2024. március 29. péntek | Auguszta
Halgazdálkodás

38 busát fogtak a Tiszán kutatási célból

38 busát fogtak a Tiszán kutatási célból

Kutatási célú halászat történt a Tisza mindszenti szakaszán, ahol két nap alatt, április 25-én és 26-én összesen 38 darab busát fogtak a kutatók, az első napon 29-et, míg a másodikon 9-et – tudta meg a Pecaverzum.

A halászatot Vitál Zoltán és kollégái végezték a szarvasi Halászati Kutatóintézet megbízásából varsák alkalmazásával. A mintavételre szaporodásbiológiai és növekedéskondíciós vizsgálatok miatt került sor.  

A halak döntő többsége fehér busa volt, összesen öt darab olyan példányt akadt, amely pettyesnek vagy hibridnek tűnt. A busák össztömege 177 kiló volt, a legnagyobb hal több mint 17 kilót nyomott. 

Az ívási időszak még nem kezdődött el, de direkt ezt az időpontot is választották a szakemberek. A halak feldolgozásakor azt tapasztalták, hogy a halakban már fejlődnek az ikrák. „Készülhetünk a szaporodásra” – állapították meg a kutatók. 

A két nap alatt fogott halak viszonylag soványak voltak. Ennek oka lehet, hogy az állomány túlszaporodott, és így kevesebb táplálék jut egy-egy egyednek.    

A halászat darabszámban sikeresebb lehetett volna, ha éppen árad a folyó, de most pont az ellenkezője történt. A második napon már azért is lehetett jóval kevesebb hal a varsában, mert tovább csökkent a vízszint. 

A kutatók munkájáról rövidhír és pár fotó formájában a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége (HECSMSZ) is beszámolt. (Az általuk közölt számok ne tévesszenek meg senki, a Pecaverzum információi a helytállóak, azokat megerősítették.)

Elkészült a magyarországi busatérkép. Nézd meg IDE KLIKKELVE!

Tömegesen kiugráló busák támadták meg a halászokat. Nézd meg a videót IDE KATTINTVA!

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(fotó: HECSMSZ)