2022. január 18. kedd | Piroska
Nagy fogások

Bojlival csaltak horogra majd’ 3 kilós compót

Bojlival csaltak horogra majd’ 3 kilós compót

Minden bizonnyal kis pontynak gondolta, mert bojlival csalizott, aztán amikor meglátta, érthetően mosoly ült ki az arcára.

Újabb gyönyörű hallal, ezúttal a maga nemében kapitálisnak mondható compóval bővült a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (RDHSZ) rekordlistája. 

Boros Gyula október 27-én, hétfőn 19 óra 50 perckor akasztotta meg a 2,740 kilós és 46 centiméter hosszú doktorhalat. A kerületét is mérték, amely 38 centinek bizonyult – derül ki az RDHSZ rekordlistájára felkerült adatlapból

A hatalmas compó esős időben csábul el bojlira. A horgász először azt hihette, hogy kis ponttyal van dolga, majd amikor szembesült vele, hogy mégsem, érthetően felcsillant a szeme. A képeken is jól látszik, hogy mennyire örült Gyula a valóban ritkaságszámba menő halnak. 

A fárasztás nem tartott sokáig, mindössze öt percig. Ez persze köszönhető az erős felszerelésnek is (3 méteres, 2,5 librás bot, 0.35-ös monofil zsinór és 6-os horog). 

A compó természetesen a halőri hitelesítést követően visszanyerte szabadságát. 

A Ráckevei-Soroksári Duna (RSD) főágából fogtak már idén nagyobb compót is. Varga László 3,20 kilós példánya 54 dekagrammal maradt el az országos rekordtól, amit 1992 óta senkinek sem sikerül megdöntenie.

Boros Gyula ismert horgásznak számít az RSD-n. A Pecaverzum is írt már róla, amikor egy év után újra a kezében tarthatta azt a közel 28 kilós pontyot, amellyel egyszer már találkozott. A megismételt randevúról bővebbet és a hatalmas pontyról fotókat IDE KATTITVA nézhetsz meg! 

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

Különleges történetek a Nagy fogások rovatunkban! Videókat néznél? Kattints IDE!

Küldj sztorit Te is!

Egy gombnyomással juttathatsz el nekünk fotót és szöveget! Kattintsd IDE, és már küldheted is a sztoridat!