A Halak Vándorlásának Világnapját ünnepeljük május 21-én. A világnapot megelőzően május 20-án, pénteken nagyszabású rendezvényt tartottak a Denkpál hallépcsőnél. Az eseményen a résztvevő általános iskolás tanulók hal alakzatban álltak fel és integettek az ég felé. A rendezvény végén száz kilogramm kecsegét telepítettek a Dunába.
A halvándorlás világnapján (május 21.) az átjárható folyók és a halak vándorlásának kapcsolata kerül a figyelem középpontjába. A világnap alkalmából pénteken először Pannonhalmi Miklós, a vízügy nyugalmazott szakértője tartott előadást Győrben – tudósított a kisalfold.hu.
Ezt követően az ásványrárói halátjárónál, a 2019-ben felállított vizasziluett mellett a győri tulipános és gyakorló-, illetve az ásványrárói iskola alsósainak magyarázta el a halátjárók fontosságát.
A szakértő elmondta, hogy a legtöbb vándorló halfaj veszélyeztetett, különösen az emberi beavatkozások hatására. A halak szabad mozgását azonban biztosítani kell a megfelelő táplálkozásuk és szaporodásuk érdekében. A vándorlás szabadsága az élő, termékeny folyók jellemzője.
Győr-Moson-Sopron megyében harmincnál több halátjáró épült a Duna szlovákok általi elterelése óta a Szigetközben, a Rábán, öntözőcsatornákon, az első a dunakiliti fenékküszöbnél.
Az ásványrárói átjárón többek között márna, sügér, csuka, menyhal úszik át ívásra egész évben, a legritkábban nyár végén, ősz elején.
A program élő hallánccal zárult: a a Győri Tulipános Általános Iskola és a Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola alsó tagozatából érkezett mintegy negyvenöt tanuló egymás kezét fogva hal alakzatban állt fel és integetett az ég felé.
Veszélyeztetett halfaj a kecsege Dunaszigeten, a Denkpál hallépcsőnél előadások várták az érdeklődőket a világnapon.
Heilmann Diana, az EU Duna Régió Stratégia „Vízminőség” szakmai terület munkatársa arra mutatott rá, hogy a vándorló halak védelméért milyen intézkedéseket tesznek a különféle munkacsoportok.
– A kecsegét a kilencvenes évek kezdetéig jelentős mennyiségben fogták a szigetközi halászok, de a bősi vízlépcső üzembe helyezését követően egy éven belül gyakorlatilag eltűnt a Gönyű fölötti folyószakaszon – hívta fel a figyelmet dr. Guti Gábor, az AM-SZE Természetesvízi Halgazdálkodás Kutatócsoport vezetője.
Kiemelte: a kecsege ma már nem fogható és veszélyeztetett halfaj. A szakember által vezetett kutatócsoport célja ezen a helyzeten változtatni, hogy újból legyen a Szigetközben kecsege.
A hatékony halátjárók, ökológiai folyosók kialakítása is fontos ebben a folyamatban. A cél az önfenntartó halállomány Kertész József, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Éduvizig) szakértője emlékeztetett a Duna elterelésére és annak következményeire: az azóta eltelt harminc évben a hullámtéri ágrendszer vízpótlását hatékonyan sikerült javítani.Az esemény keretében a résztvevők megtekinthették a denkpáli hallépcsőt, majd zárásaként jelképesen 117 – összesen száz kilogramm – kecsegét telepítettek a Dunába a Magyar Országos Horgászszövetség (Mohosz) és a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége támogatásával.
Dr. Guti Gábor hozzátette: e mostani haltelepítés még nem oldja meg a kérdést, a cél az önfenntartó halállományok létrehozása.
A rendezvényről videó is készült.
A Halak Vándorlásának Világnapja egy globális esemény, hogy felhívja a figyelmet a nyílt folyók és vándorló halak jelentőségére – írta egy korábbi cikkében az Éduvizig.
A természetes környezetbe történő emberi beavatkozások az évszázadok során jelentős hatást gyakoroltak a víz élővilágára, veszélyeztetve annak biodiverzitását a flóra és fauna fenntarthatóságát, beleértve a halakat is.
Az olyan infarstrukturális beruházások, mint a vízerőművek, hajózás, árvízvédelem, vízkivételek, kül,-és belterületi fejlesztések mind hatással voltak folyóinkra, illetve azok lakóira.
Földünk felszínének 71%-át a vizek teszik ki, ami azt is jelenti, hogy a halak Földünkön a legelterjedtebb gerinces fajok. Megtalálhatók a hegyvidéki patakokban, a mély tengerekben, az óceánok felszíni és mélységi vizeiben egyaránt. A gerincesek fajszáma tekintetében a Földön élő fajok 53%-át a halak teszik ki, a becsült 43.100 gerinces közül 23.000 a hal, a madarak 8.600, hüllők 5.000, az emlősök 4.500, míg a kétéltűek 2.000 fajjal jellemezhetők.
A halak alapvető viselkedéséhez életciklusukhoz hozzátartozik azok kisebb, nagyobb távolságra kiterjedő vándorlása. A legismertebb példa a lazac, illetve a tokfélék vándorlási szokásai a tengerekből a folyón felfelé gyakran több ezer kilométer távolságot is megtéve. Ezen vándorhalak mellett figyelmet kell fordítani azokat a fajokat is, melyek a vizek sodrásával, passzívan változtatják élőhelyeiket. A hazai halfajok, de a gerinctelenek is a vízfolyások mentén változtatják helyüket. A folyók és mellékágai viszont tájékozódásként is szolgálnak szárazföldi állatok vándorlása során.
Az aktív vándorok a hossz-menti vándorlása mellett kiemelkedően fontos az oldalirányú, mellékágakba, csendesebb élőhelyekre történő vándorlás is, illetve esetenként nagyvíznél a holtágakba történő kijutás.
A vándorlási akadályok leküzdésére az első megoldásokról már 17. században, Franciaországban tettek említést, de lényeges előrelépés az 1900-as évektől datálódik, amikor is megkezdődtek a hidraulikai vizsgálatok is. Az egyes hallépcső típusok kialakítása az 20-as évekre vezethető vissza.
Az Európai Parlament és a Tanács 2000 évi irányelve, a Víz Keretirányelv, új célkitűzések meghatározására kötelezte a tagországokat. A vízi élőlények vándorlásának, a megfelelő szaporodási és táplálkozási lehetőségek biztosítására minden mérséklő intézkedést meg kell tenni az akadályok leküzdése érdekében
A hallépcsők olyan műszaki létesítmények, melynek segítségével lehetővé teszik a vízi élőlények számára a duzzasztás okozta szintkülönbség legyőzését. Az alapértelmezés a halak helyváltoztatásának elősegítése, de a mai ismereteink szerint ez nem csak a halakra vonatkozik, hanem szinte a vízi élőlények összességére.
Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!
(fotó: Eduvizig)
