2024. október 4. péntek | Ferenc
Aktuális

Felszámolják az illegális horgásztanyákat a Balatonon

Felszámolják az illegális horgásztanyákat a Balatonon

A szabálytalan stégek, stégkapuk mellett több, védett nádasba elbújtatott, álcázott illegális horgászatanyát is felszámol a vízügy a Balaton északi oldalán – a HírBalaton olvasóinak beszámolói szerint. A civilek egyre aktívabbak a Balaton védelme érdekében. Jelezték azt is, hogy a bejáróstégekről eltávolított kapukat kötelekkel, feliratokkal próbálják pótolni az érintettek, ami szintén szabálytalan.

A Badacsony előtti védett nádasokban több olyan, jól felszerelt építményt számol vagy számoltat fel a vízügy, ahol vélhetően évek óta folyik illegális vendéglátás, illetve horgásztatás – számolt be a HírBalaton saját forrására hivatkozva. 

Az árammal, mozgásérzékelőkkel is ellátott, a drónok elől jól álcázott, víziállásokra telepített kis házikókban egyebek közt gázpalackok és akkumulátorok biztosították a komfortot.

„Valószínű a leggátlástalanabb illegális építményekre Badacsonytomaj nádasaiban bukkant a vízügy” – fogalmazott egy helybéli.

A portál információi szerint, ha az ilyen horgásztanyáknak hivatalosan nincs tulajdonosa, vagy csak nyomozással lehetne kideríteni kik a tulajdonosai, a vízügy jogszerűen jár el, ha illegális vízilétesítményként azonnali bontási felszólítást hagy a víziállásokon vagy bejárókon. A tapasztalatok szerint az ilyen kifüggesztett felszólítások után rohamos értékmentésbe, és eltávolításba kezdenek a felépítmények gazdái.

Mint ismeretes, a vízügy tavaly kezdett bele az illegális építmények felszámolásába. Először a horgászkarók, majd a stégek jöttek, idén pedig a stégkapuk és most az engedély nélküli horgásztanyák vannak a középpontban.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitóképünk illusztráció, forrása: Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület)