Gelencsér Csaba balatoni horgásztúra-vezető egyik vendégével tudatosan harcsát szeretett volna fogni/fogatni, és ennek érdekében csónakból az egyik ismert akadót vették célba, ahol együtt kezdtek el pergetni. Az eredmény önmagáért beszél.
„Az első 5-6 dobás lehetőségét átadtam vendégemnek, aztán »rám lett szólva«, hogy nyugodtan dobáljak én is. Hát együtt horgászunk. Történjék bármi, minden sikernek örülni fogunk. Osztom ezt a véleményt, akik »egy hajóban eveznek« mint tartja a mondás, kicsit összekapcsolódnak. Sajátomként örülök minden olyan halnak, amit a csónakba tudunk terelni pár fénykép erejéig” – írta elöljáróban a Pergető Kalandok Facebook-oldalon a Gelencsér Csaba, aki egy 90 grammos dobósúlyú botot vett a kezébe, rajta egy nagyhalas orsóval, 14 kilogrammos fékerővel.
Vendége még viccesen meg is jegyezte, hogy szerinte kicsi túlzás a szett, de mivel a horgászvezetőnek korábban már sikerült 25-30 kiló közötti harcsát fogni erről a részről, így biztos volt benne, hogy egy napon szükség lesz a felszerelés erősségére.
„A beállás talán negyedik dobásánál jártam, egy teljesen másik irányba dobva. Egyszerű, »fűrészfog« vezetést alkalmaztam, amikor a betekerés első szakaszán olyan dolog történt, amire bármelyik pergető emlékezne egész életében! Akkorát bólintott álló helyében a botom a kapástól, hogy még szerencse, hogy erősebben fogtam! Nem sok hiányzott ahhoz, hogy a kapással együtt a vízben landoljon!” – mutatott rá arra, hogy már rögtön sejteni lehetett, hogy itt valami bitang jószággal kell szembenézni.
A bevágás után a pálca a jellegzetes harcsás, nagy kilengésű játéka következett, majd pár pillanattal később úgy indult el a hal, amit élete során eddig csak egyszer érzett Gelencsér Csaba.
„A harcsa olyan erővel indult meg, hogy teljes testemmel ellen kellett tartanom, és a lábamat a csónak oldalához támasztottam meg! A zsinór úgy szaladt le az orsóról, hogy nem tudtam a hüvelyujjammal sem ráfogni, azonnal égetett. Vendégem halkan, remegő hanggal kérdezte, hogy a súlyt felhúzza-e. Csak annyit válaszoltam, hogy »Mindenképp!«. Közben a harcsa már jó 20-30 méterre járt a csónaktól, gondoltam, kihasználom az időt és a hátsó súlyt fél kézzel, szakaszosan felhúztam. Pillanatok játéka volt ez, de elnehezedett a levegő körülöttünk” – fogalmazott.
„A zsinór továbbra is rohamosan fogyott az orsóról, ezért a féket jóval erősebbre állította. Ekkor állt meg először – irányt váltani – a fenevad. Minden kitartott, a fárasztás során folyamatos ellentartással reagáltam a több irányú kitörésekre. A csónak hátsó része forgott ilyenkor a hallal, könnyedén húzott minket odébb. Pár perccel később taktikát váltott a harcsa, és a csónak felé jött. A jeladó ekkor még a vízben volt, mellettem. Ahogy a terhelés függőlegesre váltott, az elsőhöz hasonló erővel a csónak alá szaladt! Nem volt más választás »térdre borultam«. Borultam a fenét! Térde estem, a bot spiccét függőlegesen az aljzat felé, a víz alá nyomtam, és két kézzel, teljes erőből tartottam el a zsinórt és a botot is a jeladótól. A szívem a fülemben, a nyakamban és minden végtagomban zakatolt. Tudtam, hogy a baj most történhet meg. A csónak kifordult a kitörés irányába, újra biztonságosan fáraszthattam a halat. Pár perccel később megmutatta magát a csónak mellett... A fárasztás következő stádiumához érkeztünk, ahol a csónak melletti buksi kopogtatás ideje jött el. Első kopogtatásra már elég gyengén reagált a hal, így a kesztyűvel a következő kopogtatás előtt már azt hittem, hogy el is tudom kapni. Merítő szóba sem jöhetett! Jól átvert újra, az ég felé tartott pergető bot spiccét gyorsan a vízbe kellett nyomnom, mert újra rendkívül erősen tört ki. Még egy utolsó csel volt az öregtől. Lehet, hogy pár horgászt pont ezzel a trükkel tudott már átverni. Szerencsére gyorsan tudtam reagálni és pár ilyen menet után a csónakba tudtam húzni legnagyobb vadvízi harcsám” – tért ki beszámolójában minden részletre.
A méretei nem mérték, de a hosszát 170-180 centiméteresre becsülték, és visszaengedték a vízbe.
„Tisztelettel búcsúztam tőle, ő komótosan a nádas felé vette az irányt, és apró buborékokkal köszönt el tőlünk. Látjátok, nem kell Olaszországba utazni feltétlenül ilyen élményekért! Itt van nekünk a Balaton! Ha tisztelettel, szeretettel viszonyultok hozzá, ilyen fogásokkal, élményekkel is megajándékozhat benneteket. Ennek a napnak az emlékét örökké őrizni fogom, és megköszönöm a Balatonnak, hogy a kegyeibe fogadott, és megmutatta, hogy nincs szebb, nincs jobb és nincs nehezebb víz a »környéken«” – vélekedett Gelencsér Csaba.
Fotók és hosszabb beszámoló:
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Pergető Kalandok FB-oldal)
