A Tolna Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége (Tohosz) azon kevés halgazdálkodásra jogosult közé tartozik, amelyik minden évben rendszeresen telepít széles kárászt. Október közepén is helyeztek ki négy helyszínen 980 kilogrammot.
Ez az őshonos halunk sajnos már szinte olyan ritka, mint a fehér holló. Hivatalosan nem számít védettnek, pedig haltani kutatók szerint indokolt lenne. Megtartani viszont horgászfogásként nem lehet, egész évben tilalom van rá, a nem fogható fajok közé tartozik (hasonlóképp a kecsegéhez és a vágódurbincshoz).
A széles kárász vagy más néven aranykárász a növényekben gazdag sekély, mocsaras állóvizeket kedveli, folyókban csak elvétve tűnik fel áradások után. Tűri az oxigénszegény állapotot, télen pedig a víz teljes átfagyását úgy vészeli át, hogy az iszapba fúródik.
Leggyakoribb halaink egyike volt, amikor még – a folyószabályozások előtt – az Alföld jelentős részét mocsárvilág borította. Az ármentesítés után állományai erősen megfogyatkoztak, az utóbbi évtizedekben pedig számos vizünkből teljes eltűnt.
„A hosszú távon fenntartható és jól működő halgazdálkodásnak nem az a lényege, hogy beleteszem a kétkilós pontyot, és azt kiveszik azonnal. A halgazdálkodás során egyéb, őshonos halfajokat is telepíteni kell. Ezért is nevezik halgazdálkodásnak, nem pontytelepítésnek” – nyilatkozta a Pecaverzumnak Balog Attila, a Tohosz halgazdálkodási szakértője.
A Tohosz 2017-ben indított el egy programot, amelynek keretében minden évben ugyanarra a négy vízterületre, a Sió-csatornába, a Keselyűsi Holt-Sióba, a Sárvíz-csatornába és a Szálkai-víztározóba helyeznek ki a már-már a kihalás szélére sodródott halfajunkból.
„Azért is esett a választásunk az említett négy halgazdálkodási vízterületre, mert azok rendelkeznek a széles kárásznak leginkább megfelelő élő és az íváshoz szükséges adottságokkal. A Sió-csatorna a Keselyűsi Holt-Sióval kapcsolatban van, és mi minden tavasszal, amikor az ívás beindul, visszatartatjuk a vizet három-négy hétre. Ebben a vízügyi igazgatóság partner és nagy segítséget nyújt. Ilyenkor egy úgymond mesterséges zöldár alakul ki, amivel a Gemenci erdőben nagy mennyiségű természetes nádas-füves ívóterületet tudunk biztosítani a különböző halfajoknak” – árulta el Balog Attila.
Már visszafogásokról is van tudomása a szövetségnek, sőt mi több, aranykárász-ivadékokkal is találkoztak, ami igencsak örömteli hírnek számít, és bizakodásra ad okot a faj megmaradását illetően.
„Szálkai-víztározó tavaly az alacsony vízállásnak köszönhetően kicsit hínárossá változott. Bosszankodtunk is miatta egy kicsit, de amikor próbáltuk szedni vagy vágni a növényt, a hínár között nagyon sok körömnagyságú aranykárász került a kezünkbe, illetve kis dévérek. Úgy tűnik, a hínár jót tett a természetes szaporodás elősegítésének” – számolt be a Tohosz halgazdálkodási szakértője, aki egy tévhitet is eloszlatott.
„Sokszor mondják, hogy a ponty nem ívik. Muszáj, hogy leívjon, mert ha nem, akár el is pusztulhat. Csak kérdés, hogy milyen területre szórja ki az ikráit. Ha alkalmasra, akkor egyértelműen sikerül a megtermékenyülés és a kikelés. Igaz ez egyéb más halfajokra is” – egyértelműsítette.
A Tohosz októberben a következő aranykárász-telepítéseket valósította meg 15 dekagrammos átlagméretben.
– Sió-csatorna (0-58 fkm): 330 kilogramm
– Sárvíz-csatorna (0-40 fkm): 200 kilogramm
– Keselyűsi Holt-Sió: 200 kilogramm
– Szálkai-víztározó: 250 kilogramm
A halakat a Hal-Gazda Kft.-től szerezték be. A cég tulajdonosa, Lévai Péter már húsz éve foglakozik széles kárászok szaporításával, azon kevés termelők közé tartozik, aki saját törzsállománnyal rendelkezik.
Tudd meg, hogyan lehet megkülönböztetni az aranykárászt az ezüstkárásztól ITT!
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: Tohosz)
