2025. július 3. csütörtök | Kornél, Soma
Dr. Peca

Zavaros vízben pergetnél? Fogadd meg ezeket a tanácsokat!

Zavaros vízben pergetnél? Fogadd meg ezeket a tanácsokat!

Vannak időszakok a folyók életében, amikor a csapadék okozta vízszint megemelkedésével a folyóvíz bezavarosodik, s ezáltal megváltoznak a pergető horgászok lehetőségei. Természetesen ez nem jelenti automatikusan azt, hogy az embernek otthon kellene maradni ücsörögöni a horgászat helyett, csak hozzá kell igazodnunk a megváltozott környezeti körülményekhez. Ennek apropójából osztott meg pár gondolatot Varga Szilárd, Absolute Fishing Facebook-csoport adminisztrátora.

A csapadék, ahogy megemeli a folyók vízszintjét, a víz zavarossá válik, az ár pedig kitolja a halakat a mederből közelebb a parthoz. 

Ilyen időszakokban a víz áttetszősége szinte a nullához konvergál, amely révén a halak a látásukra sokkal kevésbé tudnak hagyatkozni (mint egyébként), így a pergető horgásznak nem árt a műcsalikkal minél nagyobb kontrasztot szolgáltatni, ami megkönnyíti a rablóhalaknak a műcsalikra való rátalálást. 

Viszont ettől is fontosabb, hogy ekkor még nagyobb hangsúlyt kell fektetni azon műcsalikra, amelyek még erőteljesebb jelet tudnak leadni. Például a csörgős wobblerek által leadott zaj ilyen körülmények között szabályosan nyerő taktika tud lenni.

A zavaros vízben a rablóhalak sokkal gyanútlanabbak, valamint könnyebben becsaphatóak. Emiatt könnyelműbben támadják azok a nagyobb csalikat is. 

Varga Szilárd megfigyelte, hogy azon szakaszokon, amelyek mondjuk egy júniusi időszakban a körülbelül 7,5 centiméteres gumival szoktak jól működni, egy héttel később, már az árhullám idején inkább a 12 centiméteres gumik adnak több halat. 

Ezért valószínűsíti, hogy a megnövelt méret által keltett nagyobb amplitudójú gumik mozgása kelti fel a rablóhalak érdeklődését. 

„Egyébként zárójelben jegyzem meg, hogy a fehér szín kiváló kontrasztot nyújt a zavaros vízben” – tette hozzá. 

A wobblerek esetében igyekszik a magasabb rezgésjelet kibocsájtókat előtérbe helyezni, valamint a magasabb hangon kopogó csörgőket alkalmazni. 

„Ez nem jelenti azt, hogy kizárólag ez a megfelelő jelkeltés és -leadás a legmegfelelőbb a halak számára, ezek csupán a magam tapasztalatai az évek folyamán” – jegyezte meg Varga Szilárd.

Hogy minél nagyobb hatást tudjon a feltűnésre helyezni, áradáskor kifejezetten új jigfejeket szokott alkalmazni, amelyek még nem oxidálódtak, hogy azok megcsillanása még nagyobb ingert válthasson ki, s még könnyebben segítse a rablóhalaknak a gumihal pozícióját megtalálni.

„Nem véletlen tehát a kifejezés amikor azt mondják, hogy valaki a »zavarosban halászik«, mert ilyen körülményeknél anno a halászok is előszeretettel tették le nagyobb sikerrel a hálóikat, mivel a halak gyanútlanul úsztak azokba bele” – fogalmazott Varga Szilárd.

Amikor emelkedik a vízszint, s gyorsul a sodrás, mindenhol érdemes próbálkozni, ahol kialakul egy visszaforgó, mert oda behúzódnak a nagyobb és kisebb halak is egyaránt az erős sodrás elől. 

Ezek kialakulása a kőgátak, kőrakások mentén, öblök bejáratainál, folyók torkolatainál és partmenti sekély padok szélén találhatóak. 

Ha a környéken akadnak például zsilipek (előírt távolság megtartásának szem előtt tartásával), azok is kiemelten frekventált helyek lehetnek.

„Ha tehát emelkedik a vízszint, és elkezd a víz zavarossá válni, elég pár taktikai módosítás a részünkről, és kitűnő horgászatokat, valamint fogásokat abszolválhatunk” – zárta gondolatait Absolute Fishing Facebook-csoport adminisztrátora.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: