2024. október 4. péntek | Ferenc
Nagy fogások

„Fogpiszkálót” vitt magával, persze hogy akkor jött élete hala – videóval

„Fogpiszkálót” vitt magával, persze hogy akkor jött élete hala – videóval

Szellemesen, csak számokkal foglalta össze legutóbbi különleges fogását Kis Richárd. Megadott számaiból a felszerelés erősségéről és a hal nagyságáról is rögtön mindent megtudhatunk.

Duna/2-10/0.12/0.25/3000/3” – írta a Facebookon a horgász, amiből fény derül arra, hogy a Dunán egy 2-10 grammos bottal, 0,12-es fonott zsinórral, 0,25-ös fluorokarbon előkével, 3000-es orsóval és egy három hüvelykes, avagy 7,62 centis gumihallal csapott be egy halat. No de milyet? 93/10+/F – ezt már a halról írta Richárd, aki ezek szerint egy 93 centis, 10 kiló feletti female, azaz nőstény halat akasztatott.

Ebből már csak a hal faj nem derül ki, bár az a poszt fotójából is jól látható. De ne szaladjunk ennyire előre.

„Az áradó Duna megkeserítette ezt a telemet, mert a szokásos – fővárosi – 150 centit meg sem közelítette, sőt folyamatosan áradt, így teljesen vakon tapogatózva kellett olyan helyeket keresnem, ahol amúgy a kis víz miatt nem is állnék meg egyéb esetben” – írta a micropeca nevű Instagram-oldal szerzője, Kis Richárd, aki ezek szerint igazi fanatikus horgász, hiszen akkor is próbál halat fogni, amikor nem úgy állnak a csillagok.

De mint tudjuk, a horgászatban a kitartás sok esetben meghozza a gyümölcsét, vagy inkább a halát. Ő is úgy van vele, egyáltalán nem muszáj csilivili radarokkal és csónakkal keresni a jó halakat.

„Járni kell a vízpartot, és emlékezni minden beugróra, ami – mint jelen esetben is – magas víznél megtarthatja a halat” – mesélte az elméletről, majd rátért a gyakorlatra.

A héten már másodszor horgászott ezen a partszakaszon, és úgy gondolta, hogy 2-3 kilós süllőkre lehet a pályán számítani, ráadásul jól tudta, hogy a limányos-visszaforgós vízben 4-5 grammos csalinál nem lesz szükség nagyobbra.

„Így csak egy 2-10 grammos botot vittem magammal, hiszen »úgyis csak két órára megyek le«. Ebben a világos, áradó vízben a kontrasztosabb sötét gumikat erőltettem” – avatott be a csaliválasztás rejtelmeibe, majd rátért a fogásokra, hiszen ezen a napon két süllőt is sikerült becsapnia.

A nagyobbik egy 3 hüvelykesre, míg a kisebb, egy 2 kilós egy 4 hüvelykesre ugrott. „Hogy egészséges-e ilyen fogpiszkálóval ekkora gumit dobni? Biztosan nem, de én a felelősségem tudatában tettem ezt meg. Ha valamit, akkor ne ezt tanulja el tőlem senki” – humorizált a pecás, majd elárulta, hogy a két süllő tömege 12 kiló volt, így könnyen kiszámítható, hogy a kapitális példány körülbelül 10 kilót nyomhatott.

„Soha rosszabb februári parti pecát. A tél ellenére iszonyatos őserő párosult széles háttal a kis modoros hölgyben, aki az ívásra készülve már tele volt ikrával” – írta körül a süllő erejét és kinézetét Richárd.

A fárasztás izgalmát mi is átélhetjük, hála annak, hogy a horgász otthon, az indulás előtt az ajtóból még visszafordult a kameráért. És ha már – legalábbis ő így gondolja – rossz példát mutatott a kis bottal dobált nagy gumihalakkal, a végére írt egy megszívlelendő tapasztalatot is: „Széljegyzet: amint feltámadt a szél, nem volt több kapás. Ezt az információt mindenki ossza be magának.”

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(fotók: instagram.com/micropeca)