2025. január 12. vasárnap | Ernő
Galériák

12 tonna törpeharcsától szabadítottak meg három vizet Csongrád-Csanádban – fotókkal

12 tonna törpeharcsától szabadítottak meg három vizet Csongrád-Csanádban – fotókkal

Több mint egy hónap alatt három vízből összesen 12,54 tonna törpeharcsát távolított el a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége (HECSMSZ).

A HECSMSZ halászati csoportja 2024. november 11. és december 17. között ökológiai és természetvédelmi céllal törpeharcsa-halászatot végzett az Atkai- és Mártélyi-holtágakon, valamint a Maty-éri víztározón.

„Ez idő alatt az összfogás elérte a 12.540 kilogrammot, amely bőven meghaladta a 2023-as szezonban elért 5640 kilogrammos mennyiséget. A törpeharcsák átlagos egyedi testtömege 4-6 dekagramm között alakult” – közölte a HECSMSZ saját weboldalán.

A szövetség a január 10-én kiadott közleményében mindhárom helyszín törpeharcsa-gyérítését részletezte.

Az Atkai-holtágon 2022-ben mindössze 1000, egy évvel később 2710 kilogramm volt a kifogott törpeharcsák mennyisége, míg az idei lehalászás 10.350 kilogrammal zárult.

A jobb eredményeket a holtág alacsonyabb vízállása is kedvezően befolyásolta, hiszen a víztérben található törpeharcsa-állomány nagyobb csoportosulásait hatékonyan sikerült csapdázni.

A Mártélyi-holtágon (a Mártélyi Horgászegyesület megbízásából) az északi szakaszokon elhelyezett varsák az első két hétben nem eredményeztek érdemi mennyiségű halfogást.

A csökkenő vízhőmérséklet hatására azonban a harmadik héten sikerült nagyobb mennyiségű törpeharcsát kifogni a mélyebb vízbe elhelyezett varsákkal.

„Mártélyon az előző évi két tonnát meghaladó fogást nem értük el (2023: 2300 kilogramm, 2022: 2175 kilogramm), így 2024-ben 1430 kilogramm törpeharcsát sikerült kifogni” – tájékoztatott a HECSMSZ.

A beszámoló a Maty-éri víztározóval folytatódik, amelyről megjegyezték, hogy a horgászversenyek alatt nem fogtak számottevő mennyiségű törpeharcsát az indulók.

A víztározón ugyanazt a 700 kilogramm körüli mennyiséget sikerült kiszelektálni, mint 2023-ban, amellyel hatékonyan gátolható az állomány növekedése.

„Bízunk abban, hogy a horgászvizekből kikerülő nagy mennyiségű törpeharcsa hiánya elősegíti az őshonos halaink növekedését. Reméljük, hogy kevesebb lesz a törpeharcsakapás a békés halas horgászatok során” – adott hangot reményeinek közleményében a HECSMSZ, hozzátéve, hogy továbbra is kiemelt cél az inváziós halfajok elleni védekezés és az állományok visszaszorítása.

Ezért a 2025-ös évben is folytatódni fog a törpeharcsa szelektív, ökológiai célú halászata a téli időszakban.

Ami a lehalászott törpeharcsák sorsát illeti, a döntő többségét megsemmisítették.

„A kisebb, étkezési méretű példányokat ugyanakkor a vizekhez közeli településeken működő civil szervezetek számára adományként ajánlottuk fel” – jegyezte meg a HECSMSZ.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége)