Jelenleg a hazai haltermelést stagnáló állapot jellemzi – fogalmazott Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) elnökségi tagja, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója. Míg a tógazdasági haltermelés esetében nincsenek kiugró számok, addig az intenzív haltenyésztés mértéke évről évre növekszik, ennek ellenére az európai halfogyasztás 20-22 kilogrammos átlagának csak egyharmadát, mintegy 6,3 kilogrammnyi halat fogyasztunk Magyarországon évente fejenként. A legtöbb halat Japánban fogyasztják, ott egy ember körülbelül 70 kilogramm halat eszik meg évente.
Az ágazatot kétfelé kell választani: a tógazdasági és az intenzív haltermelésre. A tógazdasági haltermelés Magyarországon jelenleg mintegy 24.000 hektárnyi vízfelületen történik. Ez az ágazat ki van téve az egyre szélsőségesebb időjárási körülményeknek, mint például a rendkívüli hőségnek, mely aszályos időszakokat eredményez, vagy éppen a miniárvizeknek. A tógazdasági haltenyésztés mintegy 85 százalékát a pontytermelés teszi ki, emellett kisebb számban olyan ragadozó halak, mint a süllő, csuka és a harcsa, illetve esetenként előfordul kárász is, továbbá néhány százalék növényevő hal, mint az amur és a busa – írja az Agárszektor.
A másik ága az akvakultúrának az intenzív haltenyésztés. Ebben az esetben haltermelés 90 százalékát az afrikai harcsa adja, mert rendkívül jól bírja a zsúfolt közeget, a kisegítő légzésé miatt kevés oxigénre van szüksége, leggazdaságosabban ezt a halfajt lehet előállítani. Emellett az intenzív haltermelésben – lényegesen kevesebb mennyiségben – nevelnek még tokhalat, süllőt és még néhány, kisebb jelentőségű halfélét.
„A tógazdasági haltermelés alapvetően stagnál, a minimális hullámzás az időjárásnak köszönhető, ebbe a szektorba sajnos nem érdemes erőteljes inventációkat fektetni” – vélekedett a szakértő.
Itt nem éri meg sokkal több pontyot termelni, mondjuk tápon, mert a természetes táplálék kihasználása a legfontosabb szempont. A legolcsóbb haltermelés az, ami 800-900 kilogramm/hektáros szinten tartja a termelést, itt a táplálék minimum 50-60 százalékát a tóban képződő planktonállomány adja, a fennmaradó 40 százalékát pedig kiegészítő takarmány, búza, kukorica, árpa és a tritikálé.
Az intenzív haltermelésben a helyzet más. Az efféle haltenyésztő telepek száma folyamatosan emelkedik, szinte minden évben épülnek újak. A magyar termálvízkincs kihasználása jót tesz ennek a szektornak, hiszen energetikailag olcsóbban tud üzemelni, mint a svájci vagy akár németországi, ahol a szakember szerint tucatjával zárnak be az ilyen haltelepek a megemelkedett energiaárak miatt.
Ez a szektor folyamatos növekedést mutat, évről évre egyre nagyobb halmennyiséget állítanak elő és értékesítenek a piacokon. Itt is akadhatnak hullámvölgyek, mint ahogy volt ez a koronavírus-járvány esetében is, hiszen ebben az időszakban erőteljes visszaesés volt tapasztalható a lakossági keresletben. Az itt termelt halállomány 90-95 százaléka feldolgozott formában kerül ki a piacra, és általában a feldolgozók értékesítik, ezzel szemben a tógazdasági haltenyésztés csak 30 százaléka kerül feldolgozásra.
A feldolgozott halak szempontjából az afrikai harcsát keresik leginkább a magyar vásárlók, az úgynevezett kommersz halak közül pedig még mindig a ponty a kedvenc. Az évi 14-15.000 tonna piaci pontytermést 3 fő szektor viszi el: körülbelül 30-40 százalék megy emberi fogyasztásra, az élőhal 20-30 százaléka pedig exportra megy, alapvetően Romániába és Németországba.
„A megmaradt pontymennyiség a horgásztavak élőhalellátására szolgál, hiszen a természetes tavakban, ahol horgászat folyik, önmagában nincs elengedő hal a horgászigényekre, itt mindenki mesterségesen, általában ponttyal, keszegfélékkel és ragadozókkal próbálja meg az állományát dúsabbá tenni” – fejtette ki Lévai Ferenc.
Az importpiac szempontjából az élőhalak mennyisége elhanyagolható, jelentőséget kapnak azonban a tengeri halak, melyek a világ legkülönbözőbb részeiről érkeznek országunkba.
Fejenként 6,3 kilogrammnyi halat eszünk meg évente, ez az európai átlag egyharmada, hiszen ez az átlag 20-22 kilogramm. A mediterrán országokban egy év alatt egy ember nagyságrendileg 30-40 kilogramm halat fogyaszt el. A legtöbb halat fogyasztó ország a világon Japán, itt akár a 70 kilogrammot is eléri az éves átlagfogyasztás egy főre vetítve, de ebbe beleszámít az egyéb, tengerből származó termékek is, mint például a kagyló.
„A halhús lényegesen jobb összetevőkkel – fehérje-, aminosav-, ásványi anyag- és vitamintartalommal – rendelkező, könnyen emészthető élelmiszer. Különösen döntő jelentőségű a keringési rendszerünk – szív-, érrendszer –, illetve koleszterintartalma szempontjából. Sajnos a magyar ember húscentrikus, ami miatt az európai átlagnál rövidebb ideig és rosszabb egészségben érjük el az idős kort” – mondta Lévai Ferenc.
Hozzátette: ez a típusú táplálkozás megterheli szívet és az érrendszert. A magyar életszínvonalnak, életminőségnek egyik meghatározó eleme az, hogy nem tudunk kellő változatossággal, és a mai modern kornak megfelelő minőségben táplálkozni. Tradícióink rabjai vagyunk, nálunk a kolbász, sonka a nemzeti eledel, nem úgy, mint a mediterrán országokban, ahol egy héten többször, de legalább kétszer-háromszor halat fogyasztanak.
A haltenyésztők számára jelenleg az úgynevezett MAHOP program áll rendelkezésre, ez pedig egy hét éven át tartó program és 20 milliárd forintnyi támogatást kínál. Ez viszont nagyon sok irányba oszlik el. Vannak állami feladatok, melyet 100 százalékban államilag irányított cégek nyerhetnek meg, ilyen például a statisztikai adatgyűjtés, a reklám, illetve marketing vonal, de ide tartozik még a technikai segítségnyújtás költsége is, ezek az összes támogatás mintegy egy harmadát teszik ki.
Egy másik szegmens a természeti károk, például a védett madarak által okozott károk helyreállítására szolgál, azonban erre a támogatás nagyon kis hányada jut csak. A támogatás többi része pedig különböző jogcímeken, a haltermelés modernizálását, fejlesztését segíti elő. Ebbe beletartozik a tórekonstrukció, az eszközvásárlás és az infrastruktúra fejlesztés – fejtette ki Lévai Ferenc.
„Azt kell, hogy mondjam, ez az összeg nagyjából fedezi a halászat igényeit, az igazán nagy problémát az jelenti a szektornak, hogy az Európai Halászati Alapba tartozik az édesvízi halászat is. Ezzel a gond az, hogy ez a nagy alap sajnos 99 százalékban tengeri halászatról szól, és ennek nagy részét az édesvízi haltermelés – ami egész Európában mintegy 250.000 hektár – nem tud hasznosítani. Akinek földje, szántója, gyümölcsöse van vagy bármilyen más mezőgazdasági tematikájú tevékenységet végez, az lényegesen szélesebb támogatási körben részesül, mint az, akinek halastava van. A halastavi működés éppúgy mezőgazdasági ágazat, mint ahogy az állattenyésztés bármelyik ága, de nem úgy kezelik, mert a két alap, a halászati és a vidékfejlesztési, nem járható át egymással” – közölte a szakértő.
Lévai Ferenc felhívta a figyelmet arra, hogy azért harcolnak, hogy azokat a lehetőségeket, melyeket az, akinek szántóföldje vagy bármilyen állatta van, megkap a Vidékfejlesztési Programon belül, azokhoz a halászati ágazat is hozzájusson. Hiszen a számok is jól mutatják, hogy az, aki mezőgazdasági tematikájú termeléssel foglalkozik, lényegesen több, 2-3-szor több támogatást kap például természetvédelmi célokból vagy zöld gazdaságokból származó támogatásokból. Sokkal több lehetőségük van a vidékfejlesztési turizmusban, a munkaerő-támogatásában, de akár még a biztosítások megkötésében is.
„A magyar halászati ágazat olyan alap alá sorakozott be – ez már régóta így van –, ami nem szolgálja igazán az érdekeiket, továbbá gyenge jövedelemtermelő képessége miatt sajnos a lassú leépülés a jellemző” – vélekedett Lévai Ferenc.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Aranyponty Zrt. FB-oldala)
