2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna
Dr. Peca

Így találd meg egyszerűen a titkos horgászhelyeket!

Így találd meg egyszerűen a titkos horgászhelyeket!

Vogel Márton (VM Fishing) teszthorgász, horgászvideó-készítő megjelentette 1dobás1hal című sorozatának hetedik epizódját, amelyben elárulja, hogyan keressünk télen ismeretlen helyeket, ahol biztosan foghatunk halat.

A minden bizonyára sok horgászt foglalkoztató témakörben egy egyszerű, de valóban hatásos módszert mutatott be legújabb videójában Vogel Márton.

A kézenfekvőnek tűnő, de mégis sok horgász eszében meg sem forduló művelet azzal kezdődik, hogy elővesszük a telefonunkat, és elkezdjük böngészni a pecás csoportokat a Facebookon. 

Ezt tette Marci is, aki talált egy posztot egy pergető horgász remek fogásairól. Először a kommentekből megtudta, melyik folyóról van szó, majd a képek alapján megpróbálta beazonosítani a helyszínt. 

Mivel ismerte egy picit az érintett vízterületet, és észrevett egy hidat az egyik fotó hátterében, térkép segítségével már rögtön le tudta szűkíteni a helyeket három hídra.

Innentől kezdve pedig már lehetett is pakolni, és indulni a „titkos” partszakaszra!

A videóban Marci meg megtalálta a „tetthelyet”, és azt mondta, hogy egymás után fogták is a halakat. Szóval a taktika bevált. 

A sorozat neve sem véletlenül 1dobás1hal. Bár a mostani rész után lehet, hogy át fogják nevezni 2dobás2hal-ra. A felvétel elején ugyanis azt láthatjuk, hogy két dobásból két halat fog Marci.

Háromszor csapták be a titkos tó legnagyobb csukáját. Fotók és részletek IDE KATTINTVA!

Titkos helyen csaltak horogra gyönyörű csatornalakót. Fotók és részletek IDE KATTINTVA!

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

Különleges történetek a Nagy fogások rovatunkban! Videókat néznél? Kattints IDE!

Küldj sztorit Te is!

Egy gombnyomással juttathatsz el nekünk fotót és szöveget! Kattintsd IDE, és már küldheted is a sztoridat!

(fotó: VM Fishing FB-oldala)