Toronymagasan vezet a réticsík az „Év Hala” szavazáson

Már mintegy ezer voks érkezett „Év Hala” szavazáson a három jelöltre. A réticsík jelenleg a szavazatok több mint 50 százalékát birtokolja. Fej fej mellett a garda és a laposkeszeg.

Idén Immáron 14. alkalommal kerül sor az „Év Hala” megválasztására. A Magyar Haltani Társaság (MHTT) elnöksége idén is három jelöltet állított: a gardát (Pelecus cultratus), a réticsíkot (Misgurnus fossilis) és a laposkeszeget (Ballerus ballerus). A természetkedvelők és halbarátok e három, hazánkban őshonos halfaj közül választhatnak. A szavazatokat december 31-én 12 óráig lehet leadni.

– Néhány követelménynek meg kell felelnie az év halának. Csak olyan kopoltyús kerülhet a jelöltek közé, amely nem volt nevezve az elmúlt három-négy évben, illetve győztes sem volt. A másik fontos kritérium, hogy csak őshonos halra lehet szavazni – fogalmazott a Borsnak a MHTT elnöke.

Nagy Sándor Alex azt is elmondta, idén viszonylag könnyen kiválasztották a jelölteket. – A garda és a réticsík esetében nagy volt az összhang az elnökségben, már az első körben megkapta a többséget jelentő négy szavazatot, a laposkeszeg viszont csak a második körben dőlt el, igaz, akkor egyhangúlag, mind a hét elnökségi tag arra szavazott – árulta el.

Az elnök arról is szót ejtett, hogy egyre népszerűbb az emberek körében Év Hala” választás. – Azt vettük észre, hogy az olyan halaknál aktívabbak az emberek, melyeket ismernek, szeretnek, esetleg fognak. Ilyen volt a 2017-es Év Hala, a harcsa, 2018-ban a balin vagy 2020-ban süllő. De az idei jelöltekre is szép számmal érkeznek a szavazatok. Érdekes, de toronymagasan a réticsík vezet – tette hozzá Nagy Sándor Alex.

A voksolással az a célja a MHTT-nak, hogy megismerjék és vigyázzanak az emberek az őshonos halfajtákra.

– Bár nem kifejezetten a horgászok által kedvelt halakra lehet az idén szavazni, mégis azt vettük észre, nagy az érdeklődés irántuk. Nagy népszerűségnek örvend a Mit fogtam? rovatunk is. A pecások folyamatosan küldik be hozzánk a képeket, mi pedig mindegyikre válaszolunk is – zárta a MHTT elnöke.

A szavazás meghirdetés óta eltelt szűk egy hét alatt közel ezer voks érkezett, amelyek közül a réticsík több mint 50 százalékot kapott, a garda 26, a laposkeszeg 21 százalékon áll cikkünk megjelenésének idejében.

A jelöltek:

Garda – Pelecus cultratus (Linnaeus, 1758)

A garda hosszan megnyúlt, oldalról erőteljesen lapított, ezüstös csillogású halunk. Relatíve nagyobb termetű, akár 30-40, egyes példányaik akár az 50 centiméteres testhosszt is elérhetik. Jellegzetessége, hogy feje aránylag kicsi, szemei pedig kifejezetten nagyok.

Szája felső állású, ivadékként főleg planktonikus szervezetekkel, felnőtt korábban pedig a víz felszínre hulló rovarokkal és kisebb halakkal táplálkozik. Jellegzetes a hátúszója, mely igen kicsi és rövid, emellett majd a faroknyélen helyezkedik el, a mellúszója pedig kifejezetten hosszú, általában túlér a hátúszó tövén.

Említést érdemel még a sajátos oldalvonala is, ami kanyargós, követi a has domborulatát. Elterjedését és kedvelt környezetét tekintve elmondható, hogy alapvetően egy magát mind tengerben, mind édesvízben jól érző vándorhal, melynek a hazai populációi már teljesen adaptálódtak az édesvízhez.

Elterjedési területe a Fekete-tenger és környéke. Hazánkban leginkább a bővizű folyók (pl. Duna, Rába, Ipoly, Dráva, Tisza, Bodrog) dévér-, olykor márnazónájában és nagyobb tavainkban (Balaton) találkozhatunk vele. Ívása március-május környékén történik csapatosan, és különlegessége, hogy ikrái szabadon lebegnek a vízben.

Hazánkban a köznyelvben gyakran csak „látott halként” emlegetik, mely ragadványnév abból ered, hogy az ősz során a gardák bandákba verődtek a Tihanyi-szorosban, mely jelenséget a „halászbokor” egyik tagja a vízközeli hegyekről figyelte, és mikor a „hegyen járó” felismerte a gardarajt, jelek segítségével irányította a „halászbokor” többi tagját a gardaraj becserkészésében.

A garda horgászati jelentősége igen csekély, húsa szálkás, de kimondottan finom ízű, jelentősége az utóbbi két évtizedben tovább csökkent, azelőtt viszont a tihanyiak „kenyérhalaként” szolgált. A hazai horgászrekord 1,05 kilogramm.

Réticsík – Misgurnus fossilis (Linnaeus, 1758)

Hosszan megnyúlt testű, oldalról kevésbé lapított halunk. Feje és szemei kicsik, orra hosszú és kúpos, a végén lekerekített. Szája kicsi és alsó állású, ajkain összesen 10 bajuszszál található. Apró pikkelyei alig észrevehetők, háta sötétbarna, oldalán hosszanti csíkok futnak, melyek közül a középső barna, a fölötte és alatta lévő pedig okkersárga.

Legnagyobb csíkfélénk, testhossza meghaladhatja a 30 centimétert. A szárazság idején nagyrészt kiszáradó mocsarak jellemző hala, de előfordul sekély tavakban, öreg holtágakban és iszapos csatornákban, valamint nagyobb folyók hullámtéri gödreiben, a főmederben azonban ritkán található meg.

A lárvák külső kopoltyúbojtjai, illetve az idősebb halak béllégzése lehetővé teszi számukra az oxigénszegény viszonyok elviselését. Apró fenéklakó állatokkal táplálkozik, de különböző növényi részeket és szerves törmeléket is fogyaszt. A vízszabályozást megelőzően olyannyira gyakori volt hazánkban, hogy a halászat külön ága, a csíkászat foglalkozott a mocsarakban tömegesen élő réticsík fogásával és értékesítésével.

A nagy mocsarak felszámolásával megfogyatkozott a hazai állomány, erre tekintettel védelmet élvez, természetvédelmi értéke 10.000 forint. Korábban időjósnak is tartották, mivel a vihar közeledését a légnyomás megváltozásával megérezve mozgása megélénkül, és gyakran a felszínre úszik levegőért.

Laposkeszeg – Ballerus ballerus (Linnaeus, 1758)

Megnyúlt testalkatú, alacsony hátú, oldalról erősen lapított testű pontyfélénk, amely a hazai keszegek közt egyedülálló testformájáról kapta a nevét. Legközelebbi rokonától, a bagolykeszegtől (Ballerus sapa) szemének kisebb mérete és enyhén felső állású szája különbözteti meg.

A többi keszegfajunkhoz képest hosszú farokalatti úszója is lényeges megkülönböztető jegy. Színe ezüstösen fénylő, pikkelyeinek mérete a testen felfelé haladva csökken. Testmérete legfeljebb 35 centiméter, de a kisebb példányok jellemzőbbek.

Élőhely tekintetében főleg a nagyobb folyók dévérzónáját részesíti előnyben, így a Duna és a Tisza vízrendszerében egyaránt megtalálható, de nem feltétlen igényli a folyamatos vízáramlást. Állóvízhez alkalmazkodott állományai a Balatonban is megtalálhatóak.

Táplálék tekintetében planktonevő, főleg a felső vízrétegekben táplálkozik, így a horgászzsákmányban csak ritka vendégként szerepel, célzottan nem gyakran horgásznak rá. A planktonszervezetek mellett fogyaszt még vízfelszínre hullott rovarokat, algákat és szerves törmeléket is.

Ívási időszaka áprilistól júniusig tart, amikor az ikrás nőstény 20-70 ezer darab ikrát rak a vízi növényzetre vagy a köves-kavicsos aljzatra. Húsa a többi keszegfélééhez hasonlóan jó ízű, de szálkás. A hivatalos hazai horgászrekord 1 kilogramm.