikai szempontból különlegesek, de sok esetben ezek a halak képesek alkalmazkodni az új körülményekhez.
Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!
(fotók: Tóth László/Orfű Pécsi-Tó Horgászata Fb-csoport)