2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna
Aktuális

Rekorddöntést jósolnak a Balatonon: 35 kiló fölötti pontyra is van esély

Rekorddöntést jósolnak a Balatonon: 35 kiló fölötti pontyra is van esély

Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.) vezérigazgatója szerint pár év múlva már nem lesz akkora csoda egy 30 kilós ponty a Balatonon, mint mostanság. Az ismert, legnagyobb halaknak pedig minden esélyük megvan arra, hogy hamarosan elérjék a 35 kilós határt. (Nyitóképünkön Jáhn Dániel, Balaton minden idők második legnagyobb pontyával, egy 30,325 kilós példánnyal.) 

A VII. Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa (IBCC) napi fejleményeiről a Fishing and Hunting minden este élő adásban számol be. 

A csütörtöki adás vendége volt telefonon keresztül Szári Zsolt. A BHNp Zrt. vezérigazgatója – aki egyben a Balaton élővilágának megóvásáért felelős miniszteri biztos is – a műsorban elmondta, a VII. IBCC eddigi legnagyobb halát, a 30,15 kilós zánkai tükörpontyot már jól ismerik. 

Az elmúlt 4-5 évben felszedett vagy tíz kilót, és Szári Zsolt szerint jó növekedési erényű hal, így akár pár éven belül még nagyobb lehet. „Bízunk benne, hogy ez még feljebb is fog menni, és 35 kiló körül fog megállni a végtömege” – bizakodott Szári zsolt. 

A Balaton eddigi legnagyobb pontya Németh Attila nevéhez fűződik, aki 2020. novemberében, Balatonszepezden fogott ki egy 32,22 kilós példányt. (Nézd meg minden idők második legnagyobb és harmadik legnagyobb balatoni pontyát!) A BHNp Zrt. vezérigazgatójának szavaiból kitűnt, bizakodó a tekintetben, hogy a rekord hamarosan megdőlhet. 

Szári Zsolt szerint nem túl sok olyan 30 kiló körüli ponty úszkálhat a Balatonban, amelyikről ne tudnának. Az ismerteknek pedig minden esélyük megvan, hogy még nagyobbra nőjenek. „Abban is biztos vagyok, ahogy haladunk majd előre az időben, és mondjuk elérünk a X. IBCC-hez, nem egy darab 30 kilós fog addigra már a verseny folyamán a pontymatracon feküdni. Nem lesz már nagy csoda 5-6 év múlva egy 30+-os ponty az IBCC-n” – jelentette ki, utalva arra, hogy bizony a Balaton pontyállományának nem véletlenül járnak a csodájára. Ezt bizonyítja, hogy a VII. IBCC-n 239 csapat képviselteti magát a világ számos országából.

A teljes adás visszanézhető ITT. Szári Zsolt interjúja 16:50-től kezdődik. 

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!