2021. december 4. szombat | Barbara, Borbála
Halgazdálkodás

Eddig az 50 százalékát teljesítették a balatoni telepítéseknek

Eddig az 50 százalékát teljesítették a balatoni telepítéseknek

Három szállítmánnyal összesen 10.178 kiló háromnyaras pontyot, valamint 978 kiló egynyaras süllőt telepítettek a Balatonba október 25-én, hétfőn. Ezzel teljesült az idei évre tervezett 300 tonnás mennyiség csaknem fele.

Keszthelyen, az Akvárium Apartmanházak kikötőjében csúszdázott a Balatonba a közel egy tonna süllő, valamint 3894 kiló ponty, ezt követően a hosszúra nyúlt nap végén, már sötétben engedték le a 6284 kilónyi pontyot a balatonlellei mólón. A helyi horgász egyesületek képviselői mindhárom telepítést megszemlélték – adta hírül honlapján a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.).

A Balatonba az idei évben 300 tonna halat terveznek telepíteni, a hétfői halasítással elérték a 148 tonnát, azaz csaknem a felét a 2021-es mennyiségnek. 

A telepítések tehát folytatódnak, október 26-án – a lehalászások sikerességének függvényében – Badacsonyban süllő, Keszthelyen és (ha szükséges) Balatonlellén pedig ponty kerül majd a tóba. 

Miközben a halaskocsi csak járja és járja a településeket, a világ legnagyobb pontyfogó versenye zajlik a Balatonnál. A VII. Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupán (IBCC) már ki is fogták az első 20 kiló fölötti példányt

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(fotó: BHNp Zrt.)

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!