
Olyan csúnyán elbánt egy 15 kilós ponttyal egy kegyetlen horgász öt éve a siófoki Hidegvölgyi Horgásztónál, hogy a tógazdának meg kellett műtenie az eltörött állkapocscsontját, összevarrni a szétszakadt száját, hogy megmentse a hal életét. Öt évvel az operációt követően a bajszos szépen meggyógyult, és több kilót is magára szedett.
Visszafogtak egy korábban megműtött pontyot a siófoki Hidegvölgyi Horgásztónál. A 15 kilós halnak még 2020 júniusban törték el az állkapocscsontját, szakították szét a száját.
„Egy acélkábellel sem tudod eltörni egy pontynak az állát, ami elmozdul a vízben, egyszerűen nem lehet akkorát bevágni. Csak az lehetett, hogy felakasztották. A két állkapocscsont ugyanúgy, mint az embernél, bemegy az állba, és mintegy kis porcos csont, mint egy kis nyelvecske, úgy csatlakozik be ez a két oldalsó csontocska. Kisujjnyi vastag ez, nem olyan vékony csont, és tőben volt letörve. Valószínű, odáig felcsúszott a mérleg” – ez történhetett a tógazda szerint, aki a sérülés láttán azonnali műtétre szánta el magát.
Hermecz Tamás érzéstelenítés és fertőtlenítés után először megpróbálta összevarrni a hal száján a sebet felszívódó orvosi cérnával. A sebesült pontyot vizes törölközőben hárman fogták le, miközben a tógazda végezte a beavatkozást.
Öt percig próbálkozott, de az eltörött csontot nem tudta rögzíteni. Egy megoldás maradt csak: elő kellett venni a fúrót.
Miután átfúrta a csontot, már átment a lukon a cérna. Az operáció tíz percig tartott, és egy videó is készült róla. (Csak erős idegzetűeknek ajánljuk, ITT megnézhető.)
A beavatkozás után betadine-os kezelést kapott, majd pár óráig vízbe helyezték megfigyelésre, és csak azt követően engedték szabadon, miután megbizonyosodtak róla, hogy biztosan képes elúszni.
A műtét után három hónappal, 2020 szeptemberében kifogták a pontyot 16 kilósan (tehát egy kilót magára szedett), és már akkor látszódott, hogy a csont elkezdett összeforrni, a seb gyógyulni.
A megműtött bajszost 2021 júliusban chippelték, és azóta ugyan – a mostanival együtt – már hatszor is partra emelték, fénykép azonban nem került a tógazda látókörébe egészen mostanáig.
Pár napja újra kamera elé emelték, és ugyan a laikus megfigyelőnek elsőre lehet, hogy nem tűnik fel semmi, Hermecz Tamás egyből kiszúrta, hogy az operált példányról van szó.
A potyka nagyon szépen meggyógyult, a száján már csak egy apró heg árulkodik az öt évvel ezelőtt történtekről.
„Nem gondoltam volna, hogy ilyen szépen rendbejön. Ez egy isteni csoda volt, nem nekem köszönhető. Nekem annyi közöm volt hozzá, hogy megcsináltam, vettem a fáradtságot. Vadvízi körülmények között szerintem nem épült volna fel, mert ott csak túrva talál élelmet, mi viszont etetünk pellettel és kukoricával. Nem mindegy, hogy felszipkázod a kaját vagy kitúrni kell” – vélekedett Hermecz Tamás, aki nem először műtött már állatokat.
Sőt, mondhatni, rutinja is van, mert korábban vadaspark is működött a területen, és többször kellett ellátnia sérült madarat, őzet, még magáról is szedett le anyajegyet, de a hal azért mégis speciális.
A legkomplikáltabb a 2020-as eset volt, de egy évvel később is megműtött egy pontyot, annak is a száját kellett összevarrni. Arról is külön cikkben számoltunk be, amely elolvasható ITT.)
Akkor a tógazdával végigvettük azt a néhány fontos dolgot, amelyet a kapás észlelésétől kezdve észben kell tartanunk, hogy kíméljük a halat.
-
Bevágás
Igazodjunk a távolsághoz! Minél közelebb horgászunk, annál kisebb bevágásra van szükség. Sokan sajnos kisebb tavakon is hatalmasat rántanak be teljesen feleslegesen, ezzel sérülést okozva a halnak. Nagyobb távon azonban, 120-150 méteren már van akkora nyúlása a damilnak, hogy lehet a mozdulat picit erőteljesebb. (A fonott zsinórnál nagyobb a sérülés esélye, érdemes kerülni!)
-
Fárasztás
Keményebb botokkal óvatosabb kell fárasztani. Különbséget kell tenni ponty és amur között. Míg utóbbit lehet jobban kifárasztani, addig a pontyot nem szabad. „Látok olyat is, hogy már megadta magát a hal, de még íratják vele a köröket, csak a filmezés vagy a hecc kedvéért” – hívta fel a figyelmet az elítélendő cselekedetre.
-
Kíméletes bánásmód
A halat szakszerűen meg kell szabadítani a horogtól, a száját fertőtleníteni, és minél hamarabb vissza kell juttatni a vízbe. A pontyot érdemes bölcsőben tárolni arra az időre, amíg a parton tartózkodik, és folyamatosan friss vízzel locsolni.
-
Visszaengedés
Meg kell győződni róla, hogy a hal képes elúszni, és nem fog mondjuk egyből az iszapba fúródni. Ennek érdekében előre-hátra mozdulatokkal lehet kezünkkel segíteni. Fontos, hogy ha a hal elkezd úszás közben oldalra borulni, akkor még ne engedjük el, hanem folytassuk a mozdulatsort.
-
A szakáll nélküli horog dilemmája
A horgokkal kapcsolatban megjegyezte, a fárasztás mikéntjétől függ, hogy jó-e a szakáll nélküli. Ugyanis meglátása szerint a lassú fárasztásnál, ellentétben a szakállas horoggal, amely mozdulatlanul áll a hal szájában, a szakáll nélküli mozog, ezáltal jobb súrlódik és nagyobb sebet váj ki.
Hermecz Tamás végezetül leszögezte, hogy ő nem szakember, mégcsak nem is horgászik, de tógazdaként már sokat látott, és a fent vázoltakat javasolja.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Pecaverzum-montázs, képek forrása: Hidegvölgyi Horgásztó FB-oldala)