2025. január 30. csütörtök | Martina
Aktuális

Nem várt helyről került elő leánykoncér

Nem várt helyről került elő leánykoncér

A nyitóképünkön látható halat 2024. október 13-án fogta a Kiskunsági-főcsatornából V. P., aki nagyon meglepődött, amikor meglátta, mi került a horgára. 

„A képen valószínűleg egy leánykoncér látható, amiről eddig nem tudtam, hogy él a Kiskunsági-főcsatorna tassi szakaszán. Esetleg a nagy dunai árvíz után sodródhatott le?” – szegezte a kérdést a Magyar Haltani Társaságnak (MHTTT) a horgász, akinek a hajmeghatározására ötöst lehetne adni.

„A hal szája félig alsó állású, szemgyűrűje fehéres, a pikkelyei viszonylag nagyok és az oldalvonal mentén 48 számolható, ami alapján a hal valóban egy védett leánykoncér (Rutilus virgo)” – erősítette meg az MHTT a pecás feltételezését.  

Azzal kapcsolatban, hogyan kerülhetett a leánykoncér a Kiskunsági-főcsatorna tassi szakaszára, a következőket írták: „A leánykoncér bennszülött halunk, csak a Duna felső és középső szakaszán, valamint mellékfolyói egy részében fordul elő, viszont állománya gyarapodik, így előfordulhat, hogy olyan mesterséges csatornák gyorsabb folyású szakaszain is megtalálja életfeltételeit, mint amilyen a Kiskunsági-főcsatorna.”

40 nem fogható halfajt bemutató cikkünkben azt írtuk a 10 ezer forint természetvédelmi értékű leánykoncérról, hogy a Duna vízrendszeréhez tartozó nagyobb folyók paduc- és márnazónájában él, ritka, veszélyeztetett endemizmusunk.

Áramláskedvelő faj, optimális élőhelyét a folyók sebesebb sodrású, kavicsos és sóderes medrű, üledékmentes szakaszai adják.

Március és május között ívik, a hímek ebben az időszakban jellegzetes, több sorban elhelyezkedő, rózsatövishez hasonló, fehér nászkiütéseket viselnek. Kifejlett példányainak hossza az 50 centimétert is elérheti.

Az országos rekord Cservenák László nevéhez fűződik, aki 2011. július 31-én a Szentendrei Kis-Dunából fogott egy 3,21 kilogrammos, 52 centiméteres példányt. 

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: MHTT)