Amurt és pontyot szeretett volna fogni a Dunából Tóth Áron, amihez tudta, hogy nulla helyismerettel nem sok esélye van – számolt be róla a horgász személyes blogján.
Szabadsága alatt több helyszínt is meglátogatott hol egyedül, hol kedvesével, és az ártéri erdőkben kocsikázva be kellett látnia, hogy ez jóval nagyobb erőpróba, mint egy csatornán.
„Már csak a partjára lejutni is kihívás. Bevallom, vakartam a fejem, hogy mi lesz ebből, de higgadtan, a csatornapecák és a folyóvízi forgatásokból szerzett tapasztalataimat felépítettem egy kövezésen. De sajnos a három éjjelből egyet kukába dobhattam a csónakos forgalom és a túlzó sodrás miatt. Az ideg szétvetett, álom sem jött a szememre, erőn felül újra tábort bontottam, és másfél órás pakolás után megindultam egy kicsit laposabb, könnyebben megközelíthető szakaszhoz” – írta a kitartó pecás, aki tudta, hogy a hajnal döntő lehet.
A halmozgásokat kezdte kémlelni, látott is néhányat, majd deeperrel talált ígéretes helyeket. Etetés és a szerelék vízbejuttatása után bizakodva várta az estét.
„Persze semmi sem volt. Nem adtam fel, folytattam az etetést, bíztam a kopogó kukoricaszemek hangjában, de sajnos néhány szilvaorrú keszegen kívül más nem jött egészen hajnalig” – szomorkodott Tóth Áron, ám ekkor „becsippant” a kapásjelzője a jobbos boton.
„Majd eszeveszett vágtába kezd sejtelmes ellenfelem, a köveken bukdácsolok, addigra a hal a sodrásban. Ráemelek, erre ő megy tovább. Üzeni: haver, ez kemény meccs lesz, tízperces fárasztás után életem második dunai pecáján hatalmas mosollyal szákolok, hiszen valóra vált a Dunai vízióm. Sok nehézségen mentem keresztül, de a happy finish most velem volt. Köszönöm, Duna, te csodás folyó! Viszlát legközelebb!” – zárta a történetet, amire nyugodtan ráillik az a mondás is, hogy minden jó, ha a vége jó.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Aquastory Tóth Áronnal FB-oldal)
