2024. október 12. szombat | Miksa
Galériák

Halakról vett nyomataiból nyílt kiállítása a horgász-rovarásznak – fotókkal

Halakról vett nyomataiból nyílt kiállítása a horgász-rovarásznak – fotókkal

Gyotakut, vagyis halakról vett nyomatokat készít Németh Tamás, aki szabadidejében horgászik is, illetve wobblereket, horgászműcsalikat alkot, hogy elfogja a rejtőzködő vízi ragadozókat. A legújabb, hazai halfajokat bemutató képeit pedig a rovarokkal foglalkozó józsefvárosi ArtEnto Ökocentrumban állítja ki, merthogy Tamásnak az ízeltlábúakhoz is köze van.

A Gyotaku című kiállítás halakról készített nyomatait nézve olyan érzésünk lehet, mintha azokat egy japán mester készítette volna, ám a képek sarkában olvasható „Halbogár” művésznév rögtön jelzi, hogy magyar alkotótól van szó – írja a Magyar Nemzet

Németh Tamás előszeretettel vesz nyomatokat halakról, a tárlaton hazai példányokat látunk a Dunából, az Ipolyból és a Balatonból, melyek közt van keszeg, pisztráng és domolykó, illetve csíkos ragadozó halak is, mint süllő és sügér. 

– A teljes magyar fauna még nincs a gyűjteményemben, de így is szép számmal fognak látni halfajokat a látogatók – mondja az alkotó, aki számára halakkal foglalkozni nem puszta hobbi, hanem életstílus.

Tamás már gyerekként közel került a természethez, a szülei gyakran vitték el a Tiszához sátrazni, így a folyóparton átélhette, milyen érzés apróbb vagy nagyobb halakat fogni, szitakötőt bámulni, szúnyogok közt ücsörögni, vagy csak nézni a vizet télen-nyáron.

– A természet szeretete nálam meghatározza a hivatásomat és a hobbimat, legyen az makrofotózás, rovargyűjtés vagy cikkírás. Tizenévesen viszont engem is más érdekelt, és később nagyon más szakmákat tanultam – mondta Tamás, aki idővel idegenvezetői, majd dekoratőr-kirakatrendezői iskolákat is elvégzett.

2007-ben egy telefonhívás viszont megváltoztatta az életét: későbbi mestere megkérdezte tőle, hogy szeretne-e a Magyar Természettudományi Múzeum bogárgyűjteményében dolgozni, amire rögvest igent mondott.

– Akkor döbbentem rá, hogy a természettel és a rovarokkal foglalkozni nemcsak hobbi, de hivatás is.  Meg hogy léteznek rovarászok, entomológusok, és hogy e téren a magyarok között vannak komoly nemzetközi szaktekintélyek is. Illetve akkor tudtam meg, hogy a nyolcadik kerületben, a Baross utca 13. szám alatt a Magyar Természettudományi Múzeumban látható az ország legnagyobb közgyűjteménye, amely világszinten is jelentős kutatási lehetőségeket kínál – így lett Tamás hamarosan rovarász, muzeológus és kutató, és ott is maradt az új munkahelyén tizenkét éven át. 

– A rovarászat lett a szakmám, melyhez utólag, kissé rendhagyó módon, a munka mellett elvégeztem az egyetemet is. Az itthoni felsőoktatásban viszont nem oktatnak olyan mélységekben bogártaxonómiát, azaz nevezéktant, és nem tanítják meg a hallgatót a több száz éves közgyűjteményekkel bánni. Ezeket magától tanulja meg az ember, ha van hozzá vénája – vallja Tamás, aki ennek ellenére olyan egyetemi szakot keresett, amely köze áll ehhez a szakmához.

Így végezte el a kertészmérnöki alapképzést az akkori Szent István Egyetemen, majd a természetvédelmi mérnöki mesterképzést a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen, ahol jelenleg doktorandusz.

– Noha a képzéseken sokat tanultam, valójában már a múzeumban elsajátítottam, amire szükségem volt. Kiváló mestereim voltak, rendszeresen publikáltam neves szaklapokban, és elindult a szakmai karrierem is. Pár éve viszont elbúcsúztam szeretett munkahelyemtől, jelenleg független kutatóként, vállalkozóként boldogulok – árulta el. 

Tamás precizitását mutatja, hogy a doktorija megírásához képes akár egy másik országba is utazni. Témájában ugyanis pattanóbogarakkal foglalkozik, ezek életmódját, elterjedését kutatja, és akár új fajok nyomába is ered. 

– Ennek csak néhány szakértője van világszinten, egy kezemen meg tudom számolni, hányan vagyunk. Kicsit rendhagyó ez az érdeklődésem is – fogalmazott. 

Egy alkalommal például a Balkánra utazott, és olyan pattanóbogárfajt fedezett fel, amit korábban még senki.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: ArtEnto Ökocentrum FB-oldal)