Völcsei Gergő október 31-én a Dunán, egy délelőtti horgászat utolsó állomásán akasztott meg egy 250 centiméteres harcsát, amelynek kifogása örök emlék marad számára. A közel kétórás küzdelem során a hatalmas ragadozó jókora körre vitte a pecást, akinek ráadásul az orrmotor távirányítója nélkül kellett irányítania a csónakját. A végén még a mérlegelés sem a tervek szerint alakult.
Völcsei Gergő október 31-én, 13:30 körül akasztotta meg eddigi legnagyobb, pergetéssel horogra csalt dunai harcsáját a Fejér vármegyei Duna-szakaszon. A horgász aznap közzétett Facebook-bejegyzésében már megmutatta a hatalmas ragadozót, a Pecaverzumnak pedig részletesen felidézte a fogás körülményeit, a fárasztás legnehezebb pillanatait és azt is, milyen módszerrel keresi a kapitális harcsákat.
A horgász célzottan a bajszos ragadozókra indult, és abban reménykedett, hogy a lehűlő vízben egy igazán nagy példány is táplálkozni kezd. Aznap jelentős folyószakaszt bejárt, mielőtt az utolsóként felkeresett helyén megtörtént az, amire egész délelőtt várt.
Hazafelé tartott, de még tett egy utolsó próbát
Gergő számára ritkaságnak számít, hogy délelőtt jusson ideje pecázni, mert sokat dolgozik. A mindenszentek körüli szabad hétvégén azonban úgy döntött, hogy a bevásárlás és az egyéb teendők előtt néhány órát a vízen tölt. Reggel nyolc óra körül már a Dunán horgászott.
„Amíg lehet rájuk pergetni, addig szinte csak harcsázom. Most is abban reménykedtem, hogy a lehűlő vízben még valami nagyobbnak megjön az étvágya. Elég nagy szakaszt bejártam a Fejér vármegyei Dunán, békés halakat kerestem, és körülöttük próbáltam ragadozót találni” – mesélte.
A környékükön a Duna nagy medre ilyenkor nem mindenhol tartja jól a halakat. Vannak kedvezőbb helyek, de Gergő szerint alaposan meg kell keresni azokat a részeket, ahol a békés halak összegyűlnek, és a ragadozók is megjelenhetnek.
Elsősorban az akadókat, a sodrást és az oxigéndúsabb vízrészeket figyelte. A kapásig mintegy öt és fél órán át kereste a halakat, de sokáig nem járt sikerrel.
„Én őszintén szólva a húzósabb vízben reménykedtem. Egy kicsit oxigéndúsabb, sodrós vízben, ahol akadó is van. Ha ott találok valami ragadozót, akkor jó eséllyel meg lehet fogni. Aztán az utolsó állomásomon, már hazafelé, megálltam az egyik helyemen, és láttam a békéshalrajokat mozogni” – idézte fel.
A halak összeálltak, a közelükben pedig volt egy akadós rész, amelyet érdemesnek tartott megdobálni. Felrakott egy 12 centiméteres gumihalat, és elvégezte az első dobást.
A ragadozó azonnal jelentkezett.
„Megálltam az akadóval párhuzamosan, egy picit fölé dobtam, és még le sem ért a jig, már leverte. Gyönyörűen akadt a felső fogsora fölé, a puha részbe. Akkor még úgy láttam, hogy nagyon jó helyen van a horog, nem kell attól tartanom, hogy elmegy a hal” – mondta.
Hamar kiderült azonban, hogy a történet korántsem lesz ilyen egyszerű.
Másfél-két órás küzdelem kezdődött
A horgász már a fárasztás elején megérezte, hogy rendkívül erős ellenféllel van dolga. A harcsa a lehűlő víz ellenére meglepően aktívan védekezett, kezdetben szinte megmozdítani sem lehetett.
„Másfél-két órás volt a fárasztás, brutális élmény. Ahhoz képest, hogy már hideg a víz, nagyon elemében volt a hal. Főleg amikor az átlátszó vízben, ilyen kétméteres mélységben látod, ahogy kiterül és védekezik. Eleinte nem is tudtam megmozdítani, annyira erős volt” – emlékezett vissza Gergő.
A kapitális ragadozó nagy területet járt be. A pecás közben arra is ügyelt, hogy ne terhelje túl a felszerelést, hiszen ekkor még nem látta, pontosan hogyan akadt a horog.
Többször buborékokat is észlelt, miközben megpróbálta feljebb húzni a halat.
„Nem mertem tépni. Fogtam már szép harcsákat, de arra azért nem számítottam, hogy egy ilyen mázsa körüli hal veri le a csalit. Amikor próbáltam följebb húzni, attól féltem, hogy kihajlik a jigfej horga, vagy kiszakad a szájából. Nem mertem rendesen pumpálni, mert nem tudtam, hogyan van megakadva” – magyarázta.
Amikor a harcsa végre közelebb került a felszínhez, az átlátszó vízben sikerült megvizsgálnia a horog helyzetét.
A jigfej horga a gerebenfogak fölött, a száj puhább részében ült. Gergő ekkor már bátrabban kezdhette emelni a halat, de a fárasztás elhúzódása miatt a biztosnak tűnő akadás később újabb problémát okozott.
Otthon maradt az orrmotor távirányítója
A hosszú küzdelmet egy váratlan körülmény is nehezítette: Gergő otthon felejtette az orrmotor távirányítóját.
Pedig ekkora harcsánál rendkívül fontos, hogy a csónakkal folyamatosan követni lehessen a hal mozgását. Más megoldást kellett választania.
„Régen mindig benzines motorral mentem a hal után, úgyhogy most is ezt kellett alkalmaznom. Az orrmotort föl kellett rántanom, a benzinest beindítani, és akkor a karossal szépen mentem utána. Csakhogy ez nem olyan, hogy nagyon tudod korrigálni, merre menjen a hal. Ő amerre akar, arra megy. Közben egyik kezeddel tartod a botot, a másikkal meg a benzines motort irányítod balra-jobbra. Hát, ez egy csoda volt!” – elevenítette fel.
A harcsa végül jókora körre vitte a csónakot. Gergőnek egyszerre kellett a felszerelésre, a hal mozgására és a vízi közlekedés biztonságára figyelnie.
Elmondása szerint a dunai harcsázás egyébként is komoly feladat, különösen akkor, amikor hajóforgalom is van a folyón. Sötétben, wobblerezés közben a hajókat, a jelzőbójákat, a sarkantyúkat, a zátonyokat és a sodrást egyaránt szemmel kell tartani.
A mostani fogás idején szerencséjére nem kellett hajóforgalommal számolnia.
„Nem gyerekjáték a harcsázás a Dunán. Aki finomabb pergetőfelszereléssel horgászik nagy halakra, annak nem úgy megy, hogy kitépi a vízből, és öt perc alatt megvan a fárasztás. Mindenre oda kell figyelni. Én viszont imádom minden pillanatát. Nekem ez egy külön műfaj” – hangsúlyozta.
Már lötyögött a horog a harcsa szájában
A küzdelem végéhez közeledve újabb veszély fenyegette a fogást. Bár a horog eredetileg jól akadt, a folyamatos terheléstől és a harcsa védekezésétől egyre nagyobb lyuk alakult ki a szája puha részében.
Gergő végül már azt látta, hogy a horog mozog. Attól tartott, hogy a ragadozó egyetlen fejrázással kiszabadulhat.
„A kétórás fárasztás alatt a jig akkora lyukat csinált a szája puha részében, hogy már láttam, lötyög a jigfej horga. Mondom, itt egy rossz mozdulat, és elmegy a hal. Azon gondolkodtam, hogyan tudnám megpányvázni, de abban is benne volt, hogy amíg tartom, egyet ráz a fejével, és simán kiszakad a horog” – részletezte.
Egyedül volt a csónakban, ezért a hatalmas test biztonságos kiemelése is komoly feladatot jelentett. Eredetileg nem szerette volna beemelni a ragadozót, de végül úgy döntött, nem kockáztat tovább.
„Biztosra mentem, belenyúltam a szájába, aztán beemeltem a csónakba. De azért ez sem olyan könnyen ment. Utána egyből vittem a partra, ott szépen visszahelyeztük a vízbe, megpányváztuk, és megvártuk, amíg kiérkezik a halőr” – mondta.
Gergő már a fárasztás közben segítséget kért barátjától, Deák Ferenctől, aki kérésére a partra érkezett, és a horgász jegyesét is magával vitte. Így ők is részesei lehettek a különleges fogás pillanatainak.
Amikor azonban meglátta a hal valódi méretét, úgy döntött, a halőrt is értesíti, mert szerette volna leméretni az óriást.
A hosszát megmérték, a mérlegelés viszont nem sikerült
A partra érkező halőr segítségével a harcsa hosszát sikerült meghatározni: 250 centimétert mértek.
A tömeg megállapítása azonban nem sikerült. A halőr által hozott mérleg nem bizonyult megfelelőnek ekkora halhoz, a mérlegelési kísérlet során pedig elszakadtak a halat tartó ponyva fülei, amelyekhez a mérleget rögzítették. Ezt követően nem erőltették tovább az emelést, hogy a harcsa minél hamarabb visszakerülhessen a vízbe.
A fogás tömege így nem ismert, a horgász azonban korábbi tapasztalatai alapján 100 kilogramm körülire becsülte.
„Fogtam már előtte elég sok harcsát, idén nagyjából húszat, olyan 40-től 100 kilóig. Volt köztük 210, 220 és 230 centis is. Volt zömökebb, volt hosszúkásabb, úgyhogy az ember azért nagyjából meg tudja tippelni. Ez egy jó testű, jó állapotban lévő, nagyon erős hal volt. Én inkább a mázsa körülre saccolom, lehet plusz-mínusz egy-két kiló, de maradjunk a mázsánál” – fogalmazott.
Elmondása szerint a helyszínen lévő halőr is úgy vélekedett, hogy a harcsa elérhette a 100 kilogrammot.
A 250 centiméteres példány mindenesetre Gergő eddigi legnagyobb, Dunából pergetve fogott harcsája.
Húsz nagy harcsa egyetlen szezonban
Völcsei Gergő számára az idei év különösen eredményesen alakult. Elmondása szerint körülbelül húsz, 40–100 kilogramm közötti harcsát fogott, köztük több kétméteresnél nagyobb példányt is.
Eközben a kisebb, 5–20 kilogrammos ragadozókból feltűnően kevés akadt a horgára. Az utóbbi időben mindössze néhány ilyen fogására emlékszik.
Egy kisebb harcsának is örül, de ma már elsősorban nem ezekért járja a Dunát.
„Engem igazából a fárasztás élménye hajt. Az az érzés, amikor kiüti a kezedből a csalit, és utána kezdődik a küzdelem. Ezt keresem mindig. Nyilván örülök egy kisebbnek is, de nem a kicsikre horgászom. Ha kimegyek, és egy-két hétig nem fogok semmit, az sem érdekel. Utána általában be szokott jönni egy testesebb hal” – mondta.
A süllőzéshez képest a nagy harcsák fárasztását teljesen más kategóriának tartja.
„Aki süllőzik, az tudja, milyen egy süllő kapása. Utána a fárasztás azért egészen más. A harcsa teljesen más kategória, főleg ha finomabb pergetőcuccal horgászik rá az ember. Ott végig képben kell lenni” – magyarázta.
A régi kősüllős helyein fogja a legtöbb harcsát
Gergőnek határozott véleménye van a Duna jelenlegi harcsaállományáról is. Saját megfigyelése szerint a folyó általa rendszeresen látogatott szakaszain rengeteg harcsa található, még akkor is, ha ez a fogási eredményeken nem mindig látszik.
Azt tapasztalja, hogy a korábban kősüllőzésre használt helyein ma gyakran harcsákra talál.
„Észrevettem, hogy a legtöbb harcsát a régi kősüllős helyeimen fogom. Szerintem ez annak is betudható, hogy a harcsa előszeretettel rá van állva a kősüllőre. Ahol valaki rendszeresen kősüllőzik, ott szerintem előbb-utóbb biztosan beleakad egy nagyobb harcsába is” – vélekedett.
Tapasztalata szerint ez nem csupán egyetlen helyre jellemző. Ha a Dunán feljebb vagy lejjebb indul horgászni, akkor is sok harcsával találkozik.
„Szerintem nagyon elszaporodott a harcsa, annak ellenére, hogy nem sokan fognak. Nemcsak nálunk van így, hanem a környékünkön szinte mindenhol. Akár feljebb, akár lejjebb megyek, rengeteg harcsát látok” – jelentette ki.
Live-szonárral keres helyeket, de nem a képernyőn látott halakat kergeti
Gergő az idén kezdte használni a modern, valós idejű élőképet adó szonártechnikát is.
A LiveScope-jellegű rendszer hasznos segítséget jelent számára a víz alatti viszonyok feltérképezésében, de elmondása szerint horgászati módszerét alapvetően nem változtatta meg.
Nem elsősorban arra használja, hogy a képernyőn megjelenő egyes harcsákat célzottan megdobja. Sokkal inkább az akadókat, a haltartó részeket és a békéshalrajokat keresi vele.
„Mióta megvettem ezt a live-os technikát, sokkal jobban látom, mi van a vízben, de a pergetésemhez igazából nem tesz hozzá olyan sokat. Nem feltétlenül látom azt a halat, amit megfogok. Leginkább akadókat, haltartó helyeket keresek vele, meg a békés halakat nézem. Nyilván látok ragadozókat is, de nem az a technikám, hogy meglátok egy harcsát a képernyőn, és arra dobok rá” – magyarázta.
Általában a kiszemelt hely fölött, attól távolabb áll meg a csónakkal, és dobásokkal fésüli át a területet.
A szonár tehát inkább a helykeresésben segíti, míg a kapásokat a megszokott pergetőtechnikával próbálja elérni.
Tavasszal és nyáron wobblerezik, ősszel gumihalra vált
A módszerválasztását elsősorban az évszakhoz és a víz hőmérsékletéhez igazítja. Tavasztól nyár végéig szinte kizárólag wobblerezik, a lehűlés kezdetével azonban áttér a gumihalas pergetésre.
Ez nem feltétlenül hagyományos, függőleges jigelést jelent. Gyakran legyezőszerűen megdobálja a kiszemelt területet, és több irányból átfésüli az akadókat, illetve a békés halak környékét.
„Nyáron woblerezni szoktam, sőt, tavasztól nyár végéig szinte csak wobblert húzok. Amikor elkezd hűlni az idő, akkor váltok gumihalra. De akkor sem mindig klasszikusan jigelgetek, hanem sokszor inkább legyezőben dobálok, átfésülöm a helyeket. Megállok párhuzamosan a kiszemelt résszel, kidobok legyezőben, akár kicsit fölfelé a sodrással szemben, és szépen lassan behúzom a csalit. Vagy kicsit megpöckölgetem, megemelem. Ez általában szokott halat adni” – részletezte.
A mostani kapitális fogás is ezzel a módszerrel született. A harcsa még azelőtt elkapta a műcsalit, hogy az elérte volna a mederfeneket.
A horgász a csaliméretnél sem feltétlenül a legnagyobb gumihalakat részesíti előnyben.
Általában ötcolos, vagyis nagyjából 12–13 centiméteres csalikat használ, és ritkán megy öt-hat col fölé. Meggyőződése, hogy megfelelő helyen és megfelelően vezetve a kisebb műcsali is képes kapásra bírni a nagy harcsát.
„Én jobban hiszek a kisebb csaliban. Ha jó helyen van elhúzva, akkor szerintem annak nem tud ellenállni. Nekem ez eddig általában bejött” – fogalmazott.
A szereléket otthon, satuban teszteli
A hatalmas harcsát a saját, jól bevált pergetőfelszerelésével fogta meg. Wobblerezéshez és gumihalazáshoz egyaránt 50–100 gramm dobósúlyú botot használ, a jigfejek tömege pedig 20–80 gramm között változik.
Főzsinórként PE 2-es fonott zsinórt választ, amelynek névleges átmérője körülbelül 0,235 milliméter, bár a tényleges érték gyártónként eltérhet. Előkének általában 0,50 milliméteres fluorokarbont használ, a két zsinórt FG-csomóval köti össze. A szerelék része egy 41 kilogrammos teherbírású kapocs is.
Elmondása szerint ezzel az összeállítással még nem veszített halat azért, mert az előke elszakadt vagy a harcsa gerebenfogai elvágták volna.
A szerelék elkészítésére különösen nagy gondot fordít.
„Én otthon szépen átnézem a felszerelést, megkötöm az előkét, és le is próbálom. Úgy szoktam, hogy a satuba befogom, és csinálok egy terheléses tesztet, hogy mennyit bír a kötés. FG-csomóval kötöm össze a fluorokarbont a fonottal, és ez nálam bevált. Wobblerezésnél és gumihalazásnál is ezt használom harcsára” – árulta el.
A zsinórmárkák közötti különbségeket ugyanakkor nem tartja annyira meghatározónak, mint sok horgásztársa.
„Vannak, akik egy-egy márkára esküsznek, hogy nekik csak az jó. Én ezt elengedtem. Fogtam már Temuról rendelt, olcsó zsinórral is olyan 80 kiló körüli harcsát. Nekem nem a márkanév a legfontosabb, hanem hogy a felszerelés rendben legyen” – mondta.
Abban a gyakran hangoztatott nézetben sem hisz, hogy a vastagabb zsinór keltette zaj feltétlenül elriasztaná a ragadozókat.
„Én nem hiszek ebben a zsinórzümmögésben sem, amit sokan mondanak, hogy a vastag zsinór zümmögése elijeszti a halat. Ha eszik, akkor eszik. Ha nem eszik, akkor nem eszik” – összegezte.
A kapitális ragadozó visszakerült a Dunába
A hosszú fárasztás, a nehézkes csónakirányítás és a kiemelés körüli izgalmak után Gergő számára a legfontosabb az volt, hogy a hatalmas harcsa épségben visszakerüljön a folyóba.
A mérlegelést ezért nem erőltették tovább, amikor kiderült, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel nem tudják biztonságosan megemelni.
A 250 centiméter hosszú, becslése szerint mázsa körüli ragadozót végül visszaengedték a Dunába.
A Pecaverzum korábban egy Mohácsnál pergetett, 102 kilogrammos és 225 centiméteres dunai harcsáról is beszámolt. Egy másik, 2022-es dunai fogásnál szintén első dobásra érkezett a kapás, és kétórás fárasztás következett.
(fotók és nyitókép: Völcsei Gergő / Facebook)
