2024. május 13. hétfő | Imola, Szervác
Aktuális

Orvhalászok garázdálkodtak a Kutyatanyai-zsilipnél

Orvhalászok garázdálkodtak a Kutyatanyai-zsilipnél

A tolnai rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy tolnai és egy bogyiszlói lakossal szemben folytattak orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A Bogyiszló külterületén található úgynevezett Kutyatanyai-zsiliptől érkezett bejelentés 2021. augusztus 27-én a délelőtti órákban, mert ott a halászati őrök két férfit ellenőriztek, akiknél tiltott halászati eszközt és haltetemeket találtak – számolt be police.hu

A kiérkező egyenruhások igazoltatták az orvhalászokat, akik elszámoltatásuk során tagadták, hogy halásztak. Elmondásuk szerint a nyakzó hálót és a halakat találták a közeli vízterületen. 

A rendőrök a bizonyítékokat lefoglalták, majd a két férfit előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A bejelentés kapcsán a tolnai rendőrök nyomozást indítottak orvhalászat vétség elkövetésének gyanúja miatt.

Az eset körülményeinek vizsgálatát a nyomozók befejezték, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek – zárta közleményét a rendőrség. 

A Kutyatanyai-zsilip egyébként a Tolnai-Holt-Duna déli ágának vizét vezetni le a Sió-csatornába.

Elmenekültek az orvhalászok a halőrök elől a Nagykunságin. Részletekért KATTINTS IDE!

Hétéves csúcsot döntött tavaly az orvhálaszügyek száma. Nézd meg, mennyi eset történt ITT!

Öt év szabadságvesztés járhat a halakkal kapcsolatos törvénysértésekért. Még több infóért KLIKKELJ IDE!

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(fotó: police.hu)