2024. április 18. csütörtök | Andrea, Ilma
Dr. Peca

Keszegektől a kolosszus amurokig három év alatt

Keszegektől a kolosszus amurokig három év alatt

Új szerzőt köszönthetünk Dr. Peca rovatunkban. Ezúttal a legifjabb horgászgeneráció egyik elhivatott tagja csatlakozott a csapathoz. Arról írt most, hogy az ő életében hogyan kezdődött a horgászat, hogyan vett először pecabotot a kezébe. Dr. Peca rovatunkban alapvetően a verseny- és teszthorgászoknak, illetve a szakembereknek biztosítunk megjelenési lehetőséget, de ezúttal is nagyon szívesen bővítettük ezt a kört. Úgy gondoljuk ugyanis, hogy van itt helye más, érdekes tartalomnak is. Íme az élményekkel teli beszámoló!

Sokan próbálták már megfogalmazni, hogy valójában mit is jelent a horgászat. Ez egy olyan kérdés, amit nagyon nehéz megválaszolni, ugyanis mindenkinek mást. Engem leginkább a természet, valamint a halak szeretete köt a pecázáshoz. Felemelő érzés, amikor egy nehéz horgászat során megcsippan a jelző vagy meghajlik a spicc. Számomra nagyon fontos az uszonyosok védelme, biztonsága, úgyhogy erre nagy hangsúlyt fektetek. 

Ezután a kis bevezető után szeretném veletek megosztani, hogy miként jutottam el odáig a horgászatban, ahol most tartok. Minden akkor kezdődött, amikor három évvel ezelőtt megláttam egy videót, és ennek köszönhetően nekem is megjött a kedvem a horgászathoz. A szüleim a kezdetektől, mind a mai napig maximálisan támogatnak engem a horgászatban is.

2018 szeptemberében bementünk egy pécsi horgászboltba, mivel szerettük volna beszerezni a kezdő felszerelésemet. A döntést teljes mértékben az eladóra bíztuk. Egy három méter hosszú match botot ajánlott, egy 4000-es méretű, a bothoz illő match orsóval.

Pár nap múlva már az Üszögi-tó partján vártuk a kapást, szinte nulla tudással, mivel előttem még senki nem horgászott a családban. Ennek ellenére sikerült kifognom egy kisméretű tükröst, aminek hihetetlen módon örültem.

Az ez utáni pecák egyre jobban sikerültek, ami részben a jó pár videó megtekintésénhaek is köszönhető volt, amiből igen sok tudást lehet meríteni. Ekkor a zsákmány nagy része kárász és dévérkeszeg volt.

Kezdetben nem volt egyszerű egy végszerelék megkötése, de ebbe hamar belejöttünk. Azóta is nagyon szeretek úszózni, mert az a pillanat, amikor az úszó bóbitája a víz alá bukik, az számomra fantasztikus látvány! 

2019 év elején kaptam a szüleimtől egy feeder botot, amit húsvétkor volt alkalmunk először kipróbálni. Mondhatom, nagyon hamar megtetszett a feederes horgászat is! Persze itt még azért volt egy jó pár leakadásunk, ami köszönhető a viszonylag sok akadónak. De a halak mindig kárpótoltak, és sorra jöttek a kisebb pontyok, kárászok.

Ekkor még mindig csak Üszögbe jártunk, de ősszel ellátogattunk Mecseknádasdra és a Pécs környéki tavakra is. A 2019-es év is rengeteg sikerrel ért véget, és ez növelte a peca iránti érdeklődésemet.

2020-ban megkaptam ajándékba a második feederemet is, a Pro Method 390 H-t. Ebben az évben nagyon sokat jártunk már a Szőkei Hármastóra is, ahol sok-sok élményt gyűjtöttünk. 2020 májusában fogtam meg az első torpedómat, amit azóta számtalan követett. Ráadásul a tavalyi év horgászat terén meghaladta a várakozásunkat.

2020 karácsonyán már egy újabb bottal vettük üldözőbe az uszonyos kedvenceinket. Eddig ez a szezon is jól alakul, de hogy miként zárul, az majd december 31-én kiderül! Mindenkinek eseménydús, élménydús horgászatokat kívánok!     

(Szerző: Fazekas Máté)

Te is szeretsz írni a pecáról, netán filmezel?

Keresd meg a Pecaverzumot, és publikálj nálunk! Elérsz minket Facebook Messengeren és a [email protected] címen is.

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!