2024. április 20. szombat | Konrád, Tivadar
Halgazdálkodás

A korábbi években soha nem telepített halfajjal gazdagodott a Körösök – fotókkal

A korábbi években soha nem telepített halfajjal gazdagodott a Körösök – fotókkal

Idén már harmadik alkalommal sikerült domolykókat beszereznie a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének (KHESZ). A korábbi években erre nem volt példa. 

„Az elmúlt hét telepítési programjának – a kecsegék melletti – másik különleges epizódját adta, hogy folyóinkba idén már harmadik alkalommal tudtunk egy olyan „exkluzív” halfajt kihelyezni, amelyre 2022. év előtt nem nyílt lehetőségünk” – olvasható a KHESZ telepítési beszámolójában

Az alföldi folyók pisztrángjának is nevezett domolykók előnevelt példányait a bajai Megafish Kft. halgazdaságából szerezték be 12 ezer egyedet jelentő tételben, mintegy 120 kilogramm összmennyiségben.

A fajra jellemző feltűnően nagy fejmérete miatt a régi idők embere által találóan fejes domolykónak, fejes halnak, nagyfejű halnak vagy egyszerűen csak „fejesnek” nevezett kopoltyús a Körös-Berettyó vízrendszerben mindenhol előfordul, de igazán szép állományai a Békés megyei folyók hazai felső, gyorsabb sodrású és háborítatlanabb szakaszain élnek. Itt nem ritkák az egy kilogramm feletti példányok, de termetesebb egyedei a 2 kilogrammos tömeget is elérik, sőt van adat 3 kilogramm feletti „megadomi” fogásáról is.

„Az élőhelyeiket veszélyeztető folyamatok miatt ez az óvatos, „eszes” és ennek megfelelően igen titokzatos őshonos halunk szintén megérdemli, hogy állományaikat mai időkben már telepítésekkel segítsük” – fogalmazott a KHESZ. 

Azt is örvendetesnek tartják, hogy napjainkban több halgazdaság is foglalkozik piaci célú tenyésztésével, így amennyiben lehetőségük nyílik rá, beszerzésüket 2023. évben is folytatni kívánják.

A mostani telepítés érdekességét adta, hogy a szállítmányba néhány, a domolykókkal egyívású dévérkeszeg is keveredett. Egymás mellé téve a két faj képviselőit látható, hogy adott halgazdasági körülmények között a dévérek mennyivel intenzívebb növekedési erélyre tettek szert.

Íme:

 

Fotógaléria a halasításról:

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: KHESZ)