A Balaton néha nem azt adja a horgásznak, amit aznap elképzel, hanem valami sokkal nagyobbat. Ez történt Gelencsér Csaba horgásztúra-vezetővel és vendégeivel, Péterrel és édesapjával, Lászóval is, amikor egy nyári délutánon vízre szálltak – számoltak be a Pergető Kalandok Facebook-oldalon.
A terv eredetileg egyszerű volt: kősüllőzni indulnak a tó középső medencéjébe. A helyek már fejben kijelölve, a csalik előkészítve, ám a vízállás keresztülhúzta a számításokat.
Egy gyors, ösztönös újratervezés után abban maradtak: süllőznek, és az átlagméret is bőven elég lesz, a lényeg, hogy legyen kapás. A hajnali indulás viszont elmaradt, így délután kettőkor szálltak csónakba Csaba vendégei, Péter és édesapja, László.
A tó tükörsima felszínnel, perzselő napsütésben fogadta őket. Apró csalikkal, könnyű botokkal pásztázták a töréseket, akadós helyeket, de a mély hallgatott.
Csak néha bukkant fel a szonáron egy-egy nagyobb árnyék, amely közömbösen tűrte a felé küldött csalik sorát. A hőség és a lassú, vontatott tempó kezdte felőrölni a lelkesedést, amikor a halradar képernyőjén megjelent egy teljesen más jel: harcsa, méghozzá nem akármilyen, Gelencsér Csaba tapasztalata szerint akár 25 kilónál is nagyobb lehetett.
„Ilyenkor nincs második esély” – tudta jól. Az első dobás eredménytelen volt, majd azt követő is. Már majdnem hagyták, hogy az árnyék eltűnjön a mélyben, amikor Péter, egy kifejezetten nagy süllőre szerelt pergetőbottal újra célba vette.
Egy 40 grammos pálcával, 0,18-as fonottal, 0,38-as fluorocarbon előkével várta a guide segítségét a dobási iránnyal kapcsolatban.
„Adjunk neki még egy utolsó esélyt” – mondta Gelencsér Csaba, és a 6,6 centiméteres, süllyedő wobbler újra a cél felé repült.
És ekkor megtörtént, amire mindenki várt a csónakban. A bot Péter kezéből majdnem kirepült, a fék sikítva engedte a zsinórt, és a hal elindult.
Nem úszott, hanem úgy robbant el a csónaktól 20 méterre, mintha egy tehervonat kapott volna szabad jelzést.
Felszedték a horgonyt, de akkora már messze járt a kapitális példány.
„Tekerj! Gyorsabban! Vedd fel a kontaktot!” – kiáltotta a horgászvezető.
Egy pillanatra megszűnt minden feszülés, és már kezdték azt hinni, hogy leakadt, amikor hirtelen, a csónak mellett újra brutális terhelés jelent meg. A hal feléjük úszott, aztán újra elfordult, és kezdetét vette a küzdelem, amely másfél órán át tartott.
Óvatosan, finoman kellett fárasztani, mert tudták, hogy a felszerelés bármelyik pillanatban megadhatja magát. A csónakot a hal mozgásához igazítva, függőleges terheléssel, centiről centire közelítették. És végül meglátták: óriási test, a csali keresztben a gereben fogakon. Ekkor tudatosult, hogy egyetlen rossz mozdulat, és vége a dalnak.
Gelencsér Csaba a merítőért nyúlt. László kétkedve jegyezte meg, hogy „abba nem fér bele”, de egy pontos mozdulat után a ragadozó a végül a szákban feküdt.
A csónakban néma csend ült a pillanat nagyságára. Előttük feküdt a Balaton egyik élő legendája, 195 centiméteres testhosszal, méltósággal és erővel, amit csak évtizedek adhatnak egy ragadozónak.
„Az Ebrón sem fogtunk ekkorát” – jegyezte meg halkan Péter, és ezzel meg is pecsételte a történtek jelentőségét.
„És én akkor tudtam, hogy ez az a pillanat, amit évek óta várok” – ez a gondolat járt a túravezető fejében.
A parttól távol készített néhány fotó után a hatalmas harcsa visszanyerte szabadságát: egy erőteljes farokcsapással eltűnt a Balaton hűs mélyén.
Csaba köszönetet mondott a vízkezelőknek, hogy ilyen legendás halak élhetnek a Magyar Tengerben, és újra emlékeztetett mindenkit: „Aki nem dobja, az nem fogja! Kalandra fel!”
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Pergető Kalandok FB-oldal)
