2024. március 3. vasárnap | Kornélia
Halgazdálkodás

187 millióból fejlesztették a halőrök gépjárműflottáját

187 millióból fejlesztették a halőrök gépjárműflottáját

21 gépjárművel, 11 robogóval és 11 darab utánfutóval bővítette halőri flottáját a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz). A fejlesztést 187 millió forintból valósították meg.

A halőrzést és ügyvitelt támogató szolgálati gépjárművek ünnepélyes átadására került sor Budapesten, a Kopaszi gátnál található az ÖbölHáz rendezvényközpont területén – derül ki a Mohosz közleményéből.

A horgászszervezeti gépjárműflotta bővítésének negyedik ütemében 16 darab Suzuki Jimny kisméretű halőri terepjáró és 5 darab Suzuki Vitara összkerék-meghajtású, hibrid rendszerrel rendelkező ügyvitel-támogató személygépjármű állt szolgálatba.

A 187 millió forint összértékű közbeszerzési eljárás részeként (közfeladat-ellátási forrásokból és az agrárminisztériumi támogatásokból) beszereztek továbbá 11 darab terepen is jól használható halőri robogót, illetve 11 darab univerzális utánfutót. Az eszközök horgászszervezetekhez kerültek. A Mohosz a beszerzéshez 50 százalékos támogatást nyújtott – olvasható a kommünikében.

Kiemelték, 2017-től töretlenül folyik az az építkezés, amely egységes horgászszervezeti gép- és eszközflottát, annak gazdaságos, hatékony üzemeltetését, fenntartását együttesen célozza meg. 

A gépjárműflottát a most átadott 21 darab gépjárművel együtt összesen jelenleg 72 darab halőri terepjáró (56 darab Toyota Hilux, 16 darab Suzuki Jimny), 20 darab ügyvitelt támogató összkerékmeghajtású személygépjármű (Suzuki Vitara), továbbá 52 darabb halőri robogó és 54 darabb utánfutó alkotja. 

A gépjárművek standard ötéves, opcionálisan bővíthető használói megállapodással kerülnek a végfelhasználókhoz, ahol a tulajdonszerzés a hasznosítási ciklus lejártával és az egyéb feltételek teljesítése esetén történik meg, vagy átváltható egy újabb támogatott gépjárműre. Közös horgászszervezeti érdek az egységes arculatú, korszerű flotta folyamatos fenntartása, így megkezdődött az újabb ütem tervezése, melynek gerincét az újabb nagyterepjárók fogják alkotni, megkezdve a programhoz kapcsolódóan az 5 évet meghaladó korú járműpark elemeinek ütemezett cseréjét is – tették hozzá. 

„A Mohosz célkitűzése, hogy a munkatársak biztonságban, folyamatosan dolgozhassak tovább a horgászok érdekében és e munka 37 ellátott közfeladatról, több mint 2200 nyilvántartott horgászvízről, több mint 2000 halőrről és ügyviteli dolgozóról, Magyarország legnagyobb civil hálózatos szervezeteként több mint 700.000 szervezett horgászról, az ő rekreációjukról, sportjukról szól” – fogalmaznak a tájékoztatóban. 

Képgaléria az eseményről ITT!

Négyen vehettek át „Címzetes vezető halőr” elismerést. Részletek IDE KATTINTVA!

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(fotó: Mohosz)