Ismét bekövetkezett a katasztrófa: négy év után teljesen kiszáradt a bicsérdi horgásztó.
A friss észlelés szerint szinte teljesen eltűnt a víz a 2,9 hektár területű tóból, amelynek legnagyobb mélysége eredetileg elérte a 2,5 métert is – írja a bama.hu.
A tragikus eset nem első ízben fordult elő, négy évvel ezelőtt hasonló történt a Pécs melletti településen.
Az akkori probléma hátterében az állt, hogy a 120 millióból fejlesztett tavat tápláló vízfolyás több mint 10 kilométeres szakaszon teljesen kiszáradt, és két éven át egyáltalán nem pótolta a tó vizét.
Idén év elején biztató jelek mutatkoztak a bicsérdi horgásztó környékén. Ismét víz borította ugyanis a tó medrének mélyebb részeit, összefüggő vízréteg jelent meg a korábban teljesen kiszáradt területen. Az akkori jelzés szerint a part mentén is megjelent a víz, bár a tó vízszintje továbbra sem érte el a korábbi években megszokott szintet.
Úgy tűnik, hogy a javulás csak átmeneti volt, és az idei aszályos nyár hatására visszatért a drasztikus probléma. Sajnálatos módon a gond nem egyedi, idén ismét több baranyai horgásztó juthat a teljes kiszáradás sorsára.
A jelenség mögött az áll, hogy mivel a tavak vízszintje szinte kizárólag a csapadéktól és a talajvíz alakulásától függ, a dél-dunántúli régiót sújtó aszályos időszakok azonnali és drámai hatással vannak a horgásztavak vízének alakulására.
Ilyen tekintetben semmi jóval nem biztat, hogy a Nemzeti Agrárkamara baranyai szervezetének folyamatosan frissülő talajvíztérképén szinte a megye teljes területén mintegy ezer milliméternyi, vagyis egy méternyi csapadékvíz hiányzik a földrétegek vízutánpótlásából.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: bama.hu FB-videó képernyőfelvétel)