2025. július 9. szerda | Lukrécia
Galériák

Interjú után fogott 100 pluszos csukát a budapesti influenszerlány – fotókkal

Interjú után fogott 100 pluszos csukát a budapesti influenszerlány – fotókkal

Nem sokkal az Origónak adott interjúja után élete egyik legnagyobb csukáját fogta ki Kalynych Laura. A horgászinfluenszer hétfőn, extrém időjárási körülmények között a Lupa-tavon akasztott meg egy 102 centiméteres ragadozót.

Kalynych Laura friss Facebook-posztjában azt írta, hogy három sikertelen pilismaróti nap után férjével úgy döntöttek, változtatniuk kell, és az időjárás-előrejelzés alapján a viharos szél és rossz idő miatt a Lupa-tavon töltötték a következő napot.

Ez a döntés meghozta gyümölcsét, hiszen egy nap alatt több pontyot és kisebb csukát is fogtak, de Laura végig a nagy ragadozóra várt, és extrém körülmények között, partról sikerült kifognia egy 102 centiméteres csukát, ami az első 100 centit meghaladó példánya volt Budakalászon.

Bár korábban már fogott egy 104 centis csukát a Dunán, ez a fogás számára különleges önbizalmat adott, megerősítette, hogy jó úton jár, és jöhet a következő szint.

A nap tapasztalatai alapján úgy érezte, hogy nemcsak szereti a horgászatot, hanem férjével együtt készen állnak továbblépni versenyek, rekordok és komoly márkákkal való együttműködések irányába, következő célja pedig egy 110 centis csuka megfogása.

Az Origo először arról kérdezte Laura Kalynychot, hogyan reagált, amikor azt olvasta a kommentekben, nem is ő fogta a kapitális halakat.

„Eleinte megdöbbentett, hogy valaki azt gondolja, egy nő nem lehet képes ilyen fogásokra. Sőt, azt is írták, hogy ezek a képek mesterséges intelligenciával készültek. De nem bántott, inkább szórakoztatott. Hiszen aki valóban ért a horgászathoz, az pontosan tudja, milyen munkát és tapasztalatot igényel ezeknek a halaknak az elejtése. Ezek a kétkedő kommentek nem eltántorítottak, hanem még jobban motiváltak. Mert minden egyes fogásom mögött valódi szenvedély, rengeteg tanulás, hideg hajnalok és kitartás áll, és ezt nem lehet mesterségesen generálni” – fogalmazott Laura.

Mint látható, a pontyozás sem áll távol Laurától:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Laura & Alex (@thefishing.couple) által megosztott bejegyzés

A csukák iránti rajongásáról így vallott. „A csukát a karaktere miatt szerettem meg – agresszív, erős és kiszámíthatatlan. Valahol hasonlít rám is: ha valamire vadászom, addig nem adom fel, amíg el nem érem. Az az adrenalin, amit egy kapás ad, semmi máshoz nem fogható. Egyetlen másik hal sem vált ki belőlem ilyen intenzív érzéseket” – árulta el, majd rátért a Lupa-tavi horgászataira.

„Egy fantasztikus napot tölthettünk el a Lupa-tónál Veégh Viktorral, az ottani horgászatot kezelő egyesület (a Lupa THK Egyesület – a szerk.) elnökével, aki remek vendéglátó és profi horgászkísérő. Tőle kaptuk életünk egyik legemlékezetesebb horgásztúráját! Először jártunk a Lupa-tónál, és az élmény lenyűgöző volt. Ennyi halat még egyetlen magyarországi tavon sem láttunk, pedig már sok helyen megfordultunk” – azóta persze már többször ellátogatott a tóra, hiszen a 102 centis halat is ott fogta.

A női horgászokkal szembeni előítéletekről is szólt: „Sokaknak még mindig furcsa, hogy egy nő is lehet igazán jó horgász, mert ez sok helyen még mindig inkább »férfiaknak való« dolognak számít. De a sikerhez nem a nem számít, hanem a kitartás, a szenvedély és a tanulás. Nem minden férfi fogott már ekkora csukát, és sokan még nem is láttak ilyen halat a kezükben” – ő viszont igencsak eredményes, elsősorban nagyobb műcsalikkal, főként wobblerekkel és gumihalakkal.

„Szeretek nagyobb csalikat használni, mert ezekre kapnak rá a valódi »krokodilok«, a nagyobb példányok. Fontos, hogy a felszerelés erős és érzékeny legyen, mert a csuka kemény ellenfél. Trükköm, hogy figyelem a víz és az időjárás változásait, valamint a nádasok és sekély részek környékét, mert ott a legnagyobb az esély a kapásra.”

A természetvédelem és a „catch & release” szemlélet is központi szerepet játszik nála: „Mindig a legnagyobb odafigyeléssel és tisztelettel kezelem a halakat, és soha nem tartok meg egyetlen példányt sem. Hiszem, hogy a halakat nem elvenni kell, hanem megóvni és visszaengedni, hogy tovább élhessenek a természetben. Mindig gondosan kezelem a sebeiket, és figyelek arra, hogy jó kondiban visszakerüljenek a vízbe. Ez a felelősségteljes horgászat alapja, és fontos, hogy minél többen így gondolkodjanak, hiszen csak így őrizhetjük meg vizeink gazdagságát a jövő generációi számára.”

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Laura Kalynych/Pecaverzum)