A huszadik század elején néhány amerikai horgász igen különös és látványos módon igyekezett magasabb szintre emelni a halfogási technikáját: megpróbálták rekonstruálni, hogyan is nézhet ki ez az az egész halperspektívából, vagyis az állatok nézőpontjából.
1910-es és ’20-as években az Egyesül Államokban több olyan – egymástól független – kiadvány is megjelent, amelyben a horgászok a fényképezés segítségével próbálták megfejteni a horgászat rejtélyét: vagyis, hogy mitől harap vagy nem harap a hal. A lelkes horgászok korabeli fényképezőgépekkel kísérleteztek, hogy valamiképpen megörökítsék a világot a halak szemszögéből. Vagy másképp fogalmazva: belépjenek a halak elméjébe – írja a nlc.hu.
Föld feletti megfigyelőmedencéket hoztak létre, patakok elkerített szakaszait és üvegbe burkolt, víz alá merített periszkópszerű eszközöket használtak, miközben keményen megküzdöttek a torzítás és a fénytörés okozta nehézségekkel. Végül az általuk készített képek – a víz felszínére függesztett (valódi és hamis) legyekről, a horgászzsinórról, sőt néha magukról a fotósokról is – noha nem elsősorban művészi céllal készültek, mégsem álltak olyan messze a korszak avantgárd fotókísérleteitől.
Képzeld el magad a víz alatt, egy folyó medrében. Alulról nézve a víz felszíne egy kiterjedt tükörnek tűnne, melyben visszatükröződik a folyómeder. Fölötted a tükörfelületet ablak szakítaná meg, egy kör alakú átjáró, amelyen keresztül a levegő és a víz közötti fénytörés láthatóvá teszi a földi világot.
„Ez – írja Francis Ward fotográfus 1919-ben megjelent Állati élet a víz alatt című kötetében – a halak nézőpontja”.
Bár a szöveg igen költői, a fotók pedig a maguk furcsa módján rendkívül izgalmasak, Wardot, mint említettük, elsősorban nem a tudományos kíváncsiság, és nem is művészi kiteljesedés vezérelte, hanem egy sokkal gyakorlatiasabb motivációja volt: csupán egy egyszerű sporthorgásznak tartotta magát a sok közül, aki a víz alatti fényképezéssel akarta csiszolni a halfogási technikáját.
Valami hasonlóval próbálkozott Edward Ringwood Hewitt (1866-1957) amerikai feltaláló 1922-ben megjelent A lazac titkai című könyvében, amelyben mozgóképbe való filmet használt a rovarok és műlegyek rögzítésére, amint azok megzavarták az erre a célra épített tartály felszínét.
A könyv egészoldalas, a halak szemszögéből készült fotókompozícióinak bevezetőjeként Hewitt ezt írja: „Magam akartam látni, hogy a halak nézőpontjából hogyan néznek ki a legyek valójában, mivel soha nem szeretek semmilyen tudományos tényt valóban igaznak elfogadni, ha esetleg megismételhetem a kísérletet a saját eszközeimmel”.
Hewitt és Ward egyaránt számítottak arra, hogy az olvasók esetleg szóvá teszik, hogy egy fényképezőgéppel nem feltétlenül lehet rekonstruálni vagy akár csak megközelíteni a halak valódi nézőpontját. A hal szeme ugyanis nem emberi szem (a halak agya meg aztán végképp nem emberi agy).
Hewitt ugyanakkor nem foglalkozik túl sokat a kérdéssel: „Nekem úgy tűnik, joggal feltételezhetjük, hogy azt a vizuális képet látja, ami valóban ott van, és ugyanazt látja, amit mi, azzal a különbséggel, hogy a mi szemünk egy képet alkot, és sztereoszkópikus hatást kelt, míg a hal szemei egymástól függetlenek”.
Akár pontosan lemásolták a halperspektívát, akár nem, a szerzők végső soron hasznosnak találták a víz alatti fotókat. Hewitt műve – saját bevallása szerint – segített abban, hogy hatékonyabb műlegyeket tervezze, valamint, az időjárási körülményekhez igazított dobási módszereket javasoljon a horgászkollégáknak. Wardé pedig – állítólag – a halakat megtévesztő álcaruhák tökéletesítéséhez adott hasznos támpontokat.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: biodiversitylibrary.org)
