2024. március 29. péntek | Auguszta
Galériák

6 tonna süllőt telepítettek a Balatonba

6 tonna süllőt telepítettek a Balatonba

Gőzerővel folynak az őszi telepítések a Balatonnál. Jellemzően pontyok kerülnek a vízbe, de már süllőből is az idei mennyiség elérte a közel 6 tonnát.

A Balatonba az idei évben 300 tonna halat terveznek telepíteni, a munkát karácsonyig szeretnék befejezni. Október végére érték el a tervezett mennyiség felét, és azóta is folyamatosan zajlanak a halasítások, amelyeket percről percre nyomon lehet követni

A legnagyobb mennyiség a Balatonba is pontyból kerül, de azért a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.) is törekszik arra, hogy egyéb őshonos fajokra is sor kerüljön. Így történt ez november 11-én, csütörtökön is, amikor a balatonfűzfői horgászegyesületi kikötőben 1019 kiló egynyaras süllőt telepítettek. 

A pótkocsis szállítmánnyal érkezett jelentős mennyiségű süllőt a BHNp Zrt. kollégái a helyi horgászok hathatós segítségével leszákolva, kosarakból öntötték a Balatonba. 

Mint ahogy az a balatonihal.hu tudósításából kiderül, a mostani halasítással együtt idén már összesen 5887 kiló került be ebből a fajból a tóba. 

Magyarországon több mint 134 ezer hektár horgászati kezelésben lévő vízterület található, ahová a szövetségek 2020-ban 5000 tonna halat telepítettek.

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(fotó: BHNp Zrt.)

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!