2025. augusztus 23. szombat | Bence
Galériák

Balszerencse után óriási süllővel vigasztalódott a pecás pár – fotókkal

Balszerencse után óriási süllővel vigasztalódott a pecás pár – fotókkal

Dalma és Ákos már évek óta visszatérnek nyaranta egy pergető napra a Balatonra Gelencsér Csaba horgásztúra-vezetőhöz, de amit idén átéltek, azt nehéz lesz felülmúlni.

A reggelüket rögtön beárnyékolta, hogy a csónak lerakása közben az előre nem jelzett szél miatt elsőfokú viharjelzést kaptak, és attól tartottak, hogy pillanatokon belül másodfok lesz belőle. 

„Gondoltam, semmi baj, küzdünk az 500 méteres sávban, amíg lehet! Csakhogy a motor a kikötőből kiérve egyszerűen felmondta a szolgálatot. Visszaevickéltünk, elmentem a pótmotorért, de persze minden létező lassú jármű keresztbe tett az úton. Végül csak 11 óra körül tudtuk elkezdeni a túrát, még mindig elsőfokban” – írta bejegyzésében a horgásztúra-vezető.

A harcsák nem voltak partnerek, de a horgászok egy órát kaptak alapjelzésen, és ahogy beljebb értek, Dalma egy 14 centiméteres gumihallal próbálkozott.

„Harmadik dobásra brutális kapás, majd élete hala: egy 94,5 centis süllő! Kézremegés, öröm, boldogság – minden benne volt ebben a pillanatban” – fogalmazott Gelencsér Csaba, megemlítve, hogy Ákosnak ezúttal nem volt szerencséje a kapásokkal, neki pedig a madarakkal gyúlt meg a baja.

„A nap végén még egy kis »extrát« is kaptunk: a kocsimat olyan madársortűz érte a fa alatt, amit addig csak filmekben láttam” – árulta el, mi okozott számára bosszúságot a túra végén. 

Dalma betartotta a július 1. és augusztus 31. között érvényes szabályt, amely szerint tilos kiemelni a vízből a visszaengedni kívánt süllőket.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Pergető Kalandok FB-oldal)