2022. január 18. kedd | Piroska
Aktuális

Nagyüzemi hallopás készülhet a Balatonnál

Nagyüzemi hallopás készülhet a Balatonnál

Az agrártárca szerint bőséges lesz a karácsonyi halkínálat az élelmiszer-áruházakban, nagypiacokon, ugyanakkor a rapsicok is felkészültek az év végi ünnepnapokat megelőző forgalomra. A Balatonon már készülnek a halőrök az ilyenkor aktívabb haltolvajok tettenérésére.

Hallopásban a Balatonnál mindig is jeleskedtek az illegális eszközökkel dolgozó horgászok, és a következő hetekben is várható, hogy sokan próbálkoznak majd kiemelni a vízből néhány kiló, családi fogyasztásra szánt vagy eladásra kínált pontyot vagy még értékesebb halat. Csakhogy a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. ((BHNp Zrt.) halőri csapata is felkészült az ünnepi csúcsra, mivel ők tudják legjobban, hogy a hazai halfogyasztás 30-35 százaléka az év végére esik – írja a napi.hu.

Tavaly 17,6 millió forint halvédelmi bírságot szabott ki a hatóság a Balatonnál orvhalászatért, ez több mint kétszerese a 2019-es büntetéseknek. A rapsicokra kirótt legmagasabb bírság 275 ezer forint volt, a 17 rendőrségi ügy elsősorban illegális hálós halászatért, úgynevezett gereblyézés miatt született.

A megbírságoltak túlnyomó hányada a Balatonnál élő és jó helyismerettel rendelkező horgász, de szívesen látogatnak el hazánk legnagyobb édesvízű tavához elsősorban a fővárosból és Pest megyéből, sőt nyaranként 20-30 szabályszegő külföldi horgásszal szemben is intézkednie kell a halőröknek.

Idén szeptemberben 43 feljelentés készült szabályszegő horgászok ellen. Az októberi szabályszegések számszerű adatai még nem állnak rendelkezésre, de azt már megtudta a napi.hu, hogy november hátralévő napjaiban és decemberben szigorú ellenőrzésre számíthatnak az illegális eszközökkel vagy módszerrel próbálkozók.

Nyolc halőr munkáját irányítja Havranek Mihály, a BHNp Zrt. horgászati igazgatója, aki elmondta: ha indokolt, ő maga is halőrnek áll, de egy-egy kiemelt időszakban a halgazdálkodási cég több, halőri jogosítvánnyal rendelkező vezetője is besegít az ellenőrzésbe. (Ezt az állítást a Pecaverzum is alá tudja támasztani, ugyanis a hét folyamán mi is többször kerestük Havranek Mihályt, de mindahányszor hívtuk, mindig terepen tartózkodott, és nem tudott nyilatkozni.)

Kilenc járművel és tizenkét különböző kikötőben elhelyezett szolgálati kisgéphajóval, több könnyű motorcsónakkal dolgozik a balatoni halőrflotta, amelyet az elmúlt négy-öt évben tovább fejlesztettek.

Korszerű optikai eszközökkel, új hőkamerákkal, éjjellátókkal, nagy teljesítményű távcsövekkel és videokamerákkal látták el a halőröket. A fogási naplón kívül az okmányok ellenőrzése is elektronikus úton történik – tudatta Havranek Mihály.

Arra a kérdésre, hogy a következő hetekben melyik kopoltyúsok lesznek a legkapósabbak az orvhalászok/orvhorgászok számára, azt válaszolta: őszi időszakban elsősorban a süllőre összpontosítanak a tilosban járók.

„Természetesen mindig számolunk azzal, hogy vannak, akik megpróbálnak illegálisan halat fogni – hiszen ezért működtetjük a halőri szolgálatot –, de a komoly, nagy volumenű, akár üzemi méretű orvhalászat már csak a korábbi időszakból fennmaradt legendákban létezik” – állapította meg a BH Zrt. horgászati igazgatója.

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(fotónk illusztráció, forrása: Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége)

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!