2024. október 22. kedd | Előd
Nagy fogások

Így kell törött bottal gigaharcsát pergetni a Balatonból – fotókkal

Így kell törött bottal gigaharcsát pergetni a Balatonból – fotókkal

Nagyon vékony zsinórral és süllős pergető bottal fogtak komoly méretű harcsát Balatonból. A szó szerinti csattanó azonban horgászat közben történt.

„Ez nagyon jó akadás. Még szerencse, hogy a 0.11-es fonott és a 28 grammos bot jól bírta a terhelést” – írta a Harcsapergetés Facebook-csoportban H. M., majd a Pecaverzumnak részletezte a fogás körülményeit.

A parttól 800 méterre sikerült megakasztania egy hatalmas halat négyméteres vízben vertikális csalival.

A horgász egy mindössze 7-28 grammos bottal, rajta 2000-es orsóval és a már említett vékony fonottal pergetett, ez egy tökéletes kombó süllőre.

Csakhogy süllő helyett nem várt vendégnek, egy csodaszép harcsának tetszett meg a fehér műcsali.

A fárasztásban semmilyen segítsége nem akadt a pecásnak, mert mindig egyedül horgászik a csónakjából.

„Kicsit több mint egy órát vett igénybe a fárasztás” – fogalmazott H. M., majd egy nagy sóhaj kíséretében elárulta, hogy a fárasztás felénél eltört a kedvenc pergető botja, amelyet már 8-9 éve használ.

„Az alsó taggal végül is nagyobbat tudtam emelni, csak nagyon figyelni kellett a fék és a vékony fonott egyensúlyára, mert ha túl nagyot emelek, akkor elszakad a zsinór. Ha pedig nem teszek bele több erőt, akkor még most is fárasztanám a halat. Úgyhogy, több drasztikus döntést meg kell hozni ilyenkor, vagyis folyamatosan pengeélen táncol az ember” – mondta a pergető, hozzáfűzve, hogy máskor is történt már vele hasonló. Mármint nem bottörés.

„Nem ért meglepetésként, hogy mit akasztottam, hiszen az elmúlt 35 évben már többször is előfordult velem, hogy süllő helyett harcsát fogtam. Ez köszönhető a Balaton kiváló harcsaállományának is” – fogalmazta meg véleményét, amelyet tények is alátámasztanak.

A huncut jelzőt kapta Recsk legnagyobb harcsája. Tudd meg, miért ITT!

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(fotók: H. M./Pecaverzum)