Megdöntötte a cseh harcsarekordot Jakub Vágner. A horgász saját maga által tavaly beállított csúcsot múltra felül négy centiméterrel.
„Úgy látom magam előtt, mintha csak tegnap történt volna, amikor először találkoztam harcsával a Berounka-folyónál. Egy katonai hálózsákba burkolózva feküdtem egy polifoamon nem messze a Mokropsy-i zsiliptől. Egyszer csak zajra ébredtem: valaki közeledett fényekkel hangosan lépkedve. Egy idősebb horgász állt meg fölöttem, kezében egy hatalmas harcsával. Úgy 150 centis lehetett, de nekem akkor az is óriásnak tűnt. El sem tudtam képzelni, hogy létezhet nagyobb” – idézte fel első találkozását az édesvízi halak királyával a Jakub Vágner legfrissebb Facebook-posztjában.
Azonban a híres cseh horgász célja nem az volt, hogy nosztalgiázzon, hanem hogy hírt adjon legfrissebb fogásásról, amely új harcsarekord Csehországban.
Jakub Vágner egy 250 centis példány csalt horogra nem messze egy ismerőse házikójától, de nem hagyta abba a horgászatot, hanem egy kisebb pihenőt követően ismét vízre szállt – és milyen jól tette!
„Tavaly is fogtam itt egy 252 centis harcsát. Amikor megmértük és lefotóztuk a mostanit, örültem, hogy nem ugyanaz a hal volt. Egy ekkora példányt nem fogunk minden nap. A srácok kávéval és bábovkával (kuglóffal) kínáltak, én pedig csuromvizesen csak alsónadrágra és pólóra vetkőzve próbáltam megszáradni” – emlékezett vissza.
Egy órát szusszant, majd a szíve visszahúzta a folyóra, mert tudta, hogy az idő ideális. „Tankönyvszerű volt az időjárás, és éreztem, hogy talán nem ez lesz az utolsó hal” – árulta el, milyen gondolatok cikáztak a fejében.
Az éjszaka lassan telt, a hideg egyre jobban elhatalmasodott rajta. Végül hajnali négyre állította az ébresztőt, és a bellyboat ülésébe görnyedve álomba zuhant.
„Az ébresztőm a világ legszörnyűbb hangját adja ki, talán még egy holttestet is felkeltene. Őszintén szólva kicsit úgy is éreztem magam. Ez az a pillanat, amikor az ember inkább hazamenne pihenni. De a nagy halakhoz nem elég a szenvedély, kell hozzá morál, elhivatottság és eltökéltség is” – fogalmazta meg ars poeticáját.
Fáradtan, „autopilóta” módban evezett vissza a vízre. Sziklák mentén haladt, néha látott egy-egy kisebb, méteres harcsát. Aztán megpillantott valami furcsát: egy kidőlt faág lógott ki a sziklafal alól, de az a „faág” hirtelen megmozdult.
„Akkor jöttem rá, hogy ez nem fa, hanem egy hatalmas harcsa, amely a szikla mentén lebegett” – esett le neki a tantusz.
Óvatosan engedte le a két egyágú horgon felkínált földigilisztát. A csalit közvetlenül a harcsa fölött tartotta, szinte levegőt sem véve.
„Tisztában voltam vele, hogy ez az egyik legnagyobb harcsa, amit valaha láttam Európában” – tudatosította magában.
Tíz perc telt el mozdulatlanul. Aztán a hal megfordult, és egyenesen a csalira úszott.
„A pulzusom a szívinfarktus határára emelkedett. A szívem úgy kalapált, hogy kívülről is lehetett hallani” – írta le adrenalintól túlfűtött állapotát.
Harminc másodpercig újra semmi. Aztán a bot kissé meghajlott, de még nem volt egyértelmű, hogy eljött-e a pillanat.
„Bevágni vagy nem? Mindig ez a kérdés, és mindig idegtépő – morfondírozott. – Az óriási harcsa ott állt, tudtam, hogy a giliszták a szájában vannak. Ez a klasszikus helyzet: vagy talál a bevágás vagy a semmibe szúr. De ez a hal más volt! A bot spicce enyhén elmozdult, majd a harcsa ereje szó szerint hozzászegezte a kezem a belly boathoz. Szorosra állított féken úgy húzta a zsinórt, hogy megmozdulni sem tudtam. Alig bírtam tartani a botot.”
A harc brutális volt. A legtöbb harcsát húsz perc alatt ki szokta fárasztani, most azonban fél óra után még nem is látta a halat.
Telefonon hívta barátját, Honzát, hogy jöjjön gyorsan a közeli öbölbe. Végül közel ötvenperces küzdelem után a kimerült harcsa a belly boat mellett lebegett.
„Nem tudom, hogy a hidegtől, a stressztől vagy az adrenalintól remegtem, de teljesen kivoltam. Teljes sokk volt. Félelmetes hal volt. A tegnapi 250-es hozzá képest kicsinek tűnt” – fogalmazott Jakub Vágner.
Nemcsak a harcsa hossza volt impozáns, hanem a vastagsága és magassága is. A horgász igyekezett nem hibázni. Lassú mozdulatokkal irányította a halat a partra, de képtelen volt megragadni az állkapcsát.
„Olyan vastag volt, hogy mindig kicsúszott a kezemből, és visszament a mélybe. Minden egyes menekülési kísérletnél meghaltam a rémülettől, hogy elveszítem” – emlékezett vissza az idegtépő pillanatokra.
Végül ráfeküdt a halra, és két kézzel megragadta az alsó állkapcsot, fittyet hányva a horgok helyzetére.
„Még soha nem voltam ennyire kimerült. Úgy lélegeztem, mint egy maraton után, és nem hittem a szememnek” – ámuldozott, miután kiemelte a Berounka-folyóból az óriást.
A parton feküdt előtte a cseh harcsázás új rekordere: egy 268 centis példány, négy centivel hosszabb, mint az előző évben kifogott országos csúcsa.
A 268 centis monstrum a horgász szerint szinte tökéletes állapotban volt, és még mindig nem érte el a növekedés határát.
„Nem tudom, hol van a határ. Vajon mekkora lehet a legnagyobb cseh harcsa?” – tette fel a költői kérdést, hozzátéve, hogy egy dologban azonban biztos: „Már most van egy szenzáció a tarsolyomban, ami egy nap megrengeti majd az egész európai horgászközösséget.”
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Jakub Vágner FB-oldala)
