2024. október 4. péntek | Ferenc
Halgazdálkodás

A pontyot kivéve felemelték a telepítésre szánt halak árát

A pontyot kivéve felemelték a telepítésre szánt halak árát

Az utóbbi évek elkerülhetetlen időjárási és inflációs hatásai a magyar haltermelési, halgazdálkodási és horgászati ágazatot az átlagnál is súlyosabban érintették. Ennek ellenére a fokról fokra kialakuló költséghatékony és koordinált termelői-, illetve horgászszervezeti gazdálkodásnak köszönhetően a piaci helyzet lehetővé tette, hogy az ágazat képviselői újra hatékony válaszokat tudjanak adni az aktuális kihívásokra. Az aktuális feladat a minőségi magyar haltermelés támogatása a halfogás széles körű lehetőségének biztosítása érdekében, de emellett a lakossági halfogyasztás, kiemelten a karácsonyi halpiac hagyományos beszerzési lehetőségeinek fenntartása is. A hatékony teljesítés érdekében a napokban a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) és a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi (Mahal) újra megállapodott az őszi halárakról, majd a telepítésekhez kapcsolódó horgászszövetségi támogatási program elemeit is tételesen meghatározták – olvasható a két szervezet közös közleményében.

A támogatott haltelepítésre irányadó árak meghatározása idén is a tavalyi évben megújított, egyszerűsített módszertannal történt meg. A ponty háromnyaras korosztálya (piaci ponty) tekintetében az őszi irányárak a harmadik éve változatlanok maradtak, ez 1400 forint+ÁFA/kilogramm

A keszegfélék esetében a termelői piac további ösztönzése és a kiszolgálás minőségének javítása érdekében egy inflációt el nem érő mértékű, 9 százalékos áremelés, a jelentősebb mennyiségben termelt, korlátlan export lehetőséggel rendelkező ragadozó halfajok (süllő, csuka, harcsa) esetében a megelőző két év árbefagyasztása után most mintegy 10-15 százalékos korrekciót fogadtak el. 

A további, telepítésre támogatott halfajok esetében az elfogadott áremelések az elmúlt két-, illetve három év időszakát tekintve egyetlen esetben sem haladják meg a halmozott inflációt. 

A jellemzően október 15. és december 15. között megvalósítandó „nagy” telepítésekre vonatkozó horgászszövetségi támogatásokra a pályázati kiírásokat a Mohosz teszi közzé. 

Idén 5 jogcímen és a jelentősen megemelt, közel 400 millió forint támogatás mellett minden idők legnagyobb telepítése várható, amely közel 4000 tonna halat mozgathat meg. 

A rendelkezésre álló 2024. évi standard támogatási forrás a 2023. évi keret 150 százalékos. A piaci helyzetre való tekintettel a háromnyaras ponty beszerzése továbbra is támogatható lesz, továbbá a horgászszövetség a tavalyi évhez hasonlóan ismét lehetőséget ad majd a törzsállomány növelése céljából nagyobb átlagtömegű pontyok telepítésének támogatására is, ezúttal vegyes keszegállomány telepítésével kapcsoltan. 

Új elemként az érintett vízrendszerbe 25.000 kilogramm horgászszövetségi termeltetésű tiszai nyurgapontyot helyeznek ki. 

A várható támogatási intenzitás a 2023. évinél 5 százalékkal magasabb, így az a pályázati kiírások szerint meghatározott nettó támogatási ár 35-65 százaléka. A maximális támogatás a kezelt vízterületek nagyságától, forgalmától és a támogatott horgászszervezet besorolásától függően jellemzően 2,75 és 5,5 millió forint között alakulhat.

„A munka az ágazatban ezt követően sem áll meg, így az idén is kiemelt feladat lesz a karácsonyi halpiac hatékony kínálati megszervezése, a magyar halmarketing fokozottabb támogatása is. Tény, hogy a minőségi, friss hazai halak jóval egészségesebb táplálékok egyes tengeri feldolgozott termékeknél, de fogyasztásukkal az ökológiai szemléletű gazdálkodást, a magyar vidék jövőjét is védjük, erősítjük” – fogalmazott közös közleményében a két szervezet.  

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége)