
Augusztus 15-én, 15:40 perckor partra került a bajai Megafish Horgásztavak egyik legnagyobb lakója – számolt be a Pecaverzum sztoriküldő alkalmazását használva Lukic Alex.
A horgásznak a 62 kilogrammos tokhalat halas pellettel sikerült becserkésznie.
A fogás érdekessége, hogy a kapitális példányt mindössze tíz perc alatt a halmérlegelőbe terelte, ami igazi ritkaságnak számít ennél a halfajnál – írta Lukic Alex.
„Augusztusban még soha nem sikerült kifogni ezt az óriást” – tette hozzá.
A Megafish Kft. 2023 őszén nyitotta meg négyhektáros horgásztavát Baján, ahol a vendégek nemcsak kapitális pontyokra, hanem négyféle tokhalra: fehértokra, vágótokra, szibériai tokra és vizákra is horgászhatnak.
Megafish Kft. ügyvezetője a Pecaverzumnak elmondta, nem tudják pontosan, hogy melyik a legnagyobb hal a vízben, mert két év alatt sokat nőttek. De azt tervezik, hogy az ősz folyamán lehalásszák majd a túlszaporodott keszegeket, és akkor megmérik pontosan az össze nagy testű halat.
„Tartottam tőle haltenyésztőként, hogy mit fognak művelni a halakkal a horgászok, de rám cáfoltak, nagyon vigyáznak rájuk” – osztotta meg a szűk három év tapasztalatait Kovács-Bokor Dániel.
Tavaly 65 kilogrammos fehér tokhalat fogott Gyócsi József Tamás a Megafish Horgásztavakon. Nézd meg a fotókat ITT!
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: Pecaverzum/Lukic Alex)