2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna
Galériák

Világbajnokok a masters, a veterán és a mozgáskorlátozott horgászok!

Világbajnokok a masters, a veterán és a mozgáskorlátozott horgászok!

Március 26-án és 27-én rendezték meg a franciaországi Toul városa mellett, a Mosel-folyó duzzasztott hajózócsatornáján a XV. veterán-, az V. masters- és a XXIV. mozgáskorlátozott- horgász-világbajnokságot, amelyen a magyarok mindhárom kategóriában az élen végeztek, ráadásul egyéniben is szereztek a mieink egy aranyat és egy ezüstöt.

A csütörtöki megnyitóval vette kezdetét az esemény, de a magyar csapatok hétfő óta vallatták a vizet – derül ki a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) tudósításából

A fogások zömét 3-20 gramm közötti gébek adták, 8-15 dekás keszegek csak helyenként színesítették a zsákmányt. A hétfői, 2-3 kilogramm közötti fogások – amelyeknek 99 százalékát gébek alkották – a csütörtöki kötelező edzésnapra visszaestek 1-2 kilogramm közé, ráadásul a hét elején stabilan fogható géb horogra csalása is egyre nehezebbé vált.

Az előjelek tehát nem voltak a legfényesebbek, mégis a pénteki, első versenynapot követően mindhárom magyar csapat előkelő helyen végzett. Mindhárom pályán „fáradt” a géb mind darabszám, mind átlagtömegben, és itt-ott előkerültek a keszegek.

„Talán a masters pályán legnehezebb megfogni a töpörtyű gébeket, de a két keszegesebb szektorban óriásit mentettek versenyzőink. Ambrus Tibor akkorát, hogy egyéniben vezet az első forduló után. Veteránjainknál is megjelentek a keszegek, ennek ellenére Timár Gábor tisztán gébbel csinált szektor kettest, a többiek már kóstolgatták a keszegfogást. Mozgáskorlátozott válogatottunk stabilan fogja a gébet. Leszegett fejjel végigtolják a három órát, és végül pár deka dönt ide vagy oda. Várhatóan holnap is izgalmas mérlegelésnek nézünk elébe” – így zárta szombati tudósítását a Mohosz.

Két válogatottunk, a masters és a mozgáskorlátozott a harmadik helyen várhatta a szombati folytatást, míg a veterán a negyediken. 

A folytatásban elképesztő tempóba kapcsoltak a magyar versenyzők, és végül mindhárom kategóriában világbajnokok lettek!

Egyéniben ráadásként Timár Gábor a veteránok között aranyérmet szerzett, míg Erdei Attila a masters kategóriában ezüstöt nyert.

A magyarok mérlege így három világbajnoki cím csapatban, egy egyéni világbajnoki cím és egy egyéni ezüstérem. 

Videó az eredményhirdetésről interjúkkal ITT.

A győztesekről Walter Tamás többszörös világbajnok tett közzé fotó:

A XV. veterán horgász-világbajnokság végeredménye:

Az V. masters horgász-világbajnokság végeredménye:

A XXIV. horgász-világbajnokság végeredménye:

Fotók:

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: pixabay.com)