Még csak az október közepéig beérkezett igazolások feldolgozásánál tartanak a Ráckevei–Soroksári Dunán, de a tavalyi teljes év eredményét már meghaladták. A nagy pontyok dominálnak, az adatsor pedig tovább bővülhet.
A tavalyi rekord megdöntéséhez ezúttal még az egész évet sem kellett kivárni. A Ráckevei–Soroksári Duna (RSD) rekordhalas adatbázisa november elején átlépte az 1200 bejegyzést úgy, hogy a fogások feldolgozásával a kezelő még csak október közepénél tart.
A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (RDHSZ) november 2-án, saját fórumán közölte az eredményt. A szövetség szerint ezzel már most sikerült felülmúlni az addig legeredményesebbnek számító 2025-ös esztendőt, miközben további rekordhalas igazolólapok várnak feldolgozásra.
Tavaly 1172 fogás is elég volt a csúcshoz
A különbség azért is látványos, mert 2025 eleve történelmi év volt: a Pecaverzum korábbi, az RDHSZ éves összesítésére épülő beszámolója szerint akkor 1172 rekordfogással bővült az adatbázis. Ebből 1056 ponty volt, vagyis a rögzített fogások több mint kilenctizedét a bajszosok adták. Az idei, 1200 feletti szám már legalább 29 bejegyzéssel meghaladja ezt a teljes éves eredményt.
A mostani közlés ugyanakkor nem azt jelenti, hogy 1200 különböző, soha korábban nem fogott hal került elő. Az RDHSZ rekordlistáján a hitelesített fogások szerepelnek; ugyanaz a jelölt példány az évek során többször is horogra akadhat, és ilyenkor több adatlapja lehet.
Az RDHSZ a friss rekordfogás-válogatásban külön kiemelt egy 25 kilogrammnál nehezebb pontyot, amelynek kifogója a szabályok szerint garantált jutalomra jogosult. A szövetség arról is beszámolt, hogy újabb horgászok kerültek fel életük első rekordfogásával a listára.
A rekordhalak hitelesítésének nem csak statisztikai szerepe van. A térségi szabályok a jelentési, ellenőrzési és visszaengedési folyamatot is meghatározzák, a halőrök pedig többek között fényképekkel és igazolólappal dokumentálják az adatokat. Így a korábban már azonosított pontyok későbbi fogásai is visszakövethetők.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: RDHSZ)