2024. május 11. szombat | Ferenc
Aktuális

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegyárak

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegyárak

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegyárak – közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.) vezérigazgatója pénteken az MTI-vel a IX. Balatoni Horgász Konferencián, Rádpusztán.

A társaság gazdálkodása annyira stabil és biztos, hogy nincs szükség az áremelésre – tette hozzá Szári Zsolt.

A tavalyi részleges áremelés után arra számítottak, hogy idén némileg csökkeni fog az értékesített horgászengedélyek száma, de nem így történt. 

„Alábecsültük a horgászok Balatonhoz fűződő kapcsolatát” – fogalmazott. Az idén eladott horgászjegyek száma közel lesz a százezerhez, ami várhatóan mintegy öt százalékkal múlja felül a tavalyi adatot – mondta.

A vezérigazgató közölte: idei gazdálkodásuk eredményességéhez nagyban hozzájárult a horgászati ágazat árbevétel-növekedése.

A horgászjegyek értékesítéséből idén 1,2 milliárd forint körüli bevételre számít a társaság, ami 200 millió forinttal több a tavalyinál. A társaság tógazdasági haltermelésében akadtak nehézségek, de összességben elmondható, hogy az idei az elmúlt évtized legjobb éve lesz – mondta Szári Zsolt.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e változás a balatoni horgászrendben, azt közölte, csak minimális kiegészítésekre kell számítani, amelyek nem növelnek korlátozásokat, hanem esetenként inkább enyhítenek; az országos általános jegy például jövőre a csónakos horgászatra is lehetőséget ad majd.

Az idei árak ITT tekinthetők meg.

A IX. Balatoni Horgász Konferencia előadásai felkerültek a BHNp Zrt. oldalára.

Szári Zsolt: Tévhitek, konspirációs teóriák a balatoni halgazdálkodás körül

Nagy Gábor, BHNp Zrt. horgászati ágazatvezetője: A balatoni törpeharcsa-gyérítés tapasztalatai

dr. Hoitsy Márton, halakra specializálódott állatorvos: Tárgyszerűen a balatoni halelhullásról

Fekete Áron, BHNp Zrt. tógazdasági vezetője: Tógazdasági ABC – Irmapuszta bemutatkozik

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: pixabay.com)