2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna
Aktuális

Újabb korlátozásokat vezettek be Maconkán – eddig 6 mázsa öreg harcsa és süllő pusztult el

Újabb korlátozásokat vezettek be Maconkán – eddig 6 mázsa öreg harcsa és süllő pusztult el

Eddig mintegy 6 mázsa haltetemet gyűjtöttek össze a Maconkai-víztározón, ahol főleg az idősebb harcsák is süllők kezdtek el pusztulni a 7 egységből álló tórendszer egyik tavában augusztus 20-án, szombaton. Az ügyben másnap újabb korlátozó intézkedések bevezetésére került sor. Bővítették a horgászati tilalom alá eső vízterületet, betiltották a csónakos pecát, etetési korlátozás lépett életbe, és a horgászversenyeket a tórendszer teljes területén felfüggesztették.

Mint ismeretes, a Bátonyterenye-Maconkai Szabadidő- és Sporthorgász Egyesület (BSHE) augusztus 20-án bejelentette, hogy a tórendszer III. tórészletén lokális oxigénhiányból eredő, részleges halpusztulás kezdődött, ami miatt horgászati tilalmat rendel el

Az ügyben azóta újabb fejlemények történtek. A BSHE augusztus 21-én este közleményt adott ki, amelyben tájékoztatnak, hogy a helyi horgászati tilalommal egyidejűleg azonnal megkezdődött a védekezés. Első ütemben két vízforgatót telepítettek, illetve motorcsónakkal is mozgatva lett a teljes vízfelület. 

A második ütemben a II. tórészlet és a III. tórészlet zsilipjét kinyitották, ekkor a halrácsok kivételével a halszöktetés is lehetővé vált, továbbá beüzemeltek egy átemelő szivattyút. 

A harmadik ütemben a szintén kritikusan alacsony vízállással rendelkező előtározóból a II. tórészleten keresztül megkezdődött a részleges vízpótlás is, tervezetten mintegy 10.000 köbméter víz biztosításával. 

A beüzemelt gépek működtetése, a keletkező haltetemek összegyűjtése mellett az egész éjjel folyó kárenyhítési folyamatban több mázsa őshonos halat áttelepítettek a II. tórészletbe. 

A BSHE tájékoztatása szerint sajnos a műszaki beavatkozásokkal is csak részleges eredményeket sikerült elérni, így érzékeny veszteség érte a tórészlet halállományát és az egyesületet is. 

A közlemény megjelenéséig mintegy 6 mázsa haltetemet gyűjtöttek be, sajnos nagyrészt a harcsa és süllő idősebb korosztályaiból. Az elpusztult egyedek mintegy 20 százalékát a keszegfélék és 5 százalékát az egyéb halak (balin, csuka, kősüllő, pár darab ponty, compó és ezüstkárász) képviselik. 

„Az adatok és a beavatkozás értékeléséhez látni kell, hogy a III. tórészlet teljes állománya 13-17 tonna közé tehető (csak tavaly 6 tonna volt a telepítés), tehát eddig körülbelül 4 százalék a halállomány-veszteség mértéke” – olvasható a jelentésben.  

A BSHE hozzátette: a begyűjtés jelenleg is folyamatos, „és tény, hogy még további veszteség várható”. Hangsúlyozták: a halpusztulás a 7 tóegységből csak 1-et érintett, azt is részlegesen. 

Augusztus 21-én minden vízterületen történtek vízminőséget érintő mérések, szerencsére az érintett tórészleten kívül még mindenhol megfelelő értékekkel. Mindez azonban nem teszi elkerülhetővé az újabb vízpótlás megszervezését – írták. 

„Látva a közösségi fórumok egyes öncélú, vagy hangulatkeltő posztjait, jelezni kívánjuk, nem tarjuk méltányosnak, hogy a térségi vízminőséget és a vízellátási biztonságot valós tényekre, bizonyítékokra történő egyidejű alapozás nélkül bárki összekösse a maconkai horgászattal vagy egyes horgászati technikákkal. Bátonyterenye ivóvíz-ellátási és vízminőségi kérdése a több száz helyi lakos egyesületi tag okán számunkra is létkérdés, éppen ezért képviseljük a valódi közérdeket, és teszünk évről évre jelentős áldozatokat annak érdekében, hogy mindenki számára hosszú távú, megnyugtató megoldás születhessen” – fogalmaztak. 

E megoldás legfontosabb része az egészséges ivóvíz, a biztonságos ivóvíz-ellátás, majd a teljes Felső-Zagya és vizei okszerű, komplex jóléti célú hasznosítása és természeti értékeinek megőrzése az e vizekhez kilátogató jelentős számú helyi állampolgár és a turisták hasznos szabadidő-eltöltése, rekreációja, szórakozása érdekében – emelték ki. 

„Bizonyítandó szándékainkat és terveinket az elmúlt időszak tárgyi levelezéseit nyilvánosságra fogjuk hozni, kapcsoltan a vízpótlás ügyében hamarosan külön tájékoztatót adunk ki, és a közeljövőben tervezünk egy nyílt szakmai fórumot is, melyet a közösségi oldalunkon élőben kívánunk majd közvetíteni” – közölték, jelezve, hogy a későbbiekben újabb bejelentésre kerül sor.

És ez így is történt, nem sokkal később az újabb kommünikét is kiadták „Horgászati tilalom elrendelése 2. címmel”. 

A tórendszer élővilágának, benne Magyarország egyik legértékesebb halállományának megóvása érdekében a BSHE Elnöksége augusztus 22-én (hétfő) 6:00-tól az alábbi tilalmakat vezeti be:

1. A fő tározótér gáti szakaszán, a 350-700 méteres szakaszon, a II. szigeten, valamint a Felező-spiccen horgászni tilos.

2. A III. tórészlet teljes területén a horgászat tilos.

3. A csónakos horgászat tilos.

4. A tórendszer teljes területén a szemes takarmánnyal, kutyatáppal történő etetés mennyiségtől függetlenül tilos, gyári, csomagolt etetőanyaggal, bojlival, pellettel összesen 5 kilogrammn/nap/fő mértékben korlátozott.

 5. A tórendszer teljes területén felfüggesztik a horgászversenyeket.

A tilalmak visszavonásig érvényesek. A tervek szerint az 1., 3., 4., 5. pontok szerinti tilalmakat a 420 centiméteres vízszint ismételt elérésekor vizsgálják felül, a 2. pont szerinti tilalmat a tórészlet egyensúlyának és környezetének helyreállása, helyreállítása után oldják fel.

A BSHE kéri a horgásztársakat, ha kábult, a part szélébe kiálló vagy a víztetőn lelassulva mozgó halakat látnak bármelyik vízterületen, akkor azonnal jelezzék azt a halőröknek.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: BSHE)