Valótlannak nevezte a Horgász Egyesületek Fejér Vármegyei Szövetségének (Hofesz) ügyvezetője azt az állítást, miszerint nem engedték le időben a Pátkai-víztározót, és visszautasította azt is, hogy a halgazdálkodás okozta volna a vízminőség romlását. Urfi Tamás a Velencei-tó kapcsán hangsúlyozta, hogy a legnagyobb problémát a tartós csapadékhiány jelenti, és szerinte indokolatlan a horgászokat felelőssé tenni a kialakult helyzetért.
Idén januárban az Állami Számvevőszék (ÁSZ) egy jelentésére hivatkozva fogalmazódott meg, hogy részben azért jutott odáig a Velencei-tó, hogy a vízpótló rendszer megléte mellett is tartóssá vált a vízhiány, mert a Horgász Egyesületek Fejér Vármegyei Szövetsége (Hofesz) nem engedte időben leengedni a Pátkai-víztározót.
Erre következett egy újabb elmélkedés arról, hogy elsősorban a nem megfelelő halgazdálkodás és a túlzott tápanyagterhelés, nem pedig a mezőgazdasági tevékenység áll a pátkai tározó vízminőségének drasztikus romlása mögött. Ezt az ELTE Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékének egyik kutatója állapította meg hozzátéve, hogy a tározó rehabilitációja elengedhetetlen a Velencei-tó jövője szempontjából.
Ez utóbbi kijelentése még lehet igaz is, ám a következtetések egy része Urfi Tamás ügyvezető szerint hiányos, téves, miközben a közösségi felületeken tapasztalható visszhang értelmetlen indulatokat kelt azok között, akik nem ismerik a tényeket – írja a feol.hu.
– Sokan megpróbálják elfelejtetni, hogy az elmúlt években a horgászattal foglalkozó szervezeteknél, a vízpartokon milyen mértékű fejlődés, pozitív irányú változás történt – mondta a portálnak Urfi Tamás. – Mindig lehet azt mondani, lehetne másképp, mindig születnek új ötletek, de szerintem olyan szintű támogatás érkezett a Magyar Országos Horgász Szövetségen keresztül az elmúlt időszakban, amely előtte ismeretlen volt. Megújult az eszközpark, rengeteg hal került a vizekbe, mindenki igyekszik a legjobb tudása szerint védeni, karbantartani a vizes élőhelyeket. Nehéz érteni, miért éppen most támadják mindezt, amikor vármegyei és országos léptékekben is sokkal rosszabb napjai voltak a horgászattal foglalkozó szervezeteknek, a jelenlegi helyzet méltán nevezhető a horgászat virágkorának. Lehet, az történik, hogy már látszik a fejlődés, és megjelentek azok, akik rátelepednének az eredményekre. Úgy látszik, ilyen ez a világ, ezt így kell elfogadni.
Urfi Tamás véleménye az, hogy tudatos hangulatkeltés érdekében „találták meg” a Pátkai-víztározó és a Velencei-tó helyzete kapcsán a horgászokat, és biztos abban, ez nem véletlenül történik.
– Lehet okokat keresni, biztosan lehetett volna másként is dönteni bizonyos kérdésekben, de a legnagyobb baj az, hogy nem volt és nincs elegendő csapadék. Teljesen valótlanul szerepel az ÁSZ-jelentésére hivatkozó cikkben, hogy szövetségünk nem engedte leengedni a Pátkai-víztározót: ez teljes mértékben hazugság. Amikor megtörtént a bejelentés az érintett szervezetek, polgármesterek, szakemberek és a sajtó jelenlétében, bárki hallhatta, hogy mi egyetlen másodpercig sem tiltakoztunk a leeresztés ellen. Egyet kértünk: jeleztük, el kell végezni a lehalászást, hogy megelőzzük a halpusztulást. Az egyetlen szervezet, amely akadályozta a vízügy munkáját, a Duna-Ipoly Nemzeti Park volt azzal, hogy a víz klorofil szintjéhez kötötte az eresztés indítását. A félelmünk beigazolódott, november végén, december elején bekövetkezett a halpusztulás, és persze a zöldek akkor is a horgászokat kiáltották ki bűnösnek. Azt állították, a tározóban lévő amurok a hirtelen jött melegfront hatására felzabálták a vízinövényeket, és mivel az amur rossz hatékonysággal emészt, a salakanyag miatt szaporodott fel az alga és alakult ki az oxigénhiány. Ez nettó ostobaság, mert az amur 6-8 fokos vízben már nem táplálkozik, ráadásul ha bármelyik természetvédő eljött volna a tározóhoz, látja, hogy semmilyen vízinövény nem volt a mederben: se hínár, se sás, se nád. Évek óta szinte olyan mederviszonyok voltak, mint egy sivatagban, a partszéleken élt csak növény, miközben a vízszint emelkedéséről nem, csak folyamatos csökkenésről beszélhettünk – nyilatkozta.
A szövetség ügyvezetője arról is szólt, hogy a Csíkvarsai-réten a leeresztést megelőző, utolsó években 1,3-1,6 millió köbméternyi vizet tartottak fenn a területen, noha a vízjogi engedély 38 ezer köbmétert engedélyezett.
Urfi Tamás emlékeztetett, az eresztés idején 1,1 millió köbméternyi víz volt a tározóban, miközben a Csíkvarsai-réten minden évben ennél több párolgott el.
– Nem lenne probléma ezzel, nincs baj a vizes élőhelyekkel. De ha már egyszer kijelentjük, hogy mindenképpen meg kell menteni a Velencei-tavat és ehhez mindenkinek meg kell harapnia az ujját, és ha már leeresztették a Zámolyi- és a Pátkai-víztározót, mert minden vizet a tóba kell kormányozni, akkor ez miért történhetett meg? A rét vizes élőhelyét a nemzeti park munkatársai védték a legjobban, mert a vízimadarak remek fészkelő helye. Ezt értem, de a Velencei-tó mindenki elől lezárt természetvédelmi területéig, vagy a Dinnyési-fertőig biztos, hogy a madarak át tudtak volna repülni, hogy fészket rakjanak maguknak. A víznek pedig talán nagyobb létjogosultsága lett volna Velencei-tóban – fejtette ki véleményét a Hofesz ügyvezetője.
Aztán minap következett egy újabb írás, amely szerint a halgazdálkodás miatt lett rossz a Pátkai-víztározó vizének minősége.
– Ez a vélemény egy egyetemi szakdolgozatra alapozódott, amelyhez a szerző a horgászattal kapcsolatban nagyon kevés és hiányos adattal rendelkezett. Így állította fel hipotézisét, amit megpróbált igazolni, bizonyítani. Az állításait semmilyen szakmai vizsgálat nem előzte meg. Mi úgy számoltuk, hogy az utolsó öt-hat évben, amikor még halgazdálkodást tudtunk végezni a tározónál, 220-250 éves jegy fogyott el, miközben összesen körülbelül 2000 darab napi jegyet értékesítettünk. Ez egy horgászévre levetítve átlagosan naponta 10-15 horgászt jelentett a tározónál, hiszen rossz időben üres a part. Nem gondoljuk, hogy ennyi horgász jó minőségű, modern etetőanyaga napi szinten egy 200 hektáros tározón kimutatható környezeti terhelést jelentene, teljesen kizárt, hogy ez tette volna tönkre a vizet. A kifogott halakkal amúgy a vízre gyakorolt terhelés megszűnik, kiegyenlíti a mérleget. A halgazdálkodás nem rontja a helyzetet, ez valóságot nélkülöző állítás, ám a következtetés végén ismét a horgászok lettek a hibásak. A Fehérvárcsurgói-víztározón sokkal több a horgász és sokkal nagyobb a terhelés, mégis kiváló a víz minősége – magyarázta Urfi Tamás.
Helyi lakosként azt is felidézte, hogy a Pátkai-víztározó környezetében lévő településeknek évtizedekig nem volt csatornahálózata, az emésztőkbe került a szennyvíz, így az folyamatosan mosódott a talajból a mederbe. Ez sokkal fontosabb tényező a víz minősége szempontjából, mint a horgászok jelenléte.
– Nagyon sokszor próbálkoznak azzal, hogy ránk fogják a vízminőség romlását. Akadt olyan zöld szervezet, amelyik egy állítólagos pátkai bojlis verseny után képes volt drasztikus szervesanyag terhelést mérni, pedig az eseményt meg sem rendeztük. A Balatonnál sokkal több a horgász, ott is létezik terhelés, de ott sem okoz ez olyan problémát, mint amit a szakdolgozatban hipotézisként felvetettek és igyekeztek bizonyítani. Halgazdálkodóként és helyi lakosként egyaránt nagyon sajnáltam a tározó leeresztését, de nem maradhatott meg az akkor fennálló helyzet, amely a halak számára sem volt már tovább fenntartható – fogalmazott.
Urfi Tamás hozzátette, a tanulmányban negatívumként jelent meg, hogy túl nagy mennyiségű amur élt a tározóban. Azonban a lehalászáskor tíz mázsa körüli amurt fogtak összesen, egy akkora tározóban ez nem mennyiség, ráadásul öreg, lesoványodott példányok maradtak a hálóban.
Megfogalmazódott az is, hogy a ragadozóállományt kellett volna jobban szaporítani. Tény azonban, hogy Pátka körülbelül tíz évvel ezelőtt az ország egyik legjobb süllőállományával büszkélkedett, amíg nem kaptak a felső vízfolyásból olyan oxigénhiányos vizet, amely szinte teljesen kipusztította a hatalmas süllőket a tározóból.
– Bántó, hogy teljesen iskolázatlan, gumicsizmás, részeges embereknek állítják be a horgászokat és a horgászvezetőket. Miközben a halgazdálkodási terveket szakmérnökök állítják össze, a horgász szervezetek vezetői szinte kivétel nélkül egy, vagy több szakirányú diplomával rendelkeznek. A halgazdálkodási terveket a kormányhivatalok ugyancsak szakirányú végzettséggel rendelkező halászati felügyelői véleményezik, módosíttatják, vagy fogadják el. Minden alap nélkül híresztelik, hogy a haltelepítéseket a hasunkra ütve, vaktában végezzük el, noha komplex ökológiai rendszert kezelő szervezetekként, nem kizárólag a víztestek halállományával törődünk, célunk a teljes biológiai diverzitás kialakítása, megőrzése – zárta gondolatait Urfi Tamás.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Mohosz Velencei-tavi Kirendeltsége)
