
A hibrid halak gyakran összezavarják a horgászokat, ezúttal még a Magyar Haltani Társaság (MHTT) is azt írta egy beküldött példányról, hogy elsőre blikkre jászkeszegnek tűnik.
„A képen látható halat 2024 márciusában fogtam egy Pilisszentiván környéki tóból. A határozásban szeretném kérni a segítségüket” – küldte be a zsákmányáról készített fotót egy üzenet kíséretében az MHTT „Mit fogtam?" rovatának S. R.
A szakértők a válaszukban kiemelték, hogy a hal első ránézésre olyan, mintha csak egy jászkeszeg lenne.
Mint írják, erre utal az úszók vöröses színe, a homorú szegélyű farokalatti úszó, valamint a csúcsba nyíló száj.
„Ellenben az alacsony testmagasság, a nagy, szürkés színű, mélyen bemetszett farokúszó és a viszonylag nagyméretű száj balinra emlékeztet” – folytatta fajmeghatározását az MHTT, majd rátért a jászkeszeg és a fogott hal közötti, nem a legkönnyebben kiszúrható különbségre.
A jász oldalvonalán maximum 60 pikkely számolható, ennél a halnál viszont ez az érték 62, ami – fogalmaztak a szakemberek – szintén hibridre utaló jel.
„Mindezek alapján a hal feltehetően egy ikrás jászkeszeg és tejes balin összeívásából származó jászbalin (Leuciscus idus x Leuciscus aspius)” – zárta elemzését az MHTT.
Ezt olvastad már?
Vita a vízparton: miért alacsony a halam háta?
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotó: MHTT/Pecaverzum)