2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna
Aktuális

Utánfutóval szállítják el a haltetemeket a Duna-partról

Utánfutóval szállítják el a haltetemeket a Duna-partról

Már annyi elpusztult hal jelent meg a Duna fővárosi szakaszán, hogy a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége (Főhesz) utánfutóval gyűjti be a tetemeket. A döglött halak látványa kellemetlen, és nemcsak a szemnek, hanem az orrnak is. 

A Pecaverzum május 6-án számolt be arról, hogy elpusztult halak jelentek meg a Duna fővárosi szakaszán. Dudás Tibor, a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetségének (Főhesz) ügyvezető igazgatója akkor még azt nyilatkozta, hogy nincs szükség beavatkozásra, mert a tetemek lebomlanak majd. 

Ehhez képest most a Főhesz közösségi oldalán megjelent egy képes beszámoló, amelyből kiderül, hogy a döglött halak végül mégis begyűjtötték. 

„A partra sodródott haltetemek főleg az öblökben kerültek a felszínre nagy számban, és amellett, hogy kellemetlen látványt nyújtanak, a terjedő szaguk is felhívják a figyelmet. Ez a jelenség egy természetes folyamat eredménye, amely során a télen elhullott gyengébb, idősebb, sérült halak a víz hőmérsékletének emelkedésével, tavasszal, a felszínre kerülnek” – fogalmaztak posztjukban, amelyhez mellékelt fényképeken látni, hogy egész utánfutónyi tetemet gyűjtöttek össze.  

Kihangsúlyozták, hogy főleg az idegenhonos fajok – jelen esetben 95 százalékban a busák – vannak jobban kitéve a körülményeknek. 

„Vannak olyan évek, amikor kisebb arányú ez a pusztulás, és kisebb számban jelennek meg a haltetemek, és vannak olyan évek – mint idén is –, amikor nagyobb számban. Tehát nincs szó mérgezésről, betegségről, sem tömeges halpusztulásról, hanem sok elhullott egyed a hirtelen hőmérséklet-emelkedéssel egyszerre került a felszínre” – tájékoztattak. 

Hozzátették, hogy a halőrök folyamatosan dolgoznak azon, hogy összeszedjék és elszállítsák a tetemeket. A horgászoktól türelmet kértek, amíg ez a folyamat teljesen le nem zajlik. 

„Minden nap kerülnek elő és sodródnak partra újabb példányok” – zárták tájékoztatásukat. 

Mint ismeretes, a jelenség nem egyedi, országszerte több vizet is érint. Részletek IDE KATTINTVA!

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(fotó: Főhesz)