Az inváziósnak számító amurgéb (Perccottus glenii) megjelent a Bódván, ahonnan a kutatóknak korábbról nem volt előfordulási adata. Ez egy újabb bizonyíték a faj további terjeszkedésére.
A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer, halközösségek vizsgálata projekt keretében végzett felméréseket a Bódván, 2023. szeptember 13-án Sallai Zoltán – olvasható a Magyar Haltani Társaság (MHTT) honlapján.
Perkupánál a közúti híd alatt, nem messze a gyűrűzőtábortól, a folyó bal partján vízben gázolva halászott elektromos halászgéppel.
A viszonylag gyorsan áramló, kavicsos medrű folyószakaszon, a part menti növényzetből egy adult amurgéb (nyitóképünkön) került elő.
A faj a kutató tudomása szerint korábban nem volt ismert a folyóból, így új fajként kezelhetjük.
Az előfordulási adat egyrészt bizonyítja a faj további terjeszkedését, másrészt rámutat, hogy a gyors sodrású szakaszok sem akadályozzák meg a gradációját.
A magyarországi vízrendszerekben hét gébfaj él (folyami géb, tarka géb, Kessler-géb, kerekfejű/feketeszájú géb, csupasztorkú géb, kaukázusi törpegéb, amurgéb). Ezek közül csak legutóbbi számít a hatályos törvény értelmében inváziósnak, a másik hat spontán jövevényfajként van meghatározva.
Egyes haltani kutatók azonban másként látják a helyzetet, és 2022-ben, a Rosalia kézikönyvek sorozatban megjelent Özönállatfajok Magyarországon című kiadványban összesen 118 állatfajt mutatnak be, amelyeket inváziósként írnak le, köztük megtalálható mind a hét gébfaj.
A horgászok sokszor nem tudják megkülönböztetni a gébeket, és még olyanra is rendszeresen akad példa, hogy azt hiszik, védett hal és visszaengedik – erről Sallai Zoltán beszélt korábban a Pecaverzumnak.
Szerinte a legfontosabb, hogy eloszlassuk ezt a tévhitet, és tudatosítsuk, hogy egyik sem élvezi jelenleg a természetvédelem oltalmát, korábban valóban szerepelt a tarka géb és a folyami géb is a védett fajok listáján, de ez mára megváltozott. Minden horgászt arra kért, hogy ne engedjen vissza egyetlen gébet se.
Az inváziós faj (a magyar nyelvű szakirodalomban sokszor özönfaj) olyan idegenhonos faj, amely miután sikeresen leküzdi a természetes terjedési gátakat, akadályokat (például folyókat, tengereket, sivatagokat) képes természetes elterjedési területén kívül megtelepedni, tömegesen elszaporodik, nagy területeken elterjed, és jelentős károkat okoz mind a természetvédelem, mind a gazdaság számára.
„Gyakorlatilag igen, elméletileg nem” – így lehetne arra a kérdésre válaszolni, hogy inváziósak-e a gébek.
„A történelmi Magyarország területén a nagy részük jelen volt, majd amikor a faunaterületünk csökkent a trianoni békeszerződés miatt, gyakorlatilag ezek kívül rekedtek. Az elmúlt két-három évtizedben kezdtek el észak felé terjeszkedni, vélhetően a globális felmelegedéssel hozható összefüggésbe” – nyilatkozta Sallai Zoltán.
Amurgéb (Perccottus glenii)
Eredeti elterjedési terület:
Az amurgéb eredetileg Kelet-Oroszországban, Északkelet-Kínában és a Koreai-félsziget északkeleti részén honos. Magyar nevét is származási helyéről kapta, amely elsősorban az Amur középső szakasza és annak vízgyűjtője. Ezenkívül megtalálható még a Szungari- és az Usszuri-folyókban, valamint a Hanka-tóban. Szintén őshonos a szibériai Tugur-folyóban is.
Magyarországi megjelenése:
Európába való bekerülése egészen pontosan ismert. I. L. Zalivszkij 1912-ben a délkelet-szibériai Zeja-folyóból származó egyedeket vitt Szentpétervárra. 1916-ban négy példányt kitelepítettek egy kerti tóba, ahonnan szétterjedve több környező víztestben megjelent.
Ezután a faj egyedei több alkalommal kerültek be Európába, részben szándékosan, máskor pedig véletlenül, gazdasági szempontból fontos halak szállítmányai közé keveredve. Terjedése akár nagyon gyors is lehet, vízrendszereken belül spontán, míg vízrendszerek között többnyire emberi segítséggel képes terjedni. Közép-Európában elsőként Lengyelországban jelent meg (1993), Szlovákiából 1998-ban került elő. Hazánkból először 1997-ben mutatták ki a Tisza-tóból. Az azóta eltelt időben nagyon gyorsan szétterjedt a Tisza vízgyűjtőjén. A 2000-es években valószínűsíthetően egy Kelet-Magyarországról származó halszállítmánnyal bekerült a Balaton vízgyűjtőjére, illetve megjelent a Duna menti síkságon és a Dráva vízrendszerében, illetve a Duna mellékén is.
Biológiája:
Kis testű, zömök halfaj, legfeljebb 20-25 centiméteresre nő meg. Úszói nagyok és lekerekítettek. Két hátúszója elkülönül egymástól. Szája nagy és félig alsó állású. Eredeti elterjedési területén májustól júniusig ívik, hazánkban és az inváziós területeken ez áprilistól augusztusig is elhúzódhat, és ezen időszak alatt egy példány többször is ívik. Ivarérettségét egy-három éves kora között éri el. Szaporodási időszakban a hímek testszíne sötétebbé válik, homlokuk megduzzad.
Falánk ragadozó, amely nem válogat a táplálékok között, elfogyaszt mikroszkopikus rákokat, rovarokat, puhatestűeket, halakat és kétéltűeket egyaránt.
Ökológiai igényei Magyarországon:
Opportunista, tágtűrésű faj. Leginkább a dús növényzetű állóvizekben, csatornákban találja meg kedvező életfeltételeit, de mivel nem kifejezetten igényes az élőhelyét illetően, képes elszaporodni halastavakban és lápi élőhelyeken is. Az oxigénhiányt is jól tűri. Napjainkban az egyik leginkább terjedő inváziós fajnak tekinthető hazánkban. A Tisza vízrendszerében rendkívül gyakori, de már a dunántúli vizekben (főként a Balaton vízgyűjtőjén) is egyre nagyobb egyedszámban találkozhatunk vele.
Ökológiai problémák:
Ahol megjelenik és képes nagy tömegben elszaporodni, ott jelentősen csökkenti az őshonos élőlényegyüttes fajdiverzitását. Negatív hatása főként más halakra, gőtékre és békákra terjed ki. Mindig a legnagyobb mennyiségben rendelkezésre álló táplálékot fogyasztja, így egy adott helyen is gyakran vált táplálékot. Számos természetvédelmi szempontból értékes őshonos halfaj – pl. a lápi póc (Umbra krameri), a kurta baing (Leucaspius delineatus), a széles kárász (Carassius carassius), a szivárványos ökle (Rhodeus amarus) – eltűnését okozhatja az adott víztérből.
Ezt a jelenséget nem csupán direkt predációval, hanem hatékony táplálékkonkurensként is előidézi. Mivel élőhelyi igényei hazánkban jelentős mértékben átfednek védett és fokozottan védett őshonos fajokéval, ezért komoly ökológiai problémákat okoz holtágakban, kubikgödrökben, csatornákban is. Különösen a lápipóc-állományokra veszélyes.
Gazdasági hatások:
Gazdasági hatásait hazánkban még nem vizsgálták, jelenlétét sokkal inkább természetvédelmi szempontú veszélyként kezelik. Fontos azonban megemlíteni, hogy pl. a Bajkál-tó vízgyűjtőjén található Szelenga folyóban jelentős negatív hatását mutatták ki két, kimondottan gazdasági értékkel bíró hal – egy ottani bodorkaalfaj (Rutilus rutilus lacustris) és egy nyúldomolykóalfaj (Leuciscus leuciscus baicalensis) – állományára.
Védekezési lehetőségek:
Olyan eljárás, amellyel sikerrel lehetne vele szemben fellépni, nem ismert. Az egyetlen mód a vízrendszerekbe történő bejutás megakadályozása. Ehhez rendkívül komolyan betartatott szabályozásra van szükség a halszállítmányok ellenőrzése vonatkozásában, illetve fontos, hogy olyan vízrendszerekből, ahol a faj jelen van, ne lehessen halat szállítani amurgébmentes vízterületekre.
Ezenkívül a horgászok és az akvaristák tájékoztatása is rendkívül fontos feladat, egyrészt azért, hogy felismerjék a fajt, másrészt, hogy ne használják fel, mint élő csalit, illetve semmilyen módon ne segítsék terjedését.
Az amurgéb gyors szétterjedése is jól példázza, hogy milyen veszéllyel jár a különböző vizekből származó halszállítmányok új helyre történő telepítése, különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy már kisebb vízterület – pl. Marótvölgyi-főcsatorna – esetében sincs lehetőség arra, hogy abból egy halfajt el lehessen távolítani. A faj szerepel az Európai Unió számára veszélyt jelentő idegenhonos inváziós fajok jegyzékén, ezért tartása, tenyésztése, természetbe történő kibocsátása minden uniós tagországban tilos.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: Pecaverzum/Sallai Zoltán)
