2025. július 7. hétfő | Appolónia
Halgazdálkodás

Két méretcsoport alakult ki a Tisza-tavi süllők és a sügérek ivadékainál – fotókkal

Két méretcsoport alakult ki a Tisza-tavi süllők és a sügérek ivadékainál – fotókkal

Egy hónap telt el az utolsó ivadékvizsgálat óta a Tisza-tónál, így időszerűvé vált a következő kutatóhalászat ütemezése. A legújabb eredményekről a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) Tisza-tavi kirendeltsége számolt be honlapján.

Érdekes, hogy a vizsgált területen a keszegfélék közül csak a vörösszárnyúval találkoztak. Ennek ivadéka átlagosan 26 milliméter hosszúnak adódott. 

A tömegesen előforduló küsz utódgenerációjának tagjai még olyan aprók, hogy gond nélkül átúsznak a 6 milliméter szembőségű ivadékfogó háló szemein, így csak néhány egyedet tudtak közelebbről szemügyre venni. 

Végre megjelent a bodorkaivadék, melynek utódai a mérés szerint 34,5 milliméter átlagos standard hosszúságúak. A ragadozók közül a balin, a csuka, a süllő és a sügér ivadéka került a hálóba.

A balinivadék június végén 38 milliméter átlagos hosszúságú, ami 9 milliméterrel több, mint májusban volt, és 2 milliméterrel kevesebb a tízéves átlagtól. 

A csuka ivadéka ezúttal 135 milliméter volt. Ez szinte megegyezik a 134 milliméteres tízéves júniusi átlaghosszal, és jelentősen több a májusi, 75 milliméteres adattól. 

A sügér ivadéka szintén jelen volt mindkét hónapban, így ebben az esetben is lehetőség nyílt a havi növekedés nyomon követésére. A júniusban 23 milliméteres sügérek egy hónappal ezelőtt még csak 20 milliméter hosszúak voltak. Ez jelentősen elmarad a tízéves átlagtól (36 milliméter). 

A jelenség hátterében az elmúlt alkalommal tett megállapítás állhat, miszerint a sügér idei ívását valami – jellemzően lehűlés – megszakította, így két méretcsoport alakulhatott ki. 

A júniusi mintavétel ezt megerősítette, mert a 17–18 milliméteres példányok mellett fogtak egy 45 millimétereset is. A nagyobb méretcsoportba tartozó példányok valószínűleg már elhagyták a parti régiót, ezért nem fogtak többet belőlük. 

Hasonló jelenséget tapasztaltak a süllő esetében is. Jelen mérés szerint 53 milliméter az ivadék átlaghossza, ez egybecseng a tízéves átlaggal (55 milliméter), és megmagyarázza azt is, hogy miért duplázta meg az átlagos hosszát egy hónap alatt a faj (májusban 24 milliméter volt).

Örömteli, hogy megjelent a védett szivárványos ökle ivadéka is, valamint a hálóba került egy egészséges, 29 centiméteres ponty is. 

„A hőség egyelőre nem szűnik, de veszélyhelyzetnek egyelőre nem láttuk nyomát” – írták a jelentésben. 

(nyitókép: Mohosz Tisza-tavi kirendeltsége)