2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna
Nagy fogások

Bojlival fogtak 59 kilós harcsát Maconkán!

Bojlival fogtak 59 kilós harcsát Maconkán!

Hatalmas, egészen pontosan 59 kilogrammos harcsát fogtak a Maconkai-víztározón pénteken éjszaka. A kapitális bajszos nem másra, mint egy bojlira csábult el. Maconkán többször előfordult már hasonló. A tórekordot közel hét éve nem sikerül megdönteni. 

Kósa Ádám (nyitóképünkön balra) és barátai egy nagyobb társasággal érkeztek a tóhoz pénteken délután. A tervük elsősorban az volt, hogy bojlizzanak. Előtte ért véget egy verseny, amelyen egyébként rekordhegyek dőltek meg, és úgy gondolták, ha a résztvevők abbahagyták, akkor majd ők folytatják. 

„Az 1-es szigeten kezdtünk el horgászni, és húztuk is szépen a pontyokat és más halakat. Este tíz óra körül érkezett egy kisebb, húsz kiló körüli harcsa” – idézte fel a történteket a Pecaverzumnak Kósa Ádám.

A kisebb harcsát Tunyogi Jánosnak sikerült megakasztania, és a csali egy wafters volt. 

Éjfél körül aztán újabb akció következett a bojlis botokon, és bizony ez a jelentkező sem ponty volt, pedig a horgon házi készítésű, áfonyás bojlit kínáltak fel. „Először tokra gondoltunk, mert nagyon ment. Ahogy tekertem az orsón pár kört, megint lehúzott vagy negyven métert. Csak akkor láttuk, hogy harcsa, amikor közel ért a parthoz, és a sötétben megvilágítottuk fejlámpával, de még akkor sem gondoltuk, hogy ekkora.” 

Ádám egyik barátja segített a végén a partra emelésben, és belement a halért a vízbe. A mérlegelésnél kiderült, 59 kiló a súlya, 190 centi a hossza és 100 centi az átmérője. 

„Ekkora harcsát még sosem fogtam, pedig szoktam harcsára is horgászni, abból az eddigi csúcs húsz kiló körüli volt” – mesélte, hozzátéve, hogy Maconkán azért volt már rá példa, hogy bojlival fogjanak harcsát. „Nekem még nem sikerült így, de mivel mi itt vagyunk tagok, és elég sokat járunk ki esténként harcsázni, láttunk már idén is olyat, hogy feederezés közben esett be egy harcsa.”

Ádám szerint tehát nem olyan kirívó eset Maconkán a harcsafogás bojival, de ekkorát még senkinek sem sikerült. 

A Pecaverzum Molnár Martin halőrtől megtudta, a tórekord harcsából 81,5 kiló. A hal 2014. október 25-én került fel a rekordlistára. Az ötven kiló felettieket ritkán szokták horogra csalni, ahogy Martin fogalmazott, Ádámnak „a nagyobbakból sikerült elcsípnie most egyet”. 

Még több érdekes sztori a Nagy fogások rovatunkban!

Küldj sztorit Te is!

Te is szívesen megosztanád nagy fogásaidat a többi horgásszal? Jó hír, hogy hamarosan indul a Pecaverzum multimédiás beküldő szolgáltatása: egy gombnyomással tudsz majd küldeni nekünk fotót, videót és szöveget! Addig is elérsz minket a [email protected] címen vagy Facebook Messengeren.

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!