A horgász még március közepén egy barátátjával a Pinka Kemestaródfa alatti szakaszán pecázott, ahol késő délután agresszíven kapott egy hal, amelynek nem tudták megállapítani a faját.
„Abban biztosak voltunk, hogy pisztrángféle, de nem tudtuk eldönteni, hogy melyik fajba tartozik. Az én tippem pataki szajbling volt, ami ha jól tudom, nálunk nem őshonos. Szeretnénk a hal pontos beazonosításában az Önök segítségét kérni” – fordult a Magyar Haltani Társasághoz (MHTT) S. Á.
Meg is erősítették, hogy jó helyen kapizsgált, majd a halat pontosan beazonosították.
„Az igaz, hogy a zsákmány szajbling, ezt bizonyítja a mell-, a has- és az anális úszó első sugarának fehérsége, és erre vallanak az oldalán lévő világos foltok is” – közölték, hozzáfűzve, hogy azért a helyzet nem ilyen egyszerű.
„A hal azonban nem eléggé színes, a hátúszójáról hiányoznak a világos pettyek, továbbá a testmagassága is kicsi, mert nem tisztán pataki szajbling, hanem a tavi szajblingnak és a pataki szajblingnak a hibridje (Salvelinus alpinus x Salvelinus fontinalis)” – tették egyértelművé.
Azt is megjegyezték, hogy Ausztria szomszédos területein többnyire e két idegenhonos fajnak a gyorsabb növekedésű hibridjét nevelik, melynek a kereskedelmi neve Elsässer Saibling, magyarul elzászi szajbling.
A Magyarország halfaunája (Harka Ákos és Sallai Zoltán) című kiadványban így foglalták össze a fontosabb tudnivalókat a pataki szajblingról. (A kötetnek egyébként idén jelenik majd meg a második, bővített kiadása.)
Család: Pisztrángfélék (Salmonidae)
Angol név: Brook trout
Német név: Bachsaibling
Ismertetőjegyek
A pataki szajbling teste megnyúlt, hengeres, oldalról kissé lapított. Feje a testhez és a többi pisztrángfélénkhez képest nagy. Csúcsba nyíló szája nagy, szájhasítéka jóval a szem vonala mögé ér. A hátúszóját 9-10, anális úszóját 7-10 osztott sugár merevíti. Farokúszójának szegélye enyhén homorú. Pikkelyei kicsik, számok az oldalvonalon 200-230. Testszíne a háton sötétzöld, sárgás színű hullámos erezettel. Az oldala világos olajzöld, elszórt sárgásfehér és narancsvörös foltokkal, a has sárgás vagy piszkosfehér. A narancsvörös foltokat halvány kék udvar szegélyezheti. A páros úszók és az anális úszó szegélye – különösen a nászidőszakban – hófehér. A hátúszót hullámos, szabálytalan fekete sávok díszítik. A fiatalok oldalán nagy, haránt irányú foltok vannak, melyek idősebb korra eltűnnek. Az őshazájában eddig fogott legnagyobb példány 66 cm hosszú és 6,57 kilogramm tömegű volt.
Hasonló fajok
Leginkább a sebes pisztránghoz hasonlít, de annak hátán soha sincs sárgás színű hullámos erezet, valamint páros úszóinak és anális úszójának a szegélye nem fehér. A pénzes pér szájhasítéka nem ér a szem vonala mögé, a szivárványos pisztrángon és a galócán kizárólag fekete színű foltok találhatók, sárgás hullámvonalak soha.
Környezet
A folyók hegyi, forráshoz közeli szakaszain érzi igazán jól magát. A hegyekben magasabbtengerszint feletti magasságig felhatol, mint a sebes pisztráng. A víz oxigéntartalmára kevésbé érzékeny, ezért olyan élőhelyeken is megél, ahol a pisztrángok nem maradnak meg. A szabályozott, búvóhely nélküli folyószakaszokat és tározókat is jobban tűri, mint a pisztrángok.
Táplálék
A fiatalok elsődleges táplálékát rovarlárvák adják. Kifejlett korban nagyrészt vízi gerinctelen szervezeteket fogyaszt – rovarokat, rákokat, férgeket –, de kisebb halak is szerepelnek az étlapján. Táplálkozásában a többi pisztrángfélénél nagyobb szerepet játszanak a csigák.
Szaporodás
Másfél-kétéves korban válik ivaréretté. Szaporodása októbertől decemberig tart, s ilyenkor a hímek hasa narancsvörösre színeződik. Általában a patakok forrás közeli szakaszán ívik, de megtörténhet a
tavak fövenyes részein is. A nőstény az ikrát a kavicsos aljzaton mélyített kisebb gödrökbe rakja. Az ikraszemek száma meghaladhatja a 3 ezret, átmérője 3,35-5,0 milliméter között változhat.
Elterjedés
Eredetileg Észak-Amerika keleti partvidékén honos, de a telepítéseknek köszönhetően eljutott a nyugati partvidékre is. Betelepítették Dél-Amerikába, Afrikába, Ázsiába, Ausztráliába és Új-Zélandra. A 18. század végén Európa számos országba betelepítették, de csak a Brit-szigeteken, Skandináviában, az Alpok és a Kárpátok országaiban volt sikeres a honosítása. Hazánkba 1884-ben hozták be. Jelenleg is van olyan pisztrángtelepünk, ahol foglalkoznak tartásával, de természetes vizeinkből nagyon ritkán kerül elő. Az utóbbi évtizedekben három lelőhelyről írták le: Pinka, Viszlói-patak, Garadna.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: MHTT)
